Háború és béke, avagy ki elég hazafi. Az utóbbi napokban kicsit összeugrott a magyar zsidók Izraelben és Magyarországon élő része. Itt közöljük a szóváltás legutóbbi fejleményét, Radnóti Zoltán rabbi saját blogján megjelent véleményét.
Komoly vita alakult ki a zsidó médiában.
Frölich Róbert főrabbi cikkében leírt egy mondat volt a casus belli.
“… magyar fiatalok … nem szívesen mennek el az izraeli hadseregbe golyófogónak, vagy hogy fölrobbanjon alattuk a busz…”
Hirschberg Kati eléggé ingerülten válaszolt rá.
Leharblog szintén nem finomkodott a jelzőkkel és a indulatokkal.
És Schwezoff Dávid is még aznap reagált
Majd Róna Aser is hozzászólt.
Végül Hirschberg Kati összefoglalta a hozzászólásokat.
Most én is szeretnék írni néhány sort…
Kedves Izraelben Élő Barátaim,
Mindenekelőtt, a tények szintjén maradva azt állítom: van izraeli zsidó és van diaszpóra zsidó, és ez a két embertömeg egymással NEM él szimbiózisban.
Mit is jelent ez?
A diaszpóra zsidó teljesen jól elvan Izrael nélkül is, ám az izraeli zsidó nincs meg a diaszpóra zsidó nélkül. Alija és anyagi támogatás nélkül.
Nektek, kedves Izraelben élő barátaim, szükségetek van ránk, ám ez nem baj.
Sőt! Mi szeretünk adni…
Személyemben egy olyan ember ír most, aki nem hajlandó más országba elmenni nyaralni, mint Izraelbe, és az indokom csakis egyetlenegy: ha a saját pihenésemre – a szülőhazámon kívül – pénzt költök, akkor az a pénz legyen Izraelé és ne a horvát vagy spanyol szállodásoké.
Én nem balhézok, ha átver a piacon a kofa vagy a taxis. Csak mosolygok, és azt mondom a feleségemnek: „ő a testével védte meg az országot, én nem fogok 10 sékel miatt összeveszni vele”
Ám most a tényekről szeretnék írni, mert ti egy tényről írtatok olyan hevesen és olyan tévesen, hogy az már néha fájt.
- Fogadjuk el tényként, hogy ha a Titusz féle ostrom és Jeruzsálem pusztulása pillanatában nem lett volna diaszpóra, akkor ma nem lennének zsidók, mert a szentföldi zsidókat vagy kiirtották, vagy Babilónia felé menekültek, és ott irtották ki őket rá kb. 600 esztendőre.
- Fogadjuk el tényként, hogy a diaszpóra nélkül ma nem létezne Medinát Jiszráél.
- A harmadik tényt már csak nagyon halkan merem kimondani, hogy a modernkori Izrael Állama, aminek ti a polgárai vagytok, nem a zsidóknak köszönheti létét. Hiába voltak a hős zsidó katonák és Ben Gurion meg Menachem Begin, ha „umot háolám”, kvázi a „gój politikusok”, (értsd ENSZ) nem lettek volna, akkor ma nincs Izrael.
Mint feljebb írtam, én szerelmes vagyok Izraelbe, ám tudomásul kell vennünk, hogy az Ország – sajnos – hét évtized után sem képes önmagát megvédeni és fenntartani. Ez a pici Izrael csakis azért létezik még, mert a Nagy Testvér(ek) – leginkább politikai okokból – elég sok fegyvert és technológiát szállít(anak) oda. Világhírű cégek viszik oda a telephelyeiket, és ti is tudjátok, nem azért mert ott olyan olcsó és fegyelmezett a munkaerő, vagy mert veszélytelen az élet, hanem mert ez is a támogatás egy formája.
Hirschberg Kati ezt írta:
„A magyar fiatalok véleményem szerint ugyanis nem azért nem jönnek ide “szolgálni” ezt az országot, mert félnek a terrorizmustól, vagy mert nem komfortos nekik az ország. Azért nem jönnek ide, mert a közösségi vezetők, a tanárok, a rabbik, az ifjúsági szervezetek nem fektetnek ennek a fontosságára elég hangsúlyt.”
A szellemről is engedtessék még néhány mondat.
Furcsa a diaszpórazsidó lelke…
Mi, a zsinagógáinkban naponta legalább háromszor imádkozunk. Izrael felé fordulunk. Héber nyelven mondjuk el fohászainkat, még ha nem is értjük, de ragaszkodunk hozzá… Tanítjuk Talmud Tórákban, iskolában, egyetemen. És nem azért, hogy dinnyét vegyünk a piacon, hanem azért mert imádjuk ezt a nyelvet, és ez a Tóra nyelve. L’art pour l’art tanulás, „L’smo”.
10 zsinagógában kérjük Istentől a Jeruzsálemi Szentélyt, és a Messiás eljövetelét, aki elhozza a tartós békét az egész világnak és persze Izraelnek. Izraelért imádkozunk, pedig fizikailag semmi közünk az ottani esőhöz, vagy a zsengékhez. Sőt erre tanítjuk a gyermekeinket, és a zsinagógáink látogatóit, tanuljátok a zsidó nép nyelvét és történelmét, imádkozzatok a zsidó népért, bárhol is él, és támogassátok Izrael államát.
