Ezt a kérdést a világ rengeteg táján úgy intézik el, hogy levelet írnak hozzá, és címzésként annyit írnak: Isten, vagy God, vagy más nyelveken pl. oroszul ugyanez, de gyakran Örökkévalónak, vagy Szentatyának jelölik ugyanazt a címzettet. Vannak akik jobban értesültek lakhelye felől, közülük sokan azt írják a borítékra, hogy Kotel, vagyis a Siratófal.
És ezek a levelek valahogy mind Izraelbe jutnak, és a posta jeruzsálemi talált tárgyak osztályán kötnek ki, ahol összegyűjtik őket. Aztán évente kétszer, a zsidó újév, és karácsony előtt a posta dolgozói kézbesítik, vagyis a Siratófalhoz viszik a világ minden tájáról jött leveleket, hiszen hol máshol is lakhatna a címzett?
A Siratófalnál Smuel Rabinovic rabbi fogadja, és helyezi el az ősi kövek közé a küldeményeket, amiket Dan Goldstein, az izraeli posta elnöke ad át neki.
Ma már persze fölösleges bélyeget venni és tollat ragadni, digitálisan is megoldható, hogy bárki a Teremtőhöz forduljon, ezen a címen díjmentesen a karosszékből is elintézhetjük ezt. Létrehozása óta ezen az izraeli kormány Western Wall Heritage Foundation szervezete által működtetett honlapon eddig 517,035 ember üzent, kért, fohászkodott.
Kész főnyeremény: mindenevő főszerkesztőhelyettes, ír, olvas, beszél. Alapvetően naív ember, aki hisz benne, hogy írásaival szebbé, jobbá teheti Izraelt…