“A beduinok és a zsidók között vérszerződés van, melyet semmi sem bonthat meg” – mondja Muhámád.
Észak-Izrael egyik falusi temetőjében a 25 éves Muhámád Káábijá lesöpri a faleveleket az egyik sírkőről. Mint minden izraeli temetőben, itt is nyugszanak szolgálat közben elhunyt katonák. Ez azonban – ahogy az arab nyelvű feliratokból és a számos, félhold alakú díszítésből sejteni lehet – egy muszlim temető.
“Ha ezt elmeséled egy európainak, egy amerikainak, vagy akár valakinek az egyik szomszédos arab államból, el sem hiszik. Pedig nálunk ez a valóság” – mondja Káábijá.
A Haifai Egyetemen politológiát hallgató fiatalember a 300 000 főt számláló izraeli beduin közösség tagja. Az izraeli beduinok mind szunnita muszlimok. Mint az izraeli lakosság 20%-át kitevő arab kisebbség, ők is egyenlő jogokkal rendelkeznek, de nem kötelező bevonulniuk a hadseregbe. Mégis, jelenleg legalább 1700 beduin szolgál az Izraeli Védelmi Erők kötelékében, elsősorban olyan törzsekből, melyek lojálisak a zsidó államhoz. Sokuk nyomkeresőként szolgál, mivel ebben a munkában segíti őket kulturális örökségük.
Elsősorban az országba beszivárgó terroristák után kutatnak. Muhámád törzséből – mely szintén a Káábijá nevet viseli – szinte minden fiatal bevonul. Ő abban tűnik ki társai közül, hogy a beduinok közül elsőként csatlakozott a légierőhöz. Egy helikopteres egységnél teljesített szolgálatot.
“Büszke beduin harcos vagyok, és büszkén szolgálok az izraeli hadseregben. Egyszerre vagyok beduin, arab, muszlim és izraeli” – mondta Muhámád.
Eddig 363 beduin katona vesztette életét a Cáhál kötelékében. Hárman közülük Káábijá falujában éltek.
A beduinok és zsidók közötti fegyveres szövetség kezdetei a XX. század elejére tehetők, amikor a két nép együtt védte a brit fennhatóság alatt álló szentföldi zsidó településeket az ellenséges arab szomszédok támadásaitól. 1948-ban, a zsidó állam kikiáltásakor a beduinok hűséget fogadtak Izraelnek, és teljes jogú állampolgárokká váltak. Ma az izraeli társadalom 2,5%-át teszik ki.
A két közösség kapcsolata azonban nem mentes a feszültségektől. Tavaly októberben egy beduin terrorista – akiről később kiderült, hogy kapcsolatban állt a Hámásszal és az Iszlám Állammal is – a beer-sevai buszpályaudvaron egy katonát megölt, és 11 járókelőt megsebesített, mielőtt végeztek volna vele a biztonsági erők. A támadást követően a beduin közösség vezetői határozottan elítélték a merényletet. A terrorista apja is sajnálkozását fejezte ki. “Mi nem neveljük erőszakra a gyermekeinket” – mondta. Tál ál-Krenáwi, Ráhát város polgármestere – innen érkezett a merénylő – szintén elítélően nyilatkozott. “Mi, beduinok és zsidók, testvérekként élünk. Elutasítunk minden olyan próbálkozást, mely a közöttünk lévő kapcsolat megbontására irányul” – jelentette ki.
Káábijá szerint a radikális iszlámnak van némi táptalaja a beduin közösségen belül is. “Vannak közöttünk szélsőségesek, akik megpróbálnak megosztani, és Izrael ellen fordítani bennünket. A beduin közösségnek össze kell fognia és erősnek kell lennie. Különben rossz világ jön” – mondta Muhámád.
További problémát jelent, hogy az arabok közül sokan árulónak tartják az Izraellel együttműködőket. A közelmúltban az egyik népszerű arab popénekes vonta felelősségre egyik dalában a hadseregben szolgáló arabokat a “palesztinok elleni erőszakban való közreműködésükért”. Káábijá visszautasítja a vádakat. “Én nem az arabok ellen harcolok, hanem terrorszervezetek ellen, és ezzel arabok életét és testi épségét is megóvom. Vannak, akik szerint árulók vagyunk, de Izrael egy demokratikus ország, ahol minden nemzetiség egyforma jogokat élvez. Az igazi árulók azok, akik nem hajlandók bevonulni” – mondta.
A különböző beduin közösségek helyzete sem egyforma. Káábije törzse északon meglehetős jómódban él, de a déli, negevi beduinok körülményei kedvezőtlenebbek. 1950-ben Izrael a Negev-sivatag északkeleti részében telepítette le a nomád beduinokat, akik 1966-ig katonai közigazgatás alatt éltek. Az állam 18 hivatalos beduin települést ismert el, s látott el infrastruktúrával. A beduinok közel fele azonban – nomád hagyományaiknak megfelelően – elhagyta ezeket a településeket, és engedély nélküli falvakat alapított, melyek nem jutottak hozzá vízhez, áramhoz és más szolgáltatásokhoz. Ráadásul, mivel illegálisan épültek, az itt lakók házait bármikor lerombolhatják a hatóságok. Ál-Árákib falut például – 2010-es alapítása óta – már 59-szer dózerolták le, mert védett földterületen fekszik.
A gazdasági és lakhatási körülmények miatt bizonyos törzseken belül csökkent a bevonulási hajlandóság az utóbbi években. Káábija azonban nagyon büszke katonai karrierjére. Otthonában elővette azt a fotót, melyen nagyapja, Rásid ál-Káábi és a zsidó települések biztonságáért harcoló Alexander Zaid látható egymás mellett. Zaidot 1938-ban ölték meg arab terroristák.
“A beduinok és a zsidók között vérszerződés van, melyet semmi sem bonthat meg” – mondja Muhámád. Amikor arról kérdeztük, hogy nem tart-e attól, hogy támadás éri, amiért nyilvánosan vállalja véleményét, csak nevet és ennyit válaszol: “Én egy beduin harcos vagyok. Nem félek semmitől.”
