Egy újszülöttnek minden új, ahogy Sáfrán István barátom nagyon találóan megjegyzi a Kohn-bácsi cikkek felvezetőjében. Így van ez az én esetemben is, aki immár másfél éve élek Izraelben. Bőven van mire rácsodálkoznom és ez a cikkből remélhetőleg ki is fog derülni.
Egy szó, mint száz, múlt pénteken abban a szerencsében részesültünk, hogy nem egy, hanem mindjárt két híres magyar művész is fellépett Tel Avivban. Kern András a Cameriben és Schiff András az Izraeli Filharmónikusok vendégeként.
Számomra ez utóbbi igazi hanukai csodának számított (és ezzel Kern András érdemeit semmiképppen sem szeretném csökkenteni), mivel köztudott, hogy Schiff András már évek óta nem hajlandó Magyarországon fellépni, ezért nem is lehetett alkalmam látni és hallani őt. Ellenben Izraelben, minden évben legalább egyszer megcsodálhatjuk briliáns játékát.
Párás, esős, igen hideg pénteki nap köszöntött ránk, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a buszon a kijelző nem a következő megálló helyét, hanem a legmelegebb helyet a városban – egy jónevű szálloda weboldalát hirdette.
A Charles Bronfman Auditóriumba sikerült mégis, a nagy forgalom és az időjárás viszontagságai ellenére időben megérkeznem és ami még ennél is nagyobb öröm volt számomra, aki átmenetileg se órával sem telefonnal nem rendelkeztem, hogy hamar megtaláltuk egymást barátnőmmel Ági Barselával, aki fiával, Urival érkezett. Barátnőm, aki másodjára ült be a héten meghallgatni Schiff Andrást, szuperlatívuszokban beszélt az előadásról. Szép, nem szép, de bevallom nehezen tudtam elhinni, hogy az Izraeli Filharmonikusok zsenálisan fogja Bartók Concertóját zenekarra játszani. Úgy gondoltam, ez olyan “magyaros” dolog és milyen jó hogy tévedtem!
A kedves olvasó most biztosan arra számít, hogy végre belekezdek a műelemzésbe. Először hadd következzen egy kis malőr, amolyan igazi “izraeli”.
A helyünket nem volt nehéz megtalálni, hiszen az utolsó előtti sorba szólt a jegyünk. Arra viszont egyikőnk sem számított, hogy a jegyhez szóló szék le lesz fóliázva és alatta egy törölköző lesz. Kern András kedvéért, itt is megjelent a lavór, mint szimbólum. Nemcsak, mint elengedhetetlen kellék a darabhoz, nálunk funkciója is volt. Ugyanis az eső szépen csepegett ránk is az előadás alatt. A mi sorunkban ülők nem akartak hinni a szemüknek, hiszen az egész épületet csak nemrég újították fel és tessék jön egy kis “eső” és máris beázik.
Uri megmutatta, hogyan viselkedik vészhelyzetben az igazi szabré. Sapkát húzott, kinyitotta az esernyőt és azt mondta:
A műsor jó, Schiff fog játszani és háború sincs. Minden a legnagyobb rendben!
És valóban minden a legnagyobb rendben volt.
Az első műsorszám J.S. Bach G-moll zongoraversenye, no.7., BWV1058. Schiff dinamikus játékkal nyűgözte le a közönséget, a zenekar azonban a gyors tételeknél nem volt méltó “ellenfele” és a kezdések sem sikerültek egyszerre. A középső tétel viszont mindkét fél részéről gyönyörűre sikerült.
Folytatásként, a második szám Brahms hegedűversenye. A szólót Gil Shaham játszotta, aki tisztessegésen játszott, de nem kiemelkedően. A kibővült zenekar megmutatta, hogy milyen sokszínű is ez a mű. Bár a rezes szekcióban megint csak nem jöttek össze a kezdések, szép előadást hallottunk.
Szünet következett. Az eső okozta kényemetlenségen felháborodva egy idős hölgy azt mondta, írni fog a vezetőségnek és tájékoztatja őket erről a hallatlan esetről. Jó ötlet, lehet, hogy nem tudnak róla?
Schiff csodát művelt Bartókkal, ilyen szépen még sosem volt alkalmam hallani ezt a művet. A nagyzenekarrá bővült filharmonikusokkal a maximum maximumát hozták ki a darabból, külön kiemelném a fafúvós és mélyvonós szekciót.
A “szép vagy, gyönyörő vagy, Magyarország” résznél elérzékenyültem és úgy éreztem talán Schiff András is arra gondol most, amire én. Bartók Amerikában nem véletlenül csempészte ezt a részt a darabba. Schiff András is távol él szülőhazájától, nem vagyok méltó ilyen nagyságokhoz hasonlítani magam, de akkor és ott együttéreztünk. Más a hazánk, nekem Izraelért dobog a szívem, de egy pici részünk valahol örökké ott maradt a Duna partján.
Mielőtt még jobban elérzékenyültem volna, arra lettem figyelmes, hogy a nézőközönség egy része még a darab közben el kezd lassan és csendben szállingózni. Az utolsó járat és lehetőleg a gyertyagyújtás előtt haza kellett még érkezni.
Végül a jól megérdemelt tapsvihar és amolyan izraelies bravózás után otthagytuk mi is a “lavórt”. Az aulában már minden kereskedelmi egység zárva volt, de az épület előtt egy néni lelkesen árulta a bégelt, kettőt mindössze 10 sékelért.
Gyertyagyújtásra én is hazaérkeztem. Köszönet Urinak, aki hazahozott minket.
Számomra igazi hanukai csoda, felejthetelen koncert, felejthetetlen sábát volt – Schiff Andrással, az esőben.
Nagy Timi – ujkelet.live
