„Az optimisták végül éppen úgy meghalnak, mint a pesszimisták, viszont egészen másképpen élnek. Ezért vagyok én inkább optimista.”
Még az államalapító, David Ben Gurion fedezte fel: fiatalon kibucalapító volt és pásztor, aztán többszörös miniszterelnök és Izrael köztársasági elnöke lett. Békeerőfeszítéseiért kapott Nobel-díjat és ma is hisz még az új, békés és prosperáló Közel-Keletben: a jövőben.
Senki nem volt még annyi időn keresztül folyamatosan a Kneszet tagja, mint ő (1959-től 2007-ig) meglepő módon mégsem volt sikeres politikus 66 éves pályájának legnagyobb részében. Nem sikeres politikus, hanem ikon: a folytonosság megtestesítője az alapítók és a mai Izrael között, a hadügyminisztériumból induló, de a béke reményét évtizedek óta fel nem adó államférfi.
A hatalmas lengyel zsidóság történeti életének egyik utolsó tanúja lehetett a ma 93. születésnapját ünneplő Szymon Perski, vagyis Simon Peresz visszavonult államelnök, az izraeli politikai élet nagy öregje. A vilnai gáón legjobb tanítványának, az első modern jesiva alapítójának, a volozini Háim rabbinak az ükunokája, akinek szülei ugyan szinte vallástalanok voltak, de nagyapja szigorú ortodox szellemben nevelte: büszkén mesélte a nagy lubavicsi rebének, Menachem Schneersonnak, hogy születése előtt a szüleit megáldotta egy hászid rebbe. Ma, a 93. születénapján már minden kockázat nélkül kijelenthetjük, hogy az áldás megfogant.
1934-ben, 11 éves korában érkezik Izraelbe, 15 évesen kibucnyik lesz, az egyik kibuc alapítói között is ott van, egy időben pásztorként is dolgozik. Korán bekapcsolódik a baloldali cionista ifjúsági mozgalom sűrű életébe, itt ismeri meg Ben Gurion is és nemsokára elkezdhet a MAPAI-ban, a nagy baloldali pártban dolgozni. Eközben otthonmaradt rokonait meggyilkolják a holokausztban, sokukat elevenen égetik el egy felgyújtott zsinagógában.
Már a reguláris izraeli hadsereg elődéhez, a Hágánához (Védelem) is csatlakozik, huszonévesen hadügyminisztériumi vezetővé válik, komoly szerepe van abban, hogy Franciaország egy ideig Izrael egyik legszorosabb katonai szövetségese lesz – például a Szuezi válság idején.
Héjából viszonylag gyorsan békepárti galambbá válik, ugyanakkor éppen ő az, akinek irányítása alatt az izraeli baloldal elszenvedi első vereségét az ország történetében Menachem Begin Likudjával szemben és ezután a baloldal már soha nem nyeri vissza azt a dominanciáját, amelyet az állam történetének első 30 évében birtokolt.
Karrierjének igazán nagy pillanata az Osloi Békemegállapodás tető alá hozása Jichak Rabin külügyminisztereként Jasszer Arafattal: mindhárman meg is kapják a Béke Nobel-díjat.
90. születésnapján Barbra Sterisand köszönti
Peresz a gázai kivonulást támogatva elhagyja tíz évvel később a Munkapártot és csatlakozik a Likudnak búcsút intő Ariel Saron mozgalmához, a Kadimához (Előre). Igazán testhezálló feladatát azonban egy hosszú politikai karrier végén, 84 évesen találja meg, amikor az ország köztársasági elnöke lesz: nem kell többé politikai, hatalmi döntéseket hoznia, pártharcokban részt vennie: az idős békeharcos és örök optimista-utópista végre szimbolikus-reprezentatív szerepben tűnhet fel, válhat egy fiatal ország egész történelmének idős alakítójaként Izrael nemzetközi jelképévé – és ezt aztán nagyszerűen is csinálja. Elnöksége igazi integráló erővé válhat, hitelesen tudta megjeleníteni annak az „új Közel-Keletnek” az álmát, amely a különböző népek és kultúrák együttműködésén, egymást megtermékenyítő kreativitásán alapul. Elnöki időszakában hal meg, 66 együtt töltött év után felesége, Sonia Peres, három gyermekük édesanyja.
A visszavonulás után (leköszönésekor, 91 évesen ő volt a világ legidősebb államfője) továbbra is aktívan használja tekintélyét, idealizmusa a „Peresz Központ a Békéért” nevű szervezetben öltött testet. Ő volt az első izraeli miniszterelnök, aki megjelent az interneten, legújabb projektje is azt célozza, hogy a hi-tech-ben elért izraeli eredményeket zsidók és arabok kooperációja révén ki tudja terjeszteni az egész régióra, hogy az izraeli startup-nemzetből startup-régió, „start-up Közel-Kelet” váljon, mivel „a tudomány nem ismer határokat”. Világos, hogy a közel-keleti térség most éppen nem ezt az álmot álmodja, de Peresz nem adja fel: „Az optimisták végül éppen úgy meghalnak, mint a pesszimisták, viszont egészen másképpen élnek. Ezért vagyok én inkább optimista”. – mondta.
Legutolsó születésnapi interjújában, 93 évesen sem tagadta meg makacs modernizmusát: „A múlt halott”– mondta a pátriárka korú Peresz. „Csak a jövővel van dolgunk”.
Isten éltesse Simon Pereszt 120 évig, szép jövőt kívánunk neki!
forrás: MAZSIHISZ
