Reggel csörög az óra, ébresztek, kutyát leviszem, közben tízórait veszek a gyerekeknek, hazamegyek, újra ébresztek, veszekszem, öltöztetek, Pici issza a kakaóját és közben a telefonomban szokás szerint a szülői Whatsapp csoportot böngészi. Boldog: ma nincs iskola, tűz van.
Micsoda? Mondom neki: nem létezik, felháborodok, elindulok az iskola felé, hogy elmondhassam neki, igenis minden rendben, semmi tűz, már az isibe tart minden gyerek, csak ő szórakozik velem.
Csakhogy az utca túloldalán ég a Givat haTitora, tűzoltó repülők szállnak fölé sorra, piros porral oltják.
Tőlem olyan száz m
éterre, és mi vagyunk az első ház a lángok felé.
Hazarohanok, veszekszem, öltöztetek, ma nincs iskola, be az autóba, megyünk Tel-Avivba, buli nap lesz az Azrieliben, nem baj, ha nem mész be az angol dolgozatra mondom, és magam sem hiszek a fülemnek.
Aztán szerencsére hamar előkerül a macska, be a dobozába, póráz a kutyára, mindenki be a kocsiba, rövid hezitálás, mit vigyek magammal, a számítógép, a telefon, már a kocsiban jut eszembe, hogy a szemüveg otthon maradt, pedig megmondta az optika Halperin, hogy mucar cricha bsziszi, (alapvető szükséglet) alig látva vezetek, de valahogy eljutunk a városba, ahol ezeket a sorokat vaksin pötyögöm.
Újságíró. Az ELTE történelem–szociológia szakán, majd a Tel–Avivi Egyetem film és televíziós tanszékének rendező-producer szakán végzett. 1992 óta él Izraelben, ahonnan 2003 óta tudósítja a magyarországi médiát.