Elmondjuk nekik, hogy zsidónak lenni egy csodálatos és büszke élmény és próbáljuk előlük elhallgatni azt a közhelyes borzalmat, amit az izraeli fiatalok mondanak lépten-nyomon: „áni lo jehudi, áni jiszráéli”, azaz „én nem zsidó vagyok, én izraeli vagyok”. Hiszen ha ezek az emberek ezt megtudnák, hogy ott már tagadják a zsidóságot, akkor egy világ törne bennük össze.
A diaszpóra zsidó szeme könnybe lábad, ha látja a dávid csillagot, ha látja a hős katonákat, vagy katonalányokat.
Ha tragédia történik, bosszúért kiált és pénzt gyűjt…
Ám egy dolog kimaradt a mi életünkből, és ezt kell megértenetek: ebben az országban 71 esztendeje nem volt háború. A Mi gyermekeink soha nem láttak erőszakos halált, legfeljebb a Star wars-ban.
Higgyétek el nekem, Frölich kollégámmal együtt elég sok anyagi és egyéb támogatást juttattunk ki a Szentföldre, mégpedig hitből, alázatból és meggyőződésből.
És higgyétek el nekem, fogjuk ezt tenni, amíg a kezünk le nem hanyatlik.
Ezzel nem dicsekszünk, mert ez olyan számunkra, mint a lélegzetvétel: természetes és mindennapi.
Éppen ezért illetlenség olyat számon kérni rajtunk, amitől a mi kelet-közép európai lelkünk irtózik.
Nektek meg kell értenetek, a diaszpóra zsidó különleges emberfajta…
Életet ad Izraelnek.
Ám ezt sokszor nem úgy teszi, ahogy az izraeliek elvárják. Ezen nem szabad megsértődni! Higgyétek el, nincs kizárólagos igazság, még a Tórának is 70 arca van, nemhogy a világnak.
Kedves Izraelben Élő Barátaim, még egy nagy feladat van előttetek: megtanulni tiszteletet adni azok irányába, akik mások, mint Ti vagytok.
Ti büszke és erős izraeli zsidók vagytok, akik megnyertek már 6 háborút.
Mi nem.
Mi félünk a háborútól. És a szüleink is félnek és féltenek (féltettek).
Nálunk nem lógnak a falon olyan képek, amelyen büszke szüleink – katonatársaikkal együtt – tankkal mentek neki a sivatagnak, hogy legyőzzék az ellent, hanem csak olyanok, amelyeken a hajlott hátú nagyszüleink – munkaszolgálatos társaikkal együtt – egy ásóval mentek neki az aknamezőnek.
Kedves Izraelben Élő Barátaim,
Meg kell tanulni tisztelni a történelmi tényeket, amelyek még nálamnál is többet mesélnek.
Meg kell tanulni tisztelni azt is, aki egy adott helyzetben mást gondol.
Számomra komolytalannak tűnik egy a válaszcikkben összehasonlítani egy amerikai fiatal (a tízmillióból) romantikus álmait egy magyar fiatallal (a húszezerből), akinek a lelkében hordozott történelmi teherrel kell együtt élnie, amire a pszichológiában már külön szakág van: „Holokauszt szindróma”.
Számomra felfoghatatlan volt, (illetve az izraeli mentalitást ismerve, immáron teljesen érthető), az az össztűz, amit Frölich főrabbi, aki a magyarországi zsidó diaszpóra egyik legtöbbet dolgozó és mindenhol elismert tisztségviselője kapott.
Mi félünk és féltjük a szeretteinket…
És sajnos tudjuk a tényeket és tudjuk, hogy:
„az izraeliek együtt élnek azzal, hogy felszállnak a buszra és lehet, hogy fölrobban alattuk, vagy bemennek a buszmegállóba és ott lehet, hogy jön egy terrorista és megkéseli őket – megtanultak ezzel a veszélytudattal élni.
Ez egy folyamatos háborús helyzet.
A Magyarországon viszonylagos biztonságban élő fiatalok ezért vagy éppen ennek ellenére, nem szívesen mennek el az izraeli hadseregbe golyófogónak, vagy hogy fölrobbanjon alattuk a busz. Ugyanakkor ismerek olyanokat, akik kimentek, szolgáltak az IDF-ben és azután visszajöttek, de ők kifejezetten ezért mentek ki.”
Kedves Barátaim,
Az Isten által az embernek átadott szabad választás jogát megélve, hadd kérdezze meg egy ember, aki – hozzám hasonlóan – mindent megtenne Izraelért, hogy
Miért kellene mindenkinek Izraelben élnie?
Miért csak a cionizmus az egyetlen út?
Miért számít mintegy páriának, aki máshol képzeli el az életét?
Miért dicsőség izraelinek lenni, és miért nem az, ha valaki más nemzet fiának is vallja magát?
Amit a rabbi kérdezett és mondott, emberként, gyermekként és édesapaként mondta, az hajszálpontosan (!!!) megfelel a diaszpórában, békességben élő magyar zsidó ember normális gondolatainak. Akár hiszitek, akár nem. És egy rabbi nem hazudik.
És erről meg lehet kérdezni Aser szüleit, Kati szüleit, vagy akár az én édesanyámat…
Végezetül, legyen ez a vita „lesém sámájim”, és induljon el ezzel egy olyan folyamat, ami arról szól, hogy ti izraeli magyarok, segítetek nekünk, magyar izraelitáknak, hogy megértsük a ti gondolataitokat. Ha jöttök, akkor tartsatok előadást az iskoláinkban, gyertek el a zsinagógáinkba, és küldjetek képeket és cikkeket nekünk, arról a csodáról, amiben ti éltek.
Radnóti Zoli, aki félénk és mégis bátor diaszpóra rabbi, alias Smuel Cvi.
