Norman Ohler Blitzed című munkája tavaly jelent meg Németországban és rögtön az eladási listák élére került. Azóta 18 nyelvre fordították le a Führer drogfüggését feltáró gigászi vállalkozást, amely a történészek szerint tovább árnyalja a tudásunkat a Harmadik Birodalomról. Korabeli levelezésekből és feljegyzésekből Ohler kiderítette, hogy a harmincas évek végére nemcsak Adolf Hitler vált akaratán kívül drogfüggővé, hanem több döntő összecsapásnál azt is jóváhagyta, hogy a katonáit teljesítménynövelő drogokkal tömjék tele az orvosok.
Norman Ohler nem történész, Blitzed – Drogok a náci Németországban című könyvét viszont máris fontos kordokumentumként tartják számon a náci rezsimmel foglalkozó kutatók. A korábban fikciókat író Ohler igazából most is csak egy novellát akart írni, – részben saját korábbi drogfüggőségét is beleszőve – ezért kezdett el kutatni a náci archívumokban. A feljegyzésekből, levelezésekből azonban hamar kiderült számára, hogy a valóság a náci birodalom esetében még az írói képzeletet is képes felülírni.
A történetből fokozatosan bontakozik ki, hogyan vált orvosa miatt drogfüggővé az az Adolf Hitler, aki 1933-ban még tiltólistára tetette az összes drogszármazékot. Sőt a következő évben az állam már halálos injekcióval büntette azt, akit droghasználaton kapott. Hitler ekkor még nem ivott alkoholt, nem evett húst, és büszkén hangoztatta bizalmasai előtt, hogy nem nyúl nőkhöz. A drogokat pedig éppen annyira gyűlölte, mint a zsidókat. Ohler egy magas rangú náci tiszt feljegyzésében olyan utalásokat talált, amelyek szerint a Führer egyenesen zsidó karakterjegynek tartotta a drogfüggőségre való hajlamot.
Ehhez képest Franciaország sikeres megszállásához 1940-ben már jelentősen hozzájárultak a drogok is. Az Ardenneken átkelő katonáknak olyan drogot adtak a tábori orvosok, amelytől képesek voltak szinte egyhuzamban három napot menetelni. A háború vége felé, 1944-45-ben pedig egy kokainszármazékkal kísérleteztek a tengerészeknél, amelytől folyamatos hallucinációkkal ugyan, de elvileg hét teljes napon át képesek voltak ébren maradni.
Utolsó hónapjaiban Ohler szerint maga Hitler is elvonási tünetektől szenvedő, szétszúrkált vénájú heroin- és kokainfüggő lett. A gyárat, ahol a drogszármazékokat előállították, pár hónappal a háború vége előtt lebombázták, így nemcsak a bukás, hanem örökös elvonási tünetek is gyötörték Hitlert a végnapjaiban. De hogyan jutott idáig az egészségére korábban kínosan ügyelő Führer?
Az orvos, aki Hitler bizalmába tolakodott
A harmincas években bevezetett drogtilalom ellenére tovább folytak a gyógyszerkísérletek, hiszen többek között a német sportolóknak is szüksége volt a teljesítménynövelő szerekre. A berlini Temmler gyógyszergyárban Fritz Hauschild vegyésznek sikerült is kifejlesztenie a német csodadrogot. Hauschildet elsőorban az amerikai amfetamin tabletták teljesítménynövelő hatása inspirálta kísérleteiben, amelyről az 1936-os berlini olimpián személyesen is meggyőződhetett.
1937-ben szabadalmaztatta az első német metil-amfetamint, a Pervitint.
A legális teljesítménynövelő szer gyorsan népszerű lett a színészek, náci tisztek, de még a gyári munkások körében is. Bárki egyszerűen hozzájuthatott, hiszen még recept sem kellett a kiváltásához. A nőknek azzal a szlogennel ajánlgatták a tabletták napi két-háromszori szedését, hogy percek alatt végezni fognak a házi munkával, és még fogynak is tőle. A fronton harcoló katonák pedig a szorongásuk enyhítésére szedtek Pervitint.
A későbbi Nobel-díjas író, a második világháborúban szintén harcoló Heinrich Böll például egyik levelében kifejezetten könyörög szüleinek, hogy küldjenek utána Pervitint a frontra, mert csak azzal képes aludni.
Eközen a Führer által diktált erőltetett tempó nemcsak a német állampolgárokra, hanem magára Hitlerre is roppant fizikai és lelki terhet rótt. Bizalmasai körében nyílt titok volt, hogy állandó gyomorpanaszok gyötrik.
A vitamininjekcióira sikeres praxist felépítő orvosnak,Dr. Morellnek azután sikerült Hitler bizalmába férkőznie, hogy kigyógyította betegségéből a náci birodalom hivatalos fotósát, Heinrich Hoffmant.
Morell állítólag maga kérte a fotóstól, hogy ajánlja be a Führernek. Innentől kezdve Morell személyesen felelt Hitler napi vitaminadagjáért, Hitler pedig napról napra jobban kezdett bízni kezelőorvosában. A javulás azonban csak átmeneti volt, 1941-re Hitler állapota ismét rosszabbodott. Morell ekkor állati hormonok befecskendezésével próbálkozott, mert azt feltételezte, hogy a Führer vegetáriánus táplálkozása miatt enzimhiány alakult ki a szervezetében. Mivel ezzel sem sikerült tartós javulást elérnie,
végül ő is egy erős szerhez, az Eukodalhoz fordult.
A gyógyszer tulajdonképpen egy heroinszármazék volt, amelyet napjában többször is beadott Hitlernek. Sőt esetenként még kokainnal is ötvözte a kezelést, amelyet eredetileg a Führer halláskárosodására írt fel.
A drogok nagy hangulatingadozásokat eredményeztek Hitlernél. Legközelebbi tisztjei teljesen kiszámíthatatlannak írták le a Führer viselkedését élete utolsó négy évében. Az egyik percben olyan gyenge volt, hogy lábra sem tudott állni, a másikban pedig végeláthatatlan szónoklatokat tartott. Mindenesetre Hitler továbbra is bízott orvosában. Annyira, hogy 1943-ban Mussolinihez is elküldte Morellt, aki az Ohler által kikutatott feljegyzések szerint a Ducének is elrendelte napi drogadagját. Erről heti jelentést is küldtek Németországba Mussolini orvosai. Az egyik jelentésben például ez áll:
„Javult az állapota, újra teniszezik, sokkal jobbak a májfunkciói. Mintha egy versenyló lenne.”
De miért drogozta be Hitler a hadseregét is?
A Pervitin nevű csodadrog szabadalmaztatásával egy időben Dr. Otto Ranke fiziológus kezdte el tesztelni, hogy hogyan hat a szer a katonák viselkedésére. Ranke, aki szintén Pervitrin-függővé vált, azt vette észre magán, hogy
sokszor egyhuzamban ötven órát is képes dolgozni a szertől.
A kísérletek során rájött arra is, hogy a drog csökkenti a katonák gátlásérzetét, így könnyebben ölnek.1940-ben, amikor a németek Franciaország megszállására készültek, Ranke javaslatára kiküldtek egy utasítást a fronton szolgáló orvosoknak.
Naponta egy, éjjelente pedig két szem Pervitint kellett adniuk a katonáknak háromórás időközönként.
A hadsereg ellátáshoz a Temmler gyárnak növelnie kellett gyártási kapacitását, hiszen az állam milliószám rendelte tőlük a tablettákat.
Franciaország megszállásánál maga Hitler hagyta jóvá katonái begyógyszerezését, mert ahhoz, hogy gyorsan és viszonylag észrevétlenül keljen át a sereg az Ardennek-hegységen, három napig szinte egyhuzamban menetelniük kellett a katonáknak. Ez pedig csak olyan teljesítménynövelő szerrel volt lehetséges, mint az amfetamint tartalmazó Pervitin.
A sikeres megszállás után a hadsereg vezetői
a Pervitinre is ugyanolyan fegyverként kezdtek tekinteni, mint a bombákra vagy a tankokra.
1944-45-ben, az utolsó elkeseredett német próbálkozásoknál egészen elképesztő határokig emelték a katonák drogadagját. Az egyszemélyesre szabott lopakodó tengeralattjárók vezetőinek például kidolgoztak egy már-már halálos drogot: a kokainos rágógumit, amelytől elvileg hét teljes napon át ébren tudták vezetni a hajójukat.
Ez volt a legerősebb drog, amit valaha német katonáknak adtak. Ráadásul a tengerészek egy U-alakú fémdobozba voltak szorítva, teljesen magukra hagyatva hullámokban visszatérő hallucinációkkal, amelyek gyakran eszméletvesztéseket is okoztak náluk.
Hitler drogutánpótlását bombatalálat éri
Ohler szerint Hitler orvosa nem szándékosan tette őt drogfüggővé, csak azért nyúlt egyre keményebb szerekhez, mert félt, hogy elveszíti a Führer bizalmát és ezzel együtt a karrierjét. A Hitlert körülvevő bizalmas náci kör, látva vezérük egyre rosszabbodó állapotát, 1944 őszén megpróbálta eltávolítani mellőle Morellt, de Hitler nem hagyta.
Ohler szerint Adolf Hitler ekkorra olyan súlyos drogfüggővé vált, hogy maga is érezte, a napi adagja nélkül meghalna.
Ezenkívül Hitler ragaszkodott a kialakult rituáléhoz is: megszokta Morell társaságát, aki napjában többször meglátogatta és befecskendezte neki a „gyógyszereit”. A gyenge gyomra nem bírta volna a tablettákat, a gyorsan felszívódó injekcióktól viszont rövid időn belül jobban érezte magát a Führer. Valószínűleg ő maga is későn ismerte fel, hogy függővé vált, és Morell már inkább a dílere, mint az orvosa. Ohler könyvében arról ír, hogy egy látogatás alkalmával Hitler állítólag meg is jegyezte az orvosának:
„Folyton ópiumszármazékokkal etetsz.”
Morell viszont mindent megtett azért, hogy Hitler ne tekintsen magára függőként. Állandóan az egészségügyi állapotára hivatkozott, és gyógyszerként emlegette betegének az erős drogokat. Hitler pedig valószínűleg szintén igyekezett kiverni fejéből a függőséggel kapcsolatos ellenérzéseket.
A viszonylag paradicsomi, bódult állapot 1945 februárjában ért véget Hitler számára. Az ellenséges csapatok ekkor lebombázták azokat a gyárakat, ahol Pervitint és Eukodalt állítottak elő. Innentől fokozatosan kezdtek kifogyni a német készletek és a Führerrel együtt lassan a katonák is kijózanodtak, pontosabban fél Németország borzalmas elvonási tünetektől kezdett szenvedni.
Eddig Parkinson-kórral magyarázták a Führer rossz egészségi állapotát utolsó napjaiban. Remegett, folyt a nyála a feljegyzések szerint. Ezek viszont sokkal inkább drogelvonási tünetekre utalnak.”
– írja Ohler Norman.
Két hónappal később Hitler és felesége, Eva Braun öngyilkos lett. Hitler orvosa, Morell nem ölte ugyan meg magát, de teljesen beleőrült a történtekbe:
Mondhatta volna az országot megszálló amerikai csapatoknak, hogy ő nem követett el háborús bűncselekményt, csak egy orvos volt. De képtelen volt új életet kezdeni vagy megírni az emlékiratait. Ő nem volt gonosz, csak opportunista. Egy tragikus figura”
– vélekedik róla Ohler.
Az amerikaiak egy ideig még próbáltak információt kihúzni Morellből, de látva zavarodott elmeállapotát, végül feladták. 1947-ben a német Vöröskereszt gondjaira bízták a félőrült orvost, aki egy München környéki kórházban halt meg, 1948-ban.
Szandtner Veronika – unikornis.hu
