Katonalány-történetek

Izraeli katonalányok - fotó: Tal Sahar

Izraelben köztudottan a lányok is katonáskodnak, és dübörög a feminizmus, már régen nem csak az irodákban üldögélnek: pilóták, harci alakulatoknál szolgálnak, tisztek. A Jediot Aharonot magazinja bemutatott néhány különleges katonalány-történetet.

katonalnyok.jpg

Inbar Simson tizedes nemrég minden bizonnyal egy véres merényletet előzött meg, amikor egy ellenőrző ponton felfedezett egy húsz év körüli palesztin nőnél egy joghurtos palackba rejtett kést. Sorra gratuláltak neki, és különösen büszke volt magára, mert évekig harcolt azért, hogy egyáltalán bevonulhasson, mert gyerekkorában több éves küzdelmet folytatott a rákbetegséggel. Négy éven át egy gyerekkórházban kezelték, és az orvosok nem sok jóval biztatták szeretteit, de meggyógyult. Első lépésben sikerült elérnie, hogy behívják, majd újabb küzdelmek árán egy határellenőrző egységnél harcoló alakulathoz kerülhetett, ahol hamarosan bizonyíthatott is a késes merénylő feltartóztatásával.

Eve Cohen is leszerelhetett volna, mert édesanyja halálos betegségben szenvedett, és ezért fel akarták menteni, hogy vele lehessen élete hátralévő idejében. Azonban anyukája is küldte, egyenruhában akarta látni lányát, és éppen beiskolázták egy tiszti tanfolyamra, s remélte, hogy édesanyja megélheti tisztté avatását: büszke lehet lányára. A sors másként akarta, s amikor rosszabbra fordult állapota Eve félbehagyta a tiszti kiképzést és a kórházba ment. Többé nem érdekelte a katonai karrier. Legnagyobb döbbenetére édesanyja halála, s a süve után példátlan módon visszahívták a tanfolyamra, társaival együtt elvégezhette és felesküdhetett, pedig korábban csapot-papot hátrahagyva távozott.

Sahar Smueli ultraortodox családból származik, ahol egyáltalán nem divat a katonáskodás, pláne nem a lányoknak. A középiskola idején, amikor megkapta a behívót ő is bejelentette, hogy vallásos, és ezzel a többi ultraortodox lányhoz hasonlóan meg is kapta felmentését. Csakhogy később meggondolta magát, és inkább mégis a bevonulást választotta, ami egyáltalán nem volt egyszerű, mivel egyszer már felmentették. Egyben azt is kérte, hogy népes családja ellenére egyedülálló katonának nyilvánítsák, mert tudta, hogy nem tud hazamenni egyenruhában a kimenőkre. Családja így is rettegett, hogy tönkreteszi jó hírüket, s nem tudják majd férjhez adni sem őt, sem a húgait, nővéreit. Nem elég, hogy valaki bevonul tőlük, ráadásul egy lány! Ő ezt is vállalta, s eleinte irodistaként szolgált, majd fiú-lány vegyes harcoló alakulathoz kérte át magát, ha már lúd, legyen kövér. Olyan jól szolgált, hogy elküldték tiszti tanfolyamra, és egy az egyiptomi határhoz rendelt egység tisztjeként szerel le.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.