A csoszogás világnapját a Szentföldön minden héten megünneplik. Méghozzá szombatonként, amikor kevesebben ülnek autóba, és előszeretettel gyalogolnak. Intenzív csoszogás hangjára ébredhetünk minden szombat reggel, ha a hálószobánk ablaka történetesen sétányra, esetleg parkra néz. Egyetlen olyan időszak van, amikor a csoszogás intenzívebbé válik a világnapinál is, és ez a jom kipur.
Jankiper – ahogy szüleink ejtik – az engesztelés napja, a bűnvallás lehetősége, az egyik legaprólékosabban előírt ünnep, a tiszta lappal indulás kezdete. Minden zsidó ünnep az előző estével kezdődik a zsidók által választott holdnaptár miatt. A jom kipurt megelőző este a kol nidré estéje, és – nem viccelek – ez a legdurvább ünnep, és közben durván szép is. Már˗már katolikusnak érzi magát az ember a kol nidrén. A kántor magasztalja az Öreget, a gyülekezet pedig kontráz. Bűvös egy este ez, könnyű elszomorodni, és egyben felszabadulni is utána. Végigüljük és -álljuk az estét a zsinagógában, és aztán, a sok állástól, üléstől és kontrázástól megszabadulva, hazagyalogolunk. Majd hallgatjuk mások hazacsoszogását. Autók az utcákon nem járnak, mindenki fehérben, a gyerekek biciklin, gördeszkán, a tömegek sétálnak. Azaz csoszognak. És mivel jom kipurkor nem lehet bőrcipőt viselni, a mindennapi életét – ami lábbelileg nem sokban különbözik más napoktól ebben a mediterrán országban – mindenki papucsban éli. És csoszog.
A lábfejek kajánul mosolyognak, a csoszogás élvezete szemmel látható. A papucs a csoszogás egyik eszköze, baráti viszonyban áll a láb nem kellő emelésével, és eljópofáskodik a vietnámi papucsból végül kiszakadó pánttal, amely szakadásnak túl sok jelentősége nincs, mert minden utcasarkon van egy kis koszos és/vagy méregdrága papucsbolt. Izraelben minden beszerezhető, de mértékkel. Jom kipurkor pedig semmi, ugyanis minden zárva.
Itt megjegyzést érdemel, hogy a fehér a zsidó gyász színe. A kitli, az esküvői és halotti ruha is fehér színű, amit a férfiak jom kipurkor a halandóságunkra és az angyalokra emlékeztetőül felöltenek. A kristálytisztaságunk kinyilvánításaként, és tk. a halál és az élet különbségének szétválasztása miatt igyekszünk fehérbe öltözni ezen a jeles napon. Jom kipur teljes ünnep, olyan, mint a sábesz, a szombat, sőt ez a szombatok szombatja, szóval nem lehet dolgozni, olyan tevékenységet folytatni, ami nyomot hagy. Olyan ünnep ez, hogy elmúlik jom kipur, jövőre lesz jom kipur! Ezt az ünnepet nem szereti senki, és mindenki szereti. Emelkedett, ünneplős hangulatban böjtölünk mi, jó zsidók pont huszonöt órát, fogmosás nélkül. Nem eszünk, se nem iszunk, és a zsinagógában megvilágosodunk a „büdös zsidó” frázis vonatkozásáról. Fehérben. Ami egy külsőség, miközben ez a nap befelé fordulós. A csoszogás csupán egy ismertetőjele a kontemplációnak. Nem könnyed járás. Se nem hivalkodás. A csoszogás önérzetes izraeliség. A külsőségekre való magasztos pottyantás. Izraelben az ember egészen egyszerűen nem fordít energiát arra, hogy peckesen emelgesse a lábát.
Jom kipur hosszú, sokat lehet közben gondolkodni, és mivel a legnagyobb ünnepkor úgy általában minden zsidó zsinagógába megy, onnan haza is kell mennie. És ekkor beteljesül Ben Gurion terve. Az öreg Dávid döbbenetesen tanult ember volt, világi életet folytatott, de hetente egyszer a Kneszetben tóratudósokkal bibliát elemzett. A róla elnevezett sétányon álló, mostanra múzeummá avanzsált otthonában az éjjeliszekrényén egy Biblia van, ezt egyébként megnézhetjük térítésmentesen. Az elképzelése az volt, hogy nem kell vallásosnak lennünk ahhoz, hogy tóra˗ vagy bibliaismerők legyünk. Kiválóan alkalmas példája a terv megvalósításának a jom kipur, mert ha nem is tudja a jó izraeli, hogy ilyenkor mi a fene, elmegy a zsinagógába akkor is, és végighallgatja az istentiszteletet. Legalább a kol nidrét, ha már a másnapot valami egészen mással is tervezi tölteni. Jó, hogy nem kell rendszeresen gyónni, hanem egy nap alatt megbánhatunk mindent, és jó esetben meg is bocsáttatnak a bűnök. Rengeteg fajta bűn van, és mindegyik tóramagyarázó rabbi máshogyan kategorizálja őket. Csoszogni például nem bűn. Az istentisztelet után pedig még a legvallástalanabb emberek sem ülnek autóba, mert nem szokás. Ha jönne egy autó, csak azért nem köveznék meg a sofőrt, mert az bűn. Már csak azért is, mert a kövezés nyomot hagy maga után, ami munka, tehát tilos ünnepkor végezni.
Mellesleg, csodás egy dolog Izraelben az is, hogy van egy nap, amikor mindenki, ha egyszer is az életben, de az Öreghez viszonyulásáról meditál. A jom kipur, vallási ünnep lévén, meg a ’73˗as jom kipuri háború kimenetele folytán, az Öreg, a lét és a vele járó ügyek könnyűségéről szól, bármilyen elviselhetetlenek is a feltételezések.
Ha nem rettegésben egzisztálunk, ettől a naptól a hó eleje óta mondván, mi lesz, ha nem bírtuk mikroszkóppal megvizsgálni az összes vétkünket az elmúlt negyven nap alatt, elul hó elsejétől, mi lesz, ha nem akarunk önostorozni most épp, vagy mi lesz, ha nem íratunk be a jó könyvbe a félelmes napok végére, más szavakkal, ha nem vagyunk bűnbánó hangulatban, akkor is felemel az ünnep méltósága, és a haza becsülete.
Az a macskarúgta csoszogós habitus pedig csak tovább mélyíti a jankiperi hangulatot, a mulasztásaink, a botlásaink, a gazságaink, a túlkapásaink, az erkölcstelenségünk akármilyensége fölött érzett nyugalmat. Ráeszmélünk, hogy a csoszogás valóban élvezetes velejárója az izraeliségnek. Ezen röviden elmélázunk, majd, világbékével az arcunkon, a lelkünkben és a lábunkban, hazacsoszogunk.
Vadász Éva
Az izraelinfo.com szerzője, az Új Kelet újság főszerkesztője
