Izrael keze van a Hamász drónszakértőjének a likvidálásában Tunéziában?

A palesztin Gázai övezetet uraló, radikális iszlamista Hamász szervezet Izraelt gyanúsítja drónszakértője, Mohamed Zavahri megölésével, a repülőmérnököt még csütörtökön lőtték agyon Tunéziában – közölte vasárnapi számában a Háárec.

A Hamász katonai szárnya közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy a lelőtt Zavahri irányította pilóta nélküli légi eszközeik fejlesztésének programját. Közleményük szerint a negyvenkilenc éves tunéziai drónszakértő tíz évvel ezelőtt csatlakozott a palesztin szervezethez.

A libanoni síita Hezbollah szervezetnek is dolgozó Zavahrit hat golyóval, közelről lőtték agyon. A kivégzett repülőmérnök korábban 2013-ig Damaszkuszban élt, s – a Hezbollahnak és a Hamásznak dolgozva – azóta is többször ellátogatott Libanonba és Törökországba.

A tunéziai hatóságok nem vádolták meg Izraelt a gyilkossággal.

A jeruzsálemi közszolgálati rádió vasárnap reggeli híre szerint Tunéziában letartóztattak nyolc embert, két további gyanúsítottat pedig még keresnek. A gyanúsítottak között a sajtó értesülései szerint európai állampolgárok is vannak. A nyomozók lefoglaltak négy járművet is, és egy bérelt autóban két hangtompítós fegyvert találtak.

A Hamász katonai szárnya és az Iszlám Dzsihád nevű fegyveres szervezet már évek óta dolgozik drónok fejlesztésén. Több mint egy évtizede életét vesztette egy robbanásban hat Iszlám Dzsihád-aktivista, amikor egy külföldről megrendelt drónt tartalmazó csomagot bontottak fel – emlékeztetett a Háárec.

MTI

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.