A kődobálós, az öngyilkos robbantásos, a késes és a legutóbbi gyújtogatós intifáda után megérkezett az ötödik: a nedves intifáda.
A rendőrség az éjjel letartóztatott több izraeli arabot Tel-Avivban. A gyanú szerint a várható esőre való tekintettel egész városrészeket szándékoztak vízzel elönteni. A gyanúsítottakat tetten érték, miközben a csatornafedőkön ücsörögtek. Egyikük még a lukakat is befogta ujjaival. A rendőrség a motozás során mindannyiuknál megtalálta az elkövetéshez szükséges feneket.
További személyeket tartóztattak le az ország északi részén, akik a közösségi portálokon a mandarinfák rázására és jéggel való dobálására uszítottak. Mindannyiuknál találtak a mezőgazdasági károkozáshoz szükséges jeget, amit kis tálcákban tartottak a mélyhűtőben.
Folyamatosan tudósítunk az eseményekről!
7:00 Az izraeli arabok tömegével özönlenek az utakra, hogy forgalmi dugókat okozzanak.
8:30 Naftali Bennet a katonai rádiónak azt nyilatkozta, hogy a vizes terror során beázó minden szoba helyett tíz családi házat építenek fel Ciszjordániában. Benjámin Netanjahu közölte, hogy minden egyes vízcseppet a törvény teljes szigorával fognak megbüntetni, és utasította a rendőrséget, hogy kezdjék meg a gyanús esetek alapos kivizsgálását. A beázásoknál használt vödröket a nyomozók lefoglalják, és egyértelmű bizonyítéknak tekintik.
9:05 Becalel Smotrich szerint a Palesztin Önkormányzat emberei elhuzigálják a felhőket a zsidó telepesek ültetvényei fölül. A képviselő petíció benyújtásán dolgozik, miszerint zsidó esőről van szó, ami zsidó földre esik, az isteni szándék és ígéret szerint – tehát minden olyan terület, ahol eső esik, azonnal Izraelhez csatolandó.
9:30 A rabbinátus reakciója: a bőséges csapadék Isten büntetése, amiért a megázott katonalányokat arra késztetjük, hogy a tankban szárítgassák ruháikat. A katonafiúkkal együtt.
9:35 A fenti hír kiigazítása: a főrabbinátus tájékoztatása szerint Isten a Kneszet elhúzódó döntésére utal, avagy az eső azért esik ennyire, mert még mindig nem emelkedett törvényerőre a privát palesztin földek kisajátíthatósága.
9:40 A katonai rabbinátus és az izraeli főrabbinátus képviselői az ügy kivizsgálása érdekében tanácskozást tartanak a Falnál.
9:50 A közösségi portálokon terjedő hír szerint Isten muszlim és nő.
10:30 Benjámin Netanjahu a Hula völgyébe érkezett, hogy együttérzéséről biztosítsa az északi országrész lakosait.
10:35 Helyi tudósítónktól: a tengeralattjáró rövid időre megfeneklett Tel Hacor dombján, de vezérünk stabilan állt a tetején, még a steppelt fekete kabát kapucniját sem vette igénybe.
Az alábbi videó is alátámasztja a helyzet súlyosságát (csak erős idegzetűeknek!):
12:35 Zehava Galon, a baloldali Merec párt elnöke facebook-bejegyzésében arra mutatott rá, hogy az izraeli zsidók és arabok egy csónakban eveznek, ugyan azt még nem tudni, hogy az árral szemben-e. Emellett primitív próbálkozásnak nevezte Bibi kísérletét, a további 15 katonai tengeralattjáró megrendelését, amit a kormányfő az árvizek miatt fenyegető belvizekkel indokolt.
13:12 A centrista Jes Lapid (Van Lapid) párt élén álló magyar származású Yair Lapid is kivonult a terepre: előbb a hívei által összegyűjtött szenteltvizeket osztogatta a külföldi nagyköveteknek tartott előadásán, hogy ezzel oszlassa a róla kialakult vallásellenes imázst, majd pártjának szóvivője bejelentette, hogy megkezdték az előkészületeket Lapid vízigót királlyá történő megkoronázásához.
14:00 Uri Ariel nemzeti feladatként fogalmazta meg az izraeli mezőgazdaság megmentését. A cél érdekében jelenlegi központi helyéről áttelepíti a Vulcani Mezőgazdasági Kutatóintézetet a Golán-fennsík lejtőire, ahol a természetes vulkáni adottságok segítik majd a kutatókat a negevi rizstermesztés kidolgozásában. “Ki mondta, hogy nincs ott víz?” – mutatott rá a holnapi időjárás-előjelzésre a mezőgazdasági miniszter. További terv a rágcsálók kártételének csökkentése, amihez a minisztérium Új-Zélandból alijáztatott macskákkal látja el a földművelőket: a Tel-Aviv–Jeruzsálem vonaltól északra nőstény, délre kandúrmacskák kerülnek majd letelepítésre. Az 1-es út természetes gátat fog jelenteni a nemek keveredésének, s az út macskamentességét az oroszoknak ajándékozott drón itt maradt távirányítója segítségével ellenőrizhetik a Mezőgazdasági Minisztérium szakemberei.
🙂

Láncszem a természet szövedékében. És izraeli is. (A “provokál” néhány szinonímája szükség esetére: abajgat, babrál, bánt, birizgál, bizgerél, bolygat, bosszant, bőszít, cseszeget, csesztet, cukkol, dühít, feszeget, firtat, háborgat, heccel, hergel, húz, idegel, idegesít, incselkedik, ingerel, irritál, kötekedik, macerál, nem hagy békén, nyaggat, nyektet, nyúz, piszkál, piszkálódik, rejcol, szekál, szekíroz, szívózik, szurkál, zaklat, zargat, zavar, zseníroz.)
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.