Rajtuk kívül kelet-jeruzsálemi nem izraeli állampolgárok is önkénteskednek titokban – 85 százalékuk szerint így jobb munkalehetőséghez jutnak
Mintha egy átlagos vallásos cionista izraeli párt látnánk: a lány a zsidó állam hadseregének nemzeti szolgálati egységében „katonáskodik” (a nemzeti szolgálat olyan fegyvertelen, önkéntes katonai szolgálat, amit előre meghatározott állami intézményekben látnak el), a fiú harci veterán. Csak annyi a különbség, hogy mind a ketten muzulmán arabok, a lány, Bara’a Abed kelet-jeruzsálemi lakos, férje pedig egy északi arab faluból származik.
Abed, aki jelenleg mint önkéntes szolgál a Belügyminisztérium ügyfélszolgálatán, egyike annak a gyorsan növekvő számú fiatal izraeli arabnak, akik gyökeresen szembeforulnak az eddigi, a többségi zsidó kormány felé tanúsított hozzáállással, miszerint „ne adj, de ne is várj semmit az államtól”.
Hagyományosan a katonai szolgálattal párhuzamosan végezhető úgynevezett nemzeti szolgálatot azok a vallásos-cionista zsidó nők választották, akik, bár szolgálni szeretnék az országot, vallási okokból nem vonulhatnak be a hadseregbe fegyveres szolgálatra. Ezek a nők szinte automatikusan mentességet kaphatnak a katonai szolgálat alól, de az elmúlt néhány évben egyre növekvő számban vonulnak be katonai szolgálatra az IDF-be.
Hat évvel ezelőtt mindössze 600 nem zsidó vonult be nemzeti szolgálatra, melynek során a résztvevők 1-2 évet különféle állami intézményekben – iskolákban, kórházakban, bíróságokon vagy klinikákon – önkénteskednek.
Jelenleg 4500 nem zsidó teljesít nemzeti szolgálatot, ebből 100 kelet-jeruzsálemi arab lakos. Ez a szám több mint háromszorosa azon ultraortodox közösségekből származó nemzeti szolgálatosokénak (1500), akik vallási–lelkiismereti okból automatikusan felmentést élveznek a katonaskodás alól, de ennek ellenére szeretnének a társadalmi terhekhez önkéntes szolgálattal hozzájárulni. Rajtuk kívük még 8500 vallásos cionista teljesít nemzeti szolgáltot, ezeknek többsége nő.
Izrael nem-zsidó, nagyrészt arab lakossága az ország 8,6 millió polgárának 20%-át teszi ki.
Abed újságírók előtt beszélt nemrég Jeruzsálemben, és mint elmondta, őt a férje inspirálta az önkéntes szolgálatra.
Mikor látta, hogy a férje milyen állami támogatásokhoz jutott, miután leszerelt – többek között pénzbeli hozzájárulás a továbbtanuláshoz, egészségügyi támogatás és munkalehetőség –, úgy döntött, ő is szeretne ezekben részesülni.
Abed, aki előzőleg egy kelet-jeruzsálemi ruházati boltban dolgozott eladóként, egy bentlakásos iskolában nevelkedett, távol az őt kihasználó családjától – és mint elmondta, ezek a körülmények őt arra sarkallták, vegye kezébe az élete irányítását.
„Eleinte féltem és azt gondoltam, az arab társadalom nem fogadja majd ezt el. Aztán feltettem magamnak a kérdést: vajon mit adnak nekem ők? Az állam fogja majd megadni nekem, amire szükségem lesz „– mondja Abed, aki biztonságát védendő kérte, takarják ki az arcát a róla készült képen.
A nemzeti szolgálatot teljesítők pontosan olyan juttatásokra jogosultak, mint a sorkatonák: többek között kb. 800 sékel (209 dollár) havi fizetés, ingyenes társadalombiztosítás, ingyenes tömegközlekedés, és a szolgálat végén minden leszolgát év után 11,000 sékel (2880 dollár) ösztöndíj, amit továbbtanulásra vagy lakásvásárlásra lehet felhasználni. Aki két évet leszolgál, egy év tandíjmentességet kap az egyetemen.
Ezen kívül létezik egy külön, csak arab anyanyelvűek számára elérhető program: egyéves ingyenes egyetemi előkészítő. A programban részt vevők családi állapotuktól függően havi 1500–3700 sékel ösztöndíjra jogosultak.
Abed, aki nem izraeli állampolgár és csak állandó lakos státusza van Izraelben – ahogy a kelet-jeruzsálemi közel félmilliós arab lakosság nagy részének –, azt állítja, ez a kölcsönösségi kapcsolata az állammal egyúttal hazaszeretetet is élesztett benne.
„Hűséget érzek az állam iránt. Látom, mit ad ez az állam a közösségem tagjainak annak ellenére, hogy milyen kemény szavakkal illetjük ezt az országot” – mondja. Azóta, hogy a Belügyminisztériumban dolgozik, ahol az arab anyanyelvű lakosokat segíti eligazodni az okmánykiadás bürokratikus útvesztőjében, állítása szerint sikerült megtalálnia az általa oly régen keresett biztonságérzetet.
Titokban szolgálják a közösségüket
Egy évvel ezelőtt egy késő éjszakai órán az internetet böngészve talált rá ez a 21 éves, a kelet-jeruzsálemi menekülttáborból, Suáfátból származó férfi a nemzeti szolgálati program weboldalára.
A 21 éves A., aki neve és fényképe bemutatása nélkül volt csak hajlandó nyilatkozni, betelefonált a hadsereg irodájába és önkéntesnek jelentkezett. Először egy elmegyógyintézeti állást ajánlottak neki, de azt nem fogadta el. A. türelmesen várta, hogy egy általa áhított bírósági állás megüresedjen. Hamarosan behívták a Belügyminisztériumba.
