Az ENSZ izraeli képviselete elutasította a világszervezet azon palesztin dolgozójának szabadon engedésére vonatkozó kérést, akit Izrael a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász szervezet katonai szárnyának támogatásával vádol – jelentette a jeruzsálemi közszolgálati rádió csütörtökön.
Az ENSZ jogi szakvéleménye szerint diplomáciai mentesség vonatkozik segélyszervezetének minden dolgozójára, és ezért a szervezet Vahid Abdallah Bors nevű munkatársuk szabadon bocsátását követelte. A világszervezet azt is kérte az izraeli hatóságoktól, hogy az ENSZ főtitkárának képviselője meglátogathassa az Izraelben bebörtönzött vádlottat.
Az ENSZ jogi osztálya levelében a terror támogatásával vádolt rab fogva tartásának helyszínét, az 1948-as izraeli határokon belül található Beér-Seva nevű izraeli várost arabul, Bir as-Szab néven jelölte meg.
Dani Danon, Izrael ENSZ nagykövete csütörtökön kiadott közleményében elutasította a nemzetközi szervezet kérését. Danon válaszát azzal indokolta, hogy nem élveznek diplomáciai mentességet az izraeli polgárok bántalmazására törekvő terroristák.
Danon felszólította az ENSZ és más humanitárius segélyszervezetek felelőseit, hogy gyakoroljanak felügyeletet a Gázai övezetbe eljuttatott pénzadományok felett, bizonyosodjanak meg arról, hogy azok a rászorulókhoz, és nem terrorista csoportokhoz jutnak el.
Az izraeli rendőrség és a Sin Bét belbiztonsági szolgálat júliusban vette őrizetbe az ENSZ-nek dolgozó Vahid Abdallah Bors nevű palesztin mérnököt, akit azzal vádolnak, hogy a Hamász katonai szárnyát támogatta az ENSZ forrásaiból.
Bors az izraeli biztonságiak szerint a világszervezet fejlesztési programjának (UNDP) forrásait kihasználva segítette a Hamászt, egyebek között 2015-ben egy katonai móló megépítését az övezet északi részén.
Borsot vallomása szerint 2014-ben a Hamász egyik vezetője arra utasította, hogy a Hamász javára használja fel munkáját. Ezért – mint mondta – a két évvel ezelőtti Erős Szikla hadművelet után előnyben részesítette a Hamász aktivisták házainak helyreállítását ahelyett, hogy más gázaiak házait hozatta volna helyre.
Bors beszámolt több más, humanitárius segélyszervezeteknek és a Hamásznak egyaránt dolgozó gázai személyről, és feltárta a Hamász általa ismert raktárainak, őrhelyeinek és alagútjainak elhelyezkedését a Gázai övezetben. Az izraeli ügyészség a Beér-Seván lévő körzeti bírósághoz nyújtotta be a Bors elleni vádiratot.
A Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet értesülése szerint Bors már 2003 óta az ENSZ-nek dolgozott; a harcokban megrongálódott épületek lebontása és a törmelék elszállítása volt a feladata.
A Hamász cáfolta a Bors ellen felhozott vádakat, melyek célja e szervezet szerint a segélyszervezetek elleni lejárató hadjárat és ezzel a Gázai övezet zárlatának súlyosbítása.
Shiri Zsuzsa – MTI
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója