Avagy nem kiáltunk-e a kelleténél gyakrabban csodát?
Sokszor bántja a fülemet, hogy bizonyos tragédiák után csodákról kezdenek beszélni. “Nagy csoda történt a gyerekkel, aki nem halt szörnyet a szüleivel az autószerencsétlenségben”, “nagy csoda történt az anyával, aki nem égett meg a gyerekeivel a házukban pusztító tűzben” – és egyéb efféle megjegyzések.
Néhány éve hasonló csodák estek meg a jeruzsálemi rabbiiskolában is a merénylet során, melyről így számolt be az egyik újság: “A helyszínen lévő tanulók csodákat emlegettek, melyek a vérengzés során estek meg. Mint például az a két rabbi, akiknek a könyvtárban kellett volna lenniük a mészárlás idején, de késtek, vagy az a fiú, aki az asztalnál ült, tanult, és a lövések ellenére a helyén maradt a Gemara lapjai mellett, a terrorista csak ránézett és lövés nélkül továbbment, mintha nem is látta volna őt” és így tovább.
Azt reméltem volna, hogy legalább a hívő emberek képesek megfelelő tisztelettel adózni halott társaik előtt. Hisz ha a “csoda” számukra Isten kegyelmét jelenti, akkor miért nem találta jónak kegyelmét gyakorolni azok felé, akik szörnyethaltak? Ők nem voltak méltók kegyelmére és könyörületére? Azért nem történt velük csoda, mert vétkeztek valamivel? Vagy azt értik ez alatt, hogy ha a lövések ellenére tovább tanultak volna, és nem hagyják ott a Gemarát – megmenekültek volna?
Talán éppen hívő embereknek kellene jobban ügyelniük a véletlen és „Isten keze” közötti különbségre. A csodák mennyei eredetűek, a szerencse viszont földi, pusztán száraz statisztika. Érdemes lenne több érzékenységet tanúsítani az áldozatok családjai felé, akik most arra kényszerültek, hogy kiderítsék, miért nem nyerték el azt, amit más családok elnyertek, miért omlott össze egy pillanat alatt egész világuk, míg mások útját csodák szegélyezik.
Miért gondolják azok, akik szerencsések voltak, hogy csoda történt velük?
Tudjuk, hogy egyes emberek, akik átvészelték a holokausztot, megerősödtek hitükben a miatt, amin átmentek, mások viszont – ugyanazon okok miatt – egyszer és mindenkorra “végeztek Istennel”. Ezt sokféleképpen lehet magyarázni, de biztos, hogy ez nem teológia, sokkal inkább pszichológia.
Csodák nem történnek olyan könnyedén. Néha a világ meglep minket azzal, hogy nem úgy viselkedik, mint ahogy számítottunk rá. Meglepődünk, hogy a lehetséges történések közül éppen az történik, aminek a statisztikai valószínűsége különösen alacsony. Alacsony, de nem lehetetlen, és ha valami megtörténhet, az nem csoda. Csoda az valami olyasmi, aminek a megtörténése teljességgel képtelenség.
Ha átmegyek az úton, és egy pillanattal az után, hogy felléptem a járdára, elrobog mögöttem egy kamion, akkor nem csoda, ha nem sérülök meg. Azonban ha a kamion átmegy rajtam, és egy karcolás nélkül megúszom, az már bizony csoda lenne.
“A golyó a füle mellett süvített el, és csodás módon nem sérült meg.” Hát könyörgök, mi itt a csoda?!! Ha a golyó átment volna rajta, és ennek ellenére sértetlen marad – az csoda lett volna. Jó lenne, ha módjával bánnánk az ilyen nagy szavakkal, mert a háborúban – mint minden háborúban – annak, aki a tűzvonalban tartózkodik, esélye van arra is, hogy megsérül, és arra is, hogy sértetlen marad.
Ha a Hamasz rakétáit hozom példaként, sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy megússzuk a becsapódást, mint hogy megsérülünk, még akkor is, ha a nyílt utcán tartózkodunk a támadás idején. Ez az esély még nagyobb, ha a légiriadóban védett helyre menekülünk, és még ennél is nagyobb, ha egyáltalán nem vagyunk a rakéták hatósugarában.
“Ma is csoda történt – földig rombolt egy házat a rakéta, de senki sem sérült meg, mert a lakók nem voltak otthon.”
Mellesleg, ha a hívő ember akkor használja a “csoda” szót, mikor az események mögött felülről jövő, irányító kezet vél felfedezni (a lakók éppen nem voltak otthon), akkor – ha következetes akar lenni – mikor valami nem jó történik (sérülés, halál, földrengés, cunami, holokauszt…), akkor is azt kell mondania, hogy csoda történt…
Magyarul: használjuk helyesen a hébert!
Megjegyzés: Bár tudom, hogy szinte ugyanazt értik alatta, a magyar “csodával határos módon” sokkal jobban hangzik, mint az itt használt héber “csoda történt” (kara nesz). Talán itt az ideje, hogy héberesítsünk egy-két magyar kifejezést…
Salátakísérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője
