Családunk új jelszava a flexibilitás, ami pozitív előjellel látja el a káoszként is megélhető, hirtelen alakuló, sokrétű programjainkat. Miután barátaink, akik vendégségbe jelentkeztek be hozzánk, mégsem tudtak jönni, gyorsan kimondtam a vágyamat: kerekedjünk fel, sátrazzunk, nézelődjünk.
Nekem az utazás még az otthonmaradásnál is nagyobb szabadság, pedig a kis kert, terasz, falusi idill, környező dombok, völgyek mesés kincseket rejtenek, szárnyakat adnak. Az utazás, az mégis más, olyankor messzebb jutok, magam erejéből sosem elérhető távolságokba érek.
Én vagyok az egyik izraeli negyvenes nő, aki nem vezet autót. Azt hiszem, nem vagyunk túl sokan. Persze, ha vezetnék, vagy lenne hétvégén közlekedés, akkor sem utaznék el nézelődni egyedül sehova, hiszen pont az a lényeg, hogy együtt, közösen látunk valamit, veszünk részt váratlan helyzetekben, kalandokban.
Szombaton utazni?
A tömegközlekedés péntek délutántól szombat késő estig az ország legnagyobb részén a vallásos lakosságra való tekintettel szünetel. Ők maguk a településeiket, városrészeiket ilyenkor sorompóval is lezárják helyenként. A napokban a kormánykoalíció egyben maradásának érdekében az ortodox párt követelésére a miniszterelnök a vasúthálózat sabatra kitűzött építőmunkálatait is leállítatta. A világi lakosság egy része azonnal tüntetni kezdett, hiszen a munkák hétközbeni elvégzése dugókat okozhat, a pótló buszok nélkül is éppen elég nagy a felfordulás vasárnap reggelente, ami itt a hét első napja. A katonák elözönlik a járatokat, hogy visszatérjenek a hétvégi szabadnapról az ország különböző pontjain elhelyezkedő bázisaikra. Csütörtökön is órákat lehet állni a dugókban, mikor a kollégisták, egyetemisták, az otthonuktól távol dolgozók is hazafele tartanak, valamint a hétvégét nem otthon töltők nekiindulnak a kikapcsolódásnak, családlátogatásnak.
Vannak, akik azt gondolják, hogy nem lenne ekkora káosz, ha sabatkor is járnának a buszok.
Vannak, akik azt gondolják, hogy egy modern országban, mint amilyen Izrael, képtelenség fenntartani a közlekedési tilalmat, főleg úgy, hogy a lakosság nagyobbik része világi nézeteket vall, nem is beszélve a más vallásúakról.
Vannak, akik szerint már önnmagában a tény, hogy a világiak lennének többen, nem igaz.
Vannak, akik azt gondolják, hogy szigorúan be kell tartani a közlekedési tilalmat, és még gyalog sem szabad bizonyos távolságon túlmenni sabatkor.
Vannak, akik azt gondolják, ha a településüket körülkerítik egyfajta dróttal, akkor a bekerített területen belül, akármekkora is az, szabadon gyalogolhatnak.
Vannak vallásos ismerőseink, akik sabatkor vidáman autóznak, mert csak olyankor tudnak együtt kimozdulni, ahogy vannak olyan nem vallásos ismerőseink, akik csak azt a szokást tartják, hogy nem utaznak ilyenkor. A civilizáció sabatot hatástalanító ketyeréit, mint például a programozható tv, sütő, világításkapcsoló, edényt melegen tartó platni lelkes felhasználói és az azt elvetők. A péntek este vagy szombat napközben bevásárolni akarók és a nem utazó, munkát nem vállaló, pénzeszközt nem használó világiak. A vallási és világi nézetek minden árnyalatban léteznek.
Szerencsére itt minden mellett és ellen állást lehet foglalni, sőt fel is lehet vonulni. A különböző tiltakozásoknak egyik alappillére a matricagyártás, ami szóvicekkel, szlogenekkel naprakészen követi a politika eseményeit. A politikai tárgyú matricákkal a kilencvenes években találkoztunk itt előszőr, akkoriban az emberek az autójuk csomagtartóján üzengettek egymásnak, jelezték hitvallásukat, hovatartozásukat. Annyira sokféle volt forgalomban, hogy egy több stófás vers is született csak az azokon szereplő mondatokból. A reakcióidő rövid, a szerveződés hatékony.
Nekünk a sabat a családi élet bástyája, a gyerekek szerencsére olyan iskolába járnak, ahol pénteken nincs tanítás, és koncertek is csak ritkán esnek erre a napra. Korábban én ezen a napon dolgoztam a leghosszabban, de mostanra ez már a múlté. Most pénteken is kényelmesen készülődtünk, megvártuk a katona gyereket, aki előkerült a terepen gyakorlatozásból és rajtunk átutazva Jeruzsálembe igyekezett. Őket például pont a dugók elkerülése, vagy csökkentése miatt eresztik pénteken reggel szélnek a támaszpontról.
Pakolás és indulás
Összeszokottan együtt pakoltunk, mert azt egészen pontosan lehet tudni, hogy melyik szivacs kell, vagy hogy hol a sátor, hány hálózsákra van szükség, milyen kaja utaztatható az épp készleten lévőből, és hogy egy éjszakára mennyire nem kell ruha, viszont ha tenger is van a programban, akkor fürdőcucc mégiscsak. Már javában vágtattunk a város fele, mikor kiderült, hogy Gergőnél ez a fürdőnadrág dolog mégiscsak kimaradt. Akkor a katona előhúzta a zöld zsákjából a sajátját, és kikölcsönözte az apjának, majd kisvártatva mosolyogva kiszállt, integetett és ment a dolgára.
Mi többiek északra igyekeztünk, az egyetlen fizetős autópályára gördülve faltuk a kilométereket. Egy kávéfőzésre megálltunk a szokásos pihenőhelyen, ahol mindig mosolyra ingerel az autópálya zsinagógája, ami nem más, mint egy konténer, de van, létezik, mert sosem lehet tudni, kinek van rá szüksége. Kár, hogy nincs mellette kis templom meg mecset is bádogból. Persze így lehet lelkes civil elköteleződésűeknek ajánlani, hogy íme, itt egy elérhető, kiharcolható, kevésbé direkt politikai cél, amiért szintén lehetne felvonulni, tüntetni.
Csendes tengerpart?
A kis kitérő után fél órával megérkezünk a Hof HaBonim nevű nemzeti parkba. Három kávé áráért sátorjegyet váltunk, igaz, nekünk csak kiegészítő kell, mert éves bérletünk van a parkokba. Kavargunk kicsit, mire helyet találunk, de ez sem tart tovább tíz percnél. Mindenki tudja, mi a cél: sátorverés, ágyképezés, és irány a tenger. Ezalatt mindkét oldalunkon felbukkan egy-egy társaság, nincs mese, a kemping az kemping. Van zuhany és wc, de szomszéd is karnyújtásnyira. A sátrunk egyik oldalában egy hattagú fiatal csapat kezd lázas kicsomagolásba. Elképesztő mennyiségű élelem és felszerelés kerül elő, újabb és újabb csomagok érkeznek a kocsikból. A másik oldalunkon egy családi szülinap készülődik, nem ottalvós formában, oda piknik kosár, lufik, plédek érkeznek különböző korosztályba tartozó emberek karjain.
Vannak úgynevezett csendes partok, ahol tilos bármiféle agregátort, erősítőt és effélét használni, ezeken a helyeken általában van őrszolgálat, aki a szabályok betartására ügyel. A Hof HaBonim is ilyen csendes part. Másmilyenen nem is érdemes hétvégén próbálkozni alvással, mert szinte biztosan legalább egy gyomoremelgető szub-basszussal megfejelt diszkó és minimum három karaokizó társaság jut egy négyzetméterre a természet lágy ölén. Felejthetetlen élményünk, mikor már a késő esti lefekvés pillanatában, éjfél körül, az addig csöndes és érintetlen Jordán folyó torkolatánál megjelent egy harmincfős társaság. Közvetlenül mellénk letelepedve megkezdődött a party, aminek a rendőrök vissza-visszatérő látogatása sem tudott véget vetni, és ez az élményünk nem maradt egyedi. Most már résen vagyunk.
