Az Izrael Múzeum

A Könyv Szentélye, tervezte Frederick Kiesler és Armand Bartos

A világ egyik legnagyobb kulturális intézményeként számon tartott, a mintegy 500 ezer tárgyból álló gyűjteményt 1965-ben alapították. A múzeum Jeruzsálemben, a Knesszet szomszédságában található.

Kiterjedt – jelentős szobrokkal tarkított – műkert és jó néhány építészetileg is figyelemre méltó épület tartozik hozzá. Az állandó kiállítás főbb részei: a Holt-tengeri tekercsek, a zsidó művészet és élet, a szépművészeti múzeum, valamint az archeológiai gyűjtemény. Emellett időszaki kiállításokat is rendeznek, jelenleg a Fáraók Kánaánban című egyiptomi kiállítás tekinthető meg.

Haggada, 1400-20, Dél-Németország vagy Csehország
Haggada, 1400-20, Dél-Németország vagy Csehország

A Holt-tengeri vagy más néven kumráni tekercsek ókori szent szövegei a leginkább ismertek a nagyközönség számára. Már a megtalálásuk is romantikus történet, mely szerint első darabjait egy beduin kecskepásztor lelte meg, majd kalandos úton kerültek mai helyükre, a külön e célra emelt – egy repülő csészealjhoz hasonlatos – modern, vízhűtéses épületbe, a Könyv Szentélyébe. A szövegek kutatásának mai állását, a nanotechnológia alkalmazását egy külön kis kiállítás keretében követhetjük nyomon.

A zsidó művészet és élet kiállítás különböző magángyűjtemények egyesítésével jött létre, és a tárgyakat öt témakör köré csoportosítva, a középkortól napjainkig mutatja be. Az élet ciklusai a születéstől a halálig, ritka középkori és reneszánsz kéziratok, négy felújított zsinagógabelső, a zsidó év ciklusai, ruhák és ékszerek.

A szépművészeti múzeum összehasonlításban megállja a helyét a legjelentősebb európai és tengerentúli gyűjteményekkel. Csak néhány németalföldi mestert említve Rubens-, Rembrandt-, Pieter Brueghel-képeket nézegethetünk. Nem kevésbé fontos a XIX. századi francia festészetet bemutató anyag, ahol Courbet, Claude Monet, Gauguin és Van Gogh műveit élvezhetjük. A XX. század irányzatait is a legkiemelkedőbb alkotók képviselik.

The death of adonis, Peter Paul Rubens, 1614 - Izrael Múzeum, Jeruzsálem

Az archeológiai gyűjtemény a Szentföld páratlanul gazdag régészeti leleteit mutatja be, időrendi és földrajzi elrendezésben.

A Fáraók Kánaánban kiállításon – mely még október 25-ig látogatható – a Kánaán területén uralkodó fáraók korából fennmaradt különleges egyiptomi leletanyag tekinthető meg.

Váradi Iván – lativ.hu / imj.org.il

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.