Ez a központ a keresztény cionizmus politikailag konzervatív jegyzőkönyve. Mondhatni, Cion barátainak jegyzőkönyve. Amennyiben egy oktatási központot le lehet jegyzőkönyvezni, illetve amennyiben a Cion szót pozitív kontextusba lehet helyezni a hírhedt könyv után valaha a héberen kívül bármely más nyelven.
A Cion barátainak múzeuma egy jól rendszerezett, nagyon izraeli, szuper high-tech, keresztényi szeretettel telt oktatási központ. Jeruzsálem belvárosában, a Macskák terének nyugati oldalán a „Friends of Zion” múzeum tavaly nyílt meg és nagy népszerűségnek örvend.
A tárlat egy 24 méter széles vászonnal ellátott moziteremmel kezdődik, ahol a közönség széltében három sorban ül, a vászon és a széksorok között egy interaktív domborzat-térkép foglal helyet, és az elsötétítés után Simon Peresz szól hozzánk a csodáról, ami Izraelt létrehozta. A köztársasági elnök, Izrael utolsó köztünk élő alapító atyja, elmaradhatatlan bölcsességét megcsillantva az emberi barátság értékét hangsúlyozza nyúlfarknyi köszöntőjében.
A film Mike Evans köszöntőjével folytatódik. Evans az a keresztény cionista, aki ezt a központot létrehozta, egyébként újságíró, szónok, amerikai és holland gyökerekkel rendelkező jó ember. Ez egy magánlétesítmény, úgyhogy természetes, hogy az alapító a kiállítás része. Akivel egyébként havonta találkozhatunk élőben is, már ha épp elkapjuk az udvaron, a kávézóban, vagy egyéb kellemes helyeken a múzeumban, mert azon kívül, hogy sokat ad Izraelnek, jelen is van Cionban, ha már.
A mozis relaxálás – a szokásos preambulum minden izraeli tárlathoz – extrém szélesvásznú video-mappinggel folytatódik. Azaz nemcsak a vásznon látjuk a filmet ezután, hanem az előttünk elterülő térképen is. Ábrahámtól kezdve Mózesen keresztül Ezékielig követhetjük figyelemmel Izrael területének változásait és a zsidó nép földhöz fűződő jogát. És mindez nem jött volna létre, ha nem lettek volna olyanok, akik a tejjel és mézzel folyó Kánaán újjászületésében hittek, akik erről álmodtak, filozofáltak, vizionáltak. Függöny le, teremből továbbterelés, következő terem.
A tárlatvezető furcsa szobrok köré és még furcsább tölcsérek alá rendezi a csoportot. A szobrokon újabb video-mapping jelenik meg, a tölcsérből pedig narráció szól a szobron megjelenő alakokhoz kapcsolva. Azokat a keresztény cionistákat ismerhetjük meg ebben a teremben, akik nem láthatták álmaik megvalósulását. Többek közt George Bush (1796-1859) presbiteriánus lelkész, Biblia-tudós, a rabszolgafelszabadítás szónoka, az id. és W. Bush elnökök távoli rokona támogatta a zsidók Szentföldre való visszatérését. John Henry Dunant-ról, a Vöröskereszt alapító atyjáról, az első Nobel-békedíjjal kitüntetettről is megemlékezik ez a terem, akinek jellemzéseként Herzl Tivadar először használta a keresztény cionista terminust. Rendkívül érdekes ez a kiállítás, hadd maradjunk itt addig, míg feltalálják az időutazást, mert ezeket az embereket meg kellene ismerni személyesen. De hopp, továbbterelnek egy újabb terembe, amelynek egész fala érintőképernyő.
Olyan emberekkel léphetünk virtuális kapcsolatba, akik a cionizmus támogatói, hősei voltak. Winston Churchill, a brit Viktória királynő, Arthur James Balfour, Nagy-Britannia külügyminisztere, Woodrow Wilson USA-elnök, Walter Clay Lowdermilk, az izraeli vízügyek első szabályozója. Egy másik monitoron korabeli felvételeket láthatunk azokról a zsidó úttörőkről, akik Izraelt építették, amikor az még nem volt állam.
Az időutazás következő szintje a rettenetes második világháborúba visz, és széles vásznon borzaszt el bennünket a háború sötétségével, de azokról a keresztényekről mesél, akik zsidókat mentettek. Schindler és Wallenberg mellett Irena Sendler gyerekmentő lengyel ápolónőt, Sugihara japán konzult, a litván Wallenberget, a Gies családot, Anne Frank családjának bújtatóit és más Világ Igazait mutat be ez a film, és amikor elsötétül a végével a terem, a tárlatvezető megkér mindenkit, hogy tegye maga elé a kezét. És mindenki markában megjelenik egy odavetített szám. Egy-egy holokauszt-áldozat száma.
Ezzel a hátborzongató érzéssel kell továbbmenni a következő terembe, ahol azokkal az Izrael-támogatókkal találkozunk, akik megélhették az államalapítást és benne, ill. érte dolgoztak. Pierre Koenig és Orde Wingate tábornokok, Harry Truman USA államelnök beszélnek hozzánk, elevenednek meg a Bátrak termében, amit egy kisebb szoba követ keresztény származású zsidómentőkről szóló kisfilmekkel.
A finálé egy 3D-s film a mai Ígéret földjéről, a megvalósult csodáról, amelynek mi is részei vagyunk és nem csak a 3D-nek köszönhetően, és amit decensen a terem sarkában elhelyezett borítékok megtöltésével akár ki is fejezhetünk.
Informatívan, gondolatébresztőn, csúcstechnológiával ejti kábulatba a látogatóit ez a múzeum – érdemes és ajánlott részt venni egy tárlatvezetésen egy adag spirituális töltésért, őrült jóemberekről tanulásért.
Vadász Éva
Az izraelinfo.com szerzője, az Új Kelet újság főszerkesztője