Hempergés reflektorfényben
Estefelé a tengerezés és vacsora után kezdődött a kószálás a homokbuckák és szélfútta lukacsos sziklák között, és az elmaradhatatlan naplemente-bámulás. Az egyre sűrűbb sötétben ülve énekeltünk, beszélgettünk, aztán visszabotorkáltunk a sátrunkhoz, és fáradtan elnyúltunk. Persze volt ordítva társalgás az egyik oldalon, a másikon meg slágerek közepesen erősen, aludni mindenesetre egyiktől sem lehetett, pedig az ottani tengerzúgás az egyik leghangosabb, amit ismerek, mégse nyomta el ezeket.
Mi négyen a sátorban viccet csináltunk mindenből, ami odakint történt. Átköltött slágerek, beszélgetésfoszlányokból kiinduló marhaságok, miközben a környező sátrakhoz tartozó kempingezők fejlámpái folyamatos reflektorfényben tartották a sátrunkat. Mi odabent gurgulázva nevettünk, vihogtunk, nyerítettünk, ide-oda hemperegtünk, helyet cseréltünk, majd visszacseréltünk, beleadva magunkat mi is a hangörvénybe, ezen a mi furcsa és senki által nem érthető nyelvünkön. Ha semmi más nem történt volna ezen a kiruccanáson, már ezért a viháncolásért megérte volna elutazni, de mint mindig, most is voltak művelődési terveink.
Barlangok
Reggel újra tenger és séta, aztán reggeli, majd összehangolt sátorbontás, pakolás, és irány a közeli ősemberbarlang. Gergővel már jártunk itt, most elhoztuk a kisklambókat a történelembe. Több barlang is van a nemzeti park területén, az első rögtön egy olyan, ahol a különböző korok rétegződését lehet kiválóan megfigyelni. Családunkban a legifjabb is már akkora, hogy folyékonyan olvassa a geológiai és történelmi tudnivalókat a tájékoztató füzetből. Az információkat rendre ellenőrizzük az elénk táruló barlangon. Kicsit továbbhaladva a következő barlangba be is lehet menni. Természetesen azonnal megindul a mi lett volna, ha mi akkor ott élünk típusú beszélgetés, és mindannyian elfogadhatónak találtuk az egykori kondíciókat.
Caesarea
A történelmi ív kedvéért hazafele benézünk Caesareába. Eszti még csak koncerthelyzetben látta a remekbe szabott színházat, a lovaspálya-, palota- és templommaradványok meg olyankor be is vannak zárva. Noé még sosem járt itt. Végigmegyünk az egész komplexumon. Megtekintjük a filmeket és végighallgatjuk a különböző helyhez kapcsolódó történelmi személyeket bemutató felvételeket. A nemrég talált aranypénzek egy részét már láttuk a jeruzsálemi múzeumban, nem kelt nagy izgalmat, de azért nekem fontos öszekötni, hogy az innen került oda.
Alaposan elfáradunk, a meleg és napsütés fejbe kólint mindenkit, ha van rajta sapka, ha nincs. Szerzünk dzsahnunt, ami egy tipikus szombat reggeli jemeni menü és annak ellenére, hogy délután van, még találunk ilyen árust az útszélen. Irány az Alexander folyó partján lévő kedvenc ebédelőhelyünk árnyas padja, nekünk ez a first class lakoma. Utána társasjátékot veszek elő a táskámból, amivel aztán elszórakoztatjuk magunkat, míg le nem ragad a szemünk egy kis délutáni pihenésre a fűre dobott szivacsunkon. Egy óra múlva szedelődzködünk, bekászálódunk az autóba, és nekivágunk a szombat koraesti forgalomnak.
Otthon senki sem száll ki üres kézzel a kocsiból, együtt, közösen, összeszokottan helyére tesszük a dolgokat. Bedagasztok egy pizzát, mert az a sóhaj vacsora gyanánt, és pereg Attenborough madaras filmjének második része. Még van belőle nyolc, nyugtázom boldogan, miközben gubbasztunk négyen együtt szorosan a kanapén, mint verebek a dróton.
Mentálhigiénés szakember, blogger, Jeruzsálem