„Nem gondoltam, hogy ez egy állásinterjú lesz. Azt hittem, valami lakossági ügyben hívatnak be” – emlékszik vissza A., akinek szintén nincs izraeli állampolgársága, csak állandó lakos státusza Jeruzsálemben.
„Nagyon jól érzem magam egy munkanap végén. Ez az első alkalom, hogy úgy érzem, értékelnek és elfogadnak” – mondja A., aki azelőtt egy bezinkútnál dolgozott, ma pedig Abedhez hasonlóan a Belügyminisztériumnál segíti az arab anyanyelvű ügyfeleket.
„Úgy érzem, egy nagy család része vagyok a munkahelyemen” – meséli mosolyogva, amikor visszaemlékszik, hogyan ünnepelte kollégáival az egyik zsidó ünnepet.
Amikor rákérdeznek, érez-e hűséget a zsidó állam iránt, mosolyogva válaszolja: „Természetesen.”
De mint menekülttábori lakos – csakúgy, mint Abed –, a szolgálatot titokban tartja, csak a családja és legközelebbi barátai tudnak róla. Ha valaki megtudná, életveszélybe kerülhetne. Áprilisban meggyilkoltak a menekülttáborban egy 31 éves, elismert polgárjogi aktivistát és fjúsági vezetőt, mert az izraeli hatóságokkal való kollaborálással vádolták, miközben a helyi önkormányzati szolgáltatások javítását igyekezett elérni a hatóságoknál.
Szár-Salom Dzserbi, az izraeli nemzeti szolgálat igazgatójának állítása szerint az arab önkéntesek sokszor Jeruzsálemen kívül is „nehéz helyzetekben” találják magukat.
Jeruzsálemi irodájában adott nyilatkozatában az igazgató vég nélkül sorolja azokat az eseteket, amikor arab önkénteseket vegzáltak, többek között egy arab parlamenti képviselő „leprásoknak” titulálta őket, négy diákot a városi tanács vezetője kitiltott az iskolájukból, egy önkéntes autójának szélvédőjét pedig téglával törték be.
De az arab önkéntesek aránylag kis csoportja került eddig ilyenfajta helyzetbe, ezidáig még egyszer sem életveszélyesen. Legtöbbjük élvezi a családja támogatását – mondja Dzserbi. Mindemellett Dzserbi az izraeli arab vezetők egy részét vádolja azzal, hogy rontják a nemzeti szolgálat hírnevét, amikor azt összemossák a kötelező katonai szolgálattal.
A sorkatonákkal ellentétben az arab önkéntesek, mint bármely más önkéntes, bármikor kiléphetnek a nemzeti szolgálatból. Emelett Dzserbi kiemeli, hogy az arab önkénteseket eleve olyan intézményekbe rendelik ki, ahol a saját közösségüket szolgálhatják, mint például arab iskolákba, zömmel arab anyanyelvűeket ellátó kórházakba, és a szolgálat alatt otthon lakhatnak, miköben a zsidó önkéntesek a lakóhelyüktől távol eső helyeken is kaphatnak feladatot.
Dzserbi szerint érthető, miért nem akarnak az arabok az izraeli hadseregben szolgálni, és erre a törvény nem is kötelezi őket.
„Mostantól szolgálhatják a saját közösségüket – és ezért cserébe a katonáknak járó juttatásokra jogosultak” – mondja.
Miért növekszik a számuk?
Dzserbi szerint nem kétséges, hogy a nemzeti szolgálatot teljesítő nem zsidók száma a jövőben csak növekedni fog.
A program sikere szerinte pontosan abban rejlik, hogy az arab közösség megérti, nem próbálják őket egy „olvasztótégelybe” beleerőltetni és emellett a résztvevők is elégedettségüknek adnak hangot. Állítása szerint az arab résztvevők mintegy 85 százaléka kap munkalehetőséget a leszerelés után.
„Szeretnék a közösségüket szolgálni és emellett megértik, hogy ez egyben az izraeli társadalomba való belépésükhöz is megnyitja az utat. Mind a kettő pozitív dolog” – mondja.
A 4,500 nem zsidó önkéntes 70 százaléka muzulmán, a többi keresztény, drúz és cserkesz. 90 százalékuk nő.
A program arab koordinátora, Zienab Abu Swaid szerint „A mai fiatalok a »lábukkal szavaznak«. A nemzeti szolgálat ellenzői nem tartják többé vissza őket.” Abu Swaid egy észak-izraeli beduin közösségből származik, szintén fényképe mellőzését kérte, mivel vannak, akik elítélik, hogy nő létére ilyen munkát végez. Abu Swaidnak tanári diplomája van és először egy helyi iskolában akart tanítani, de aztán úgy döntött, a hozzájárulásának hatásosabb útja is van. Mikor unokatestvérein keresztül megtapasztalta a nemzeti szolgálat „csodás” eredményeit, úgy döntött, itt tud a legjobban a közössége segítségére lenni. Szerinte a legtöbb arab nem az állam által felajánlott előnyökért önkénteskedik.
„A legtöbbünknek itt nem az anyagi haszon az, ami fontos, hanem hogy ezzel sokkal inkább az izraeli társadalom tagjaivá válhatunk.”
TimesofIsrael/Izraelinfo
Ügyvéd, az Izraelinfo állandó szerzője. Az ELTE ÁJTK-n és a CEU alkotmányjogi karán végzett. 1995 óta él Izraelben. Jogászként dolgozik egy magáncégnél, mediátor (bírósági közvetítő). Izrael központjában él férjével és négy gyermekükkel. Hobbija az állampolgári ismeretek és az izraelinfo.com magazin, aminek főszerkesztő-helyettese.
