Az izraeli társadalom nem igazán ismeri a Zichron Jákov-i zárt, Izrael-barát német közösséget. Ritka bepillantás következik az általuk alapított vegyivédelmi gyárba.
A kanyargós úton Zichronba érkező napi sok ezer autós kék kaput láthat az út mellett, ami mögött nagy betonépület bújik meg. Még a környék lakói közül is csak kevesen tudják, hogy a szürke tömb néhány száz, már több mint negyven éve az országban tartózkodó, zárt közösségben élő Izrael-barát evangélikus keresztyén életművének ad otthont. Most egy kicsit betekinthetünk ebbe a különleges világba.
A Tevat Noach, vagy Noah’s Ark (Noé bárkája) nevű gyár tömegpusztító fegyverek – ún. NBC-fegyverek: nukleáris, biológiai és vegyi (angolul Chemical) – elleni kollektív védelmi rendszereket gyárt. A gyár a Beth El (Isten háza) nevű cionista keresztény közösséghez tartozik, melynek tagjai elmondásuk alapján az Ó- és Újszövetségben egyaránt, mindenféle magyarázatok és toldalékok nélkül hisznek. A közösség tagjai Zichron Jákovban és Binjaminán laknak, a zsidó népben Isten választott népét látják, és az “Áldott, aki Izráelt áldja” bibliai vers szellemében cselekednek. A zsidó nép – akiktől hitüket kapták – szeretete és tisztelete miatt döntöttek úgy, hogy Izraelben fognak élni.
A ma körülbelül 500 tagot számláló közösséget az 1963-ban Németországból Izraelbe érkező és itt letelepedő Emma és Elza Berger nővérek alapították. Az első időben az alapítók szűk köre kizárólag önellátó mezőgazdasággal foglalkozott, és csak a hetvenes években hozták létre a gyárat.
A sok ismeret és tapasztalat, amit a gyár 40 éves működése során a levegő kezelésében és szűrésében szereztek, e szakterületen a világ egyik vezető vállalatává, és nemzetközileg elismert szaktekintéllyé tette a céget. Szakmai tanácsadást, képzést és irányadást is nyújtanak polgári és kormányintézményeknek Izraelben és az egész világon, valamint ma a levegőszűrő, illetve a vegyi, biológiai és atomvédelmi berendezések fő beszállítói az izraeli hadseregnek, a védelmi minisztériumnak, a Raphaelnek, a miniszterelnöki hivatalnak, a NATO-nak, a szingapúri kormánynak és további több mint 40 különböző ügyfélnek és országnak. A közösség 250 tagján túl további 250 izraelit is alkalmaz a gyár.
A csoport tagjai városi kibucban élnek. Életük szerénységre, az Istenbe vetett erős hitre támaszkodó teljes egyenlőségre, kemény munkára, és a kevéssel való megelégedésre alapozódik. A közösség zárt gazdaságként önellátásra termeli a legtöbb termékét: van saját kenyér- és pékárusütödéjük, asztalos- és esztergályosműhelyük, varrodájuk és egyéb üzemeik.
A csoport tagjai teljesen elszigetelve élnek, és a maguk zárt világán kívül nincs rájuk hatással szinte semmilyen külső tényező. Nem olvasnak újságot, nincs náluk tévé, rádió, vagy internet, csak a velük dolgozó izraeliektől kapnak némi információt a külvilágról. Ami a legkülönösebb, hogy a közösség hiszi, hogy a jövőben egy Góg-Magóg háború fog kitörni, ami óriási pusztulással fog járni, és ezt az izraeli zsidókon kívül csak egy nép fogja túlélni. Hogy elnyerjék ezt a jogot, úgy döntöttek, hogy segítenek az itt élő zsidó népnek.
Annak ellenére hogy erősen vallásosak, a közösség tagjai ügyelnek arra, hogy a keresztyénség semmi külső jelét ne használják. Nincsenek templomaik, papok, keresztek, közös imádságok, csak személyes imák. A pihenőnapjuk – a tórai parancsnak megfelelően- szombaton van. A közösség vénei igazgatótanácsként is funkcionálnak, ők döntenek az üzleti ügyekben és a közösségi élet dolgaiban is. A tagok csak egymás között házasodnak, és egészen a mai napig nem fordult elő, hogy valaki kívülről hozott volna házastársat. A gyülekezet megértő azokkal szemben, akik ott akarják hagyni ezt az életformát, és lehetőséget adnak nekik a távozásra, de ilyen állítólag csak egyszer fordult elő.
“Mi nagyon szeretjük a választott népet – mondja a kereskedelmi igazgató – és köszönjük nekik, hogy lehetőséget adtak arra, hogy békében élhessünk itt. Megpróbáljuk megmutatni a velünk dolgozó izraelieknek, hogy nagyon szeretjük őket, örülünk, hogy velünk vannak, és nem csak anyagi okok miatt vettük őket fel, hanem igazi emberszeretetből. Egyébként nagyon meghatódtunk, mikor néhány évvel ezelőtt izraeli személyigazolványt és állandó letelepedési engedélyt kaptunk.”
E különleges közösséget nem a nyereség és a pénz vezérli, hisz gazdagabb országból jöttek. A hasznot kutatásba, fejlesztésbe, a termelés bővítésébe és új üzemek építésébe forgatják vissza. Nem a zsebük megtömésén fáradoznak, hanem az ország építésén munkálkodnak. Talán épp ezért olyan sikeresek.
Salátakísérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője
