Tel-Aviv, 1995. november 4. Este fél 10. Miután a béketüntetésre összegyűlt több tízezer ember előtt megtartotta beszédét, és a tömeggel együtt elénekelte a „béke dalát”, Jichák Rabin izraeli miniszterelnök mosolyogva lép le a tel-avivi Izrael királyai téren felállított színpadról.
Biztonsági emberei figyelmeztetése ellenére nem hord golyóálló mellényt, mivel úgy gondolja, nincs miért félnie a saját népétől. Téved. Abban a pillanatban, hogy kocsijának ajtaja kinyílik, egy 27 éves tel-avivi joghallgató előrántja pisztolyát, és közvetlen közelről három golyót lő ki a tárból. Kettő Rabin hátába fúródik, a harmadik testőre karját találja el. A kormányfőt a közeli kórházba szállítják, és bár egyszer még sikerül beindítani a szívverését, az orvosok két órával a merénylet után megállapítják: Jichák Rabin halott.
Az 1990-es évek elején kezdődő, amerikai közvetítéssel folyó izraeli–palesztin béketárgyalásoknak köszönhetően a felek megtették az első lépéseket a régóta vágyott közel-keleti békéhez vezető úton. Amikor azonban ennek jegyében 1993. szeptember 13-án, Washingtonban aláírták az Oslo I. néven ismert megállapodást, és Jichák Rabin kezet fogott Jasszer Arafat palesztin vezetővel, az eseményt televízión követő Jigal Amir elhatározta, bosszút áll a kormányfőn.
A fiatalember csak egy volt a számos izraeli szélsőjobboldali közül, akik úgy vélték, a miniszterelnök kiszolgáltatja Izrael ősi földjét a palesztinoknak. A radikálisok tüntetéseket szerveztek, amelyeken Rabint a zsidóság árulójának titulálták, sőt egyes transzparenseken egyenesen náci egyenruhában ábrázolták. Amir a tiltakozás más formáját választotta.
Már 1995 áprilisában és szeptemberében is közel került Rabin lelövéséhez, az utolsó pillanatban azonban mindkét alkalommal meggondolta magát. November 4-én, az „Igen a békére, nem az erőszakra” jelszóval rendezett tüntetésen már rendben voltak az idegei. A gyilkosság elkövetéséért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Tettét azóta sem bánta meg.
Újságíró
