Első alkalommal rendeztek palesztin-izraeli ostábla-bajnokságot

Ses-bes verseny - fotó: Lior Mizrahi

A béke és egymás megismerésének jegyében első alkalommal rendeztek nagyszabású ostábla-bajnokságot a Kelet és Nyugat-Jeruzsálem határvidékén lévő Bét Hanina nevű arab lakónegyedben mintegy százötven izraeli és palesztin résztvevővel – jelentette a Háárec című újság honlapja vasárnap.

A helyiek által ses-besnek, magyarul ostáblának nevezett táblajáték első izraeli-palesztin bajnokságának kezdeményezői nem gondolják, hogy a közös játékkal sikerül megoldaniuk a palesztin-izraeli viszályt, de úgy vélik, hogy a közös játékban mindkét oldalon látni fogják, hogy az asztalok túloldalán is ugyanolyan emberek ülnek, mint ők maguk.

A barátságos mérkőzés ötlete egy izraeli és palesztin énekes közösségtől származott, akik már öt éve találkoznak rendszeresen egymással a Csak énekelni nevű csoport keretében. Énekes estéik sikere nyomán határozták el, hogy megpróbálnak játszani is együtt, és természetesen a Közel-Keleten rendkívül népszerű ostáblát választották.

„Olyan játékot kerestünk, amely rákényszeríti az embereket arra, hogy leüljenek egymással szemben” – magyarázta Kamel Dzsabrin, a suafati menekülttábor egyik ifjúsági mozgalmának vezetője.

Ses-bes verseny
„A játék rákényszeríti az embereket arra, hogy leüljenek egymással szemben.” – fotó: Lior Mizrahi

„Ettől nem találunk választ a politika kérdéseire. Egyelőre az emberek szintjén járunk, hogy embert lássanak a másik oldalon ülőkben is. Innen már könnyebb lesz eljutni a megegyezéshez is” – vélekedett Hedi Goldsmitt, egy izraeli kezdeményező.

Az izraeli játékosok között feltűnően sok volt a fején kapedlit hordó vallásos fiatal. A palesztinok között ugyanakkor kirívóan sokan érkeztek a suafati menekülttáborból, Kelet-Jeruzsálem egyik legvisszamaradottabb, legszegényebb, és erőszak sújtotta lakónegyedéből.

Ses-bes verseny
Az asztalok túloldalán is ugyanolyan emberek ülnek, mint ők maguk – fotó: Lior Mizrahi

A versenyt Mahmud Alreifai palesztin üzletember rendezte saját kertjében. Számára sem volt mindig nyilvánvaló a közeledés a városban élő izraeliek felé, ő ugyanis az Al-Aksza mecset egyik Kelet-Jeruzsálemben jól ismert prédikátorának a fia.

A csoport szervezői tíz nap múlva újabb rendezvényre készülnek, a nyugat-jeruzsálemi Talbia lakónegyed ostábla-bajnokságára, amelyen a tervek szerint részt vesz majd maga Reuven Rivlin államelnök, a negyed lakója is.

A bajnokságon váratlan eredmény született: noha a közkeletű felfogás szerint az arabok a jobbak ebben a tősgyökeres helyi játékban, ezúttal az izraeliek kerekedtek felül, és végül egy nyugat-jeruzsálemi zsidó fiatal vehette át a bajnoki címet.

MTI/Izraelinfo

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.