Határozott lépésre szánta el magát az izraeli kormány az úgynevezett BDS-kampány aktivistáival szemben. A jeruzsálemi vezetés új kormányzati munkacsoportot állított fel, amelynek feladata, hogy felkutassa és kiutasítsa az országból azokat a külföldieket, akik kizárólag az Izrael elleni bojkott előmozdítása érdekében tartózkodnak ott vagy érkeznek a zsidó állam területére.
„A bojkott elleni küzdelmet Izraelen belül kell kezdeni” – ezzel indokolta az izraeli belügyminiszter annak a kormányzati munkacsoportnak a felállítását, amellyel a BDS-nek nevezett mozgalommal szemben akarják eredményesen felvenni a harcot. Az egység feladata az lesz, hogy felkutassa és kiutasítsa azokat a külföldi aktivistákat, akik csak azért tartózkodnak az országban, hogy hazugságok terjesztésével és a valós helyzet elferdítésével az Izrael elleni bojkott érdekében kampányoljanak világszerte. Azokat pedig, akik ilyen szándékkal érkeznek az országba, egyszerűen nem engednék be.
A közbiztonsági és stratégiaügyi, valamint a belügyminiszter szerint több tucat olyan szervezet működik Izraelben, amely kizárólag információkat gyűjt a zsidó állam elleni bojkott és delegitimizáció propagálásához. Rendőrségi illetékesek azt is mondják, hogy többen közülük csak azért látogatnak el Júdea és Szamaria térségébe, hogy az ott élő palesztinokat erőszakra buzdítsák az izraeli rendfenntartó erőkkel szemben. Az izraeli hírszerzés – a Haaretz izraeli napilap beszámolója szerint – már több ilyen külföldi aktivistát beazonosított, akik általában turistaként érkeznek az országba.
A munkacsoportnak első lépésként ki kell dolgoznia azokat a kritériumokat, amelyek alapján ezeket a külföldi aktivistákat ki lehet utasítani, illetve meg lehet tagadni tőlük az országba való belépést.
A csoport jogosult lesz ezeknek az aktivistáknak és szervezeteknek a megfigyelésére, a róluk összegyűjtött adatokat pedig felhasználja az ellenük való fellépés során.
A kormányzat jogi lehetőségeket keres azoknak az izraeli állampolgároknak vagy lakosoknak a szankcionálására is, akik aktív szerepet vállalnak a bojkottmozgalomban. Szakemberek szerint ez jóval bonyolultabb kérdés, mivel nem hagyható figyelmen kívül a szólásszabadság. A stratégiaügyi és közbiztonsági miniszter azonban úgy véli: egy kormányzattal és annak politikájával kapcsolatos bírálatok teljesen legitimek, de a kritizálás és a bojkottra való felhívás két különböző kategória…
A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.