Hétórás késéssel, a fogadására egybegyűlt ötezres ünneplő tömeg távozása után Izraelbe érkezett az Egyesült Államoktól vásárolt első két lopakodó F-35-ös harci repülőgép – közölte az izraeli média hétfő este.
A repülőgépeknek Izraelben héberül az Adir, vagyis a „Döbbenetes” nevet adták, ami utal az amerikai Lockheed Martin vállalat által gyártott, minden idők legdrágább repülőgépének különleges tulajdonságaira: az F-35-ös képes kikerülni az ellene mozgósított, fejlett védelmi elhárító rakétarendszereket, és óránként 1900 kilométeres sebességgel tud repülni. Az Egyesült Államok után Izrael az első ország, amely megvásárolhatta a különleges katonai eszközt.
A harci repülőgépek ötödik, új generációs fegyveréről van szó, amely „átírja a játékszabályokat” – mondta nyilatkozatában a katonai rádióban a légierő egyik parancsnokhelyettese. Hadrendbe állítása az izraeli katonai szakértők szerint megerősíti és magasabb szintre emeli Izrael katonai fölényét a térségben. Jeruzsálem a gép borsos ára ellenére összesen ötvenet rendelt belőle. Az első harminchárom gép mindegyike egyenként 110 millió dollárba (mintegy 30 milliárd forintba) kerül.
Izrael a rekordösszegű, évente mintegy 3,8 milliárd dolláros (mintegy ezermilliárd forintos) amerikai katonai segélyből fedezi a repülőgépek megvásárlását – jelentette az izraeli közszolgálati rádió.
Az első F-35-ösök fogadására ötezer illusztris vendég és érdeklődő érkezett hétfő délután a Nevatim nevű, Beér-Seva melletti légibázisra, köztük Reuven Rivlin államelnök, Benjámin Netanjahu miniszterelnök, Ashton Carter amerikai, és Avigdor Liberman izraeli védelmi miniszter, valamint Gadi Ejzenkot izraeli vezérkari főnök és Amír Esel, a helyi légierő főparancsnoka.
Az amerikai pilóták vezette repülők azonban csak mintegy hétórás késéssel érkeztek Izraelbe az Olaszország északi részén uralkodó kedvezőtlen időjárás miatt, ezért a csak este megtartott díszünnepség idejére az egybegyűltek jelentős része már szétszéledt: jobbára csak a hivatalból jelen lévők maradtak.
Reuven Rivlin államfő beszédében érzelmes szavakkal köszönetét fejezte ki az amerikai katonai segítségért, Benjámin Netanjahu kormányfő pedig Izrael és Amerika szövetségének mélységét és erejét, valamint a katonai erő fontosságát hangsúlyozta. „Az Adír pilótái mindenütt cselekedhetnek, a közelebbi és a távolabbi helyeken egyaránt”- emelte ki az izraeli miniszterelnök.
Ashton Carter amerikai védelmi miniszter beszédében kiemelte, hogy erős biztonsági kötelék fűzi egymáshoz Izraelt és az Egyesült Államokat, és vázolta az Izraelt a térségben fenyegető erőket, azokat, amelyek a különleges képességekkel rendelkező vadászbombázók Izrael rendelkezésére bocsátását indokolják.
Az Amerikából olaszországi pihenővel érkező gépeket Izrael légterében két F-15-ös katonai repülőgép fogadta, majd jövendő otthonába kísérte. Izraelben már kiképzett pilóták várták a harci gépeket, amelyekre az ünnepség végén az izraeli felségjeleket ragasztották, s amelyeket ezután föld alatti hangárjukba vittek.
Az új F-35-ösök az időjárás függvényében először kedden szállnak fel izraeli pilótákkal. A helyi légierő 2017 végéig tanulmányozza az új gépeket, és hadrendbe állításuk előtt felszerelik őket a különleges izraeli irányítási rendszerekkel. Jeruzsálem jövőre további hét F-35-ös fogadását tervezi.
További írásaink a témában:
- Sikeres próbarepülés az F35-ös “lopakodó” vadászgéppel
- Felszállt az első izraeli F-35I Adir
- Elkészült az első izraeli F-35 – videóval
- Bemutatkozott az első izraeli F35-ös vadászgép
MTI
Újságíró