A fő kérdés, hogy jó fiúk vagy rossz fiúk építik-e a budapesti mecsetet

Nir Barkat, Jeruzsálem polgármestere - fotó: Gali Tibbon / AFP / Getty Images

Sőt, ebben az ügyben ez az egyetlen kérdés – mondta Nir Barkat, Jeruzsálem polgármestere a hvg.hu-nak. Tippeket kaptunk arról is, hogyan kerülhető el vagy éppen segíthető elő Európa izraelizációja.

Nemrég Schmidt Mária arról írt, hogy küszöbön áll Európa izraelizációja, Magyarországon is falakat kell építeni, mert késekkel, bombákkal esnek a magyaroknak a muszlimok az iszlám egyik régi projektje, Európa elfoglalása jegyében. Ezzel nagyjából egyidőben derült ki, hogy a Jótékonysági Béke Alapítvány kulturális központ és imaközpont létrehozását tervezi a Józsefvárosban. A jeruzsálemi főpolgármester rendszeresen dönt mecsetek építési engedélyéről, és az izraelizáció is „közvetlenül érinti”, hiszen Schmidt Mária az ő városáról beszélt. A hvg.hu exkluzív interjúja Nir Barkattal, Jeruzsálemből.

hvg.hu: Az ön városa három világvallás központja, az iszlám harmadik legszentebb helyével, a Haram al-Shariffal, a Templom- heggyel a szívében. Templomok, mecsetek, zsinagógák váltják egymást minden sarkon. Budapesten most egy mecset létrehozását tervezik egy zsidó egyetem mellett, az építkezést viszont egy olyan alapítvány tervezi, melynek vezetője ellen korábban nyomozás indult. Ön belemenne?

Nir Barkat: Jó fiúk, vagy rossz fiúk? Ez az egyetlen kérdés. Ha tisztességes emberek, akkor minden lehetséges segítséget meg kell adni nekik. Ha viszont az ellenkezője igaz, akkor nem szabad megengedni a mecset létrehozását. A legfontosabb kideríteni, hogy mik a motivációik. Jeruzsálemben rengeteg mecset van, így nem is az a kérdés, hogy építhetnek-e, hanem az, hogy hogyan tudjuk rendszerezni, melyik mecset okozhat problémákat.

Nir Barkat polgármesterjelölt az izraeli helyhatósági választásokon 2013. október 22-én. - fotó: Menahem Kahana / AFP
Nir Barkat polgármesterjelölt az izraeli helyhatósági választásokon 2013. október 22-én. – fotó: Menahem Kahana / AFP

hvg.hu: Nem csak a mecsetépítésekben egyre több a párhuzam Európa és Izrael között, de a terror is közös fenyegetéssé vált. Biztos lennének ötletei az európai szolgálatok számára.

N.B.: A legjobb védekezés a támadás. A nyugat-európai szolgálatok akkor lesznek képesek hatékonyan szembeszállni a terrorhullámmal, ha átmennek offenzívába. Úgy gondolom, a hírszerzésnek sokkal agresszívabban kellene működnie Európában. Sokkal több esetben kellene például emberi erőforrásokra (HUMINT) támaszkodó információszerzést folytatni, mert csak így lehetséges még a támadás előtt elkapni a terroristákat. És hadd ajánljak még valamit az európai hatóságoknak! Ne legyenek naivak, ne hagyják, hogy a politikai korrektség lefegyverezze őket, mert ezzel életeket menthetnek meg. Ez azonban csak a megoldás egyik oldala. A kemény intézkedésekkel egy időben nagyon fontos, hogy azoknak az embereknek, akik nem akarnak radikalizálódni, minden segítséget megadjunk, amit tudunk, hogy normális életet élhessenek. Ez a különbségtétel nagyon fontos.

hvg.hu: A széleskörű titkosszolgálati megfigyelések viszont nyugtalanítják az embereket. 

N. B.: Hadd mondjak egy példát arra, mi a nyugtalanító az én véleményem szerint. A Charlie Hebdo és a Hypercacher kóser bolt elleni terrortámadás után egy héttel Párizsba utaztam, hogy találkozzam polgármester kollégámmal. Elkísért a jeruzsálemi rendőrfőkapitány és a jeruzsálemi főrabbi is, hogy megosszuk, mik a mi tapasztalataink a hasonló támadásokkal kapcsolatban. Megdöbbentem, amikor láttam, hogy a kóser bolt egy héttel a támadások után még mindig zárva van. Na most, ha a repteret megtámadják, nem zárhatom le napokra a repteret, azonnal ki kell nyitnom. Legfeljebb azt a kis részt zárom le, ahol a helyszínelés és az intézkedés még zajlik. A legfontosabb olyan gyorsan visszatérni a hétköznapi kerékvágásba, ahogy csak lehet. Ha kimutatjuk, hogy fáj, hogy félünk, ha rendőrök tízezrei öntik el az utcákat, akkor a terroristák megnyerték a taktikai háborút. Ezt nem hagyhatjuk.

hvg.hu: Az elmúlt ősszel a késes és gázolásos támadásokkal Jeruzsálemen rég nem látott erőszakhullám söpört végig. Ön szerint még mindig szükség van – a jeruzsálemi mércével is – kiemelt biztonsági intézkedésekre?

N.B.: A tapasztalatokat, amiket tavaly szereztünk, egy a Newsweekben megjelent cikkemben is ajánlottam már más nagyvárosok figyelmébe is. Első körben annyit most már nyugodtan kijelenthetek, hogy a terror nem csak Jeruzsálem problémája többé, hanem az egész világé. Terroristából sokféle van, de ha valaki nem harcol mindegyikük ellen, áldozattá válik.

A tavalyi erőszakhullám egyik fő oka az uszítás volt. Sajnos ezek a tinédzserek őszintén elhitték, hogy Izrael célja megváltoztatni a status quót a Templom-hegyen és lerombolni az iszlám vallás legszentebb mecseteit. Nem fogadták el az izraeli kormány, a rendőrség és az én válaszomat sem, amiben egyértelműen kijelentettük, hogy ez nonszensz, nem történt meg és soha nem is fog. A közösségi médián keresztül azonban rengeteg ilyen hamis hír terjedt, amiknek ezek a fiatalok hitelt adtak. Az egyre erőszakosabb tüntetéseket, megmozdulásokat követte a terror. Erre többféle választ adtunk. Továbbra is teljes mellszélességgel kiálltunk amellett, hogy Izrael semmilyen formában nem akarja megváltoztatni a fennálló állapotokat a hegyen. Aztán fokoztuk a rendőri készültséget természetesen és a büntetések mértékét is megemeltük, de kizárólag azokkal szemben, akik valóban bűnösök voltak. A másik oldalon pedig kiemelten figyeltünk arra, hogy a népesség azon része, amely nem vesz részt az erőszakban, minden támogatásunkat megkapja. Meghosszabbítottuk a tanítási órákat az arab középiskolákban heti három alkalommal, hogy távol tarthassuk a gyerekeket az utcai erőszaktól. Az üzenet egyértelmű volt: ne nyúlj az erőszakhoz, mert nagyon magas árat kell fizetned érte.

Nir Barkat beszél támogatói előtt jeruzsálemi kampányközpontjában 2008. november 12-én hajnalban, a jeruzsálemi polgármester-választáson aratott győzelme után egy nappal. - fotó: Michal Fattal / MTI / EPA
Nir Barkat beszél támogatói előtt jeruzsálemi kampányközpontjában 2008. november 12-én hajnalban, a jeruzsálemi polgármester-választáson aratott győzelme után egy nappal. – fotó: Michal Fattal / MTI / EPA

hvg.hu: Ezeknek az intézkedéseknek a többsége Európában is megtörtént.

Ami nagyon fontos volt az elmúlt évben, hogy a támadásokat követően azonnal visszaváltottunk a mindennapi kerékvágásba. Soha nem fújtunk le rendezvényeket például. Van egy másik titkos fegyverünk is, mégpedig a tény, hogy arányaiban a világ egyik legnagyobb tartalékos hadseregével rendelkezünk, szinte minden férfi eltöltött három, a nők pedig két évet katonaként. Én hat évig szolgáltam, századparancsnokként szereltem le az ejtőernyősöknél. Fel vagyunk tehát készülve arra, hogy megvédjük magunkat. Arra kértünk mindenkit, hogy tartsa nyitva a szemét. Számos támadásnál történt meg, hogy az állampolgárok saját maguk tették ártalmatlanná a támadókat. Sokan a munkába is magukkal vitték a fegyverüket ezekben az időkben. Hozzátenném egyébként, hogy mindössze a lakosság három százaléka rendelkezik fegyverviselési engedéllyel, és ezeket is rendkívül szigorú, időről-időről megismételt vizsgálatokhoz kötik. Akik viselik ezeket, rendkívül felkészültek, nem úgy, mint az Egyesült Államokban, ahol bárki besétálhat egy boltba és vásárolhat magának fegyvert.

hvg.hu: Régóta pletykálnak már róla, hogy indulni fog a miniszterelnöki székért.

N.B.: Ez a kérdés most nincs az asztalomon, nem ezzel vagyok elfoglalva. Ez a nyolcadik évem Jeruzsálem polgármestereként. Minden percét élvezem, de még rengeteg dolgunk van. Először is szeretném kitölteni a hivatali időmet, ami még nagyjából két év. Még nem döntöttem el, hogy indulok-e a következő önkormányzati választáson és elvállalom-e harmadszorra is a tisztséget. Amint végeztem ezekkel a feladatokkal, jöhet az országos politika a Likudban és azt a szerepet fogom betölteni, amit a párt nekem szán. De még egyszer hangsúlyoznám, ez még nem aktuális kérdés.

Bihari Ádám riportja – HVG

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.