Az ENSZ határozatára adott pusztító válaszával Netanjahu bezárja a párbeszéd csatornáit olyan országokkal, melyekre Izraelnek szüksége van, és szüksége lesz.
Ahogy Izrael ENSZ Biztonsági Tanácsában elszenvedett diplomáciai veresége egyre világosabb, ugyanúgy egyre világosabb az is, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnök miért ragaszkodik makacsul a külügyminiszteri tárcához is. Netanjahu nem akarja, hogy bárki is beleszóljon, ahogy lerombolja a diplomáciai kapcsolatokat azokkal, a részben Izraellel baráti viszonyban lévő országokkal, melyek “meg merték szavazni” a telepek törvénytelenségét kinyilvánító határozatot. A külügyminisztérium eltemetése egy szélesebb és veszélyesebb terv része, hogy elszakadjon a nemzetközi jogtól, és abbahagyja az annak játékszabályai szerint történő viselkedést.
“A közeljövőben utazzanak ritkábban az ellenünk szavazó országokba, tartsák vissza magukat”- mondta Netanjahu minisztereinek vasárnap. Közben ő is visszafoghatná magát attól, hogy a világot bünteti saját hibáiért.
A büntetés részeként közeli bizalmasát, Izrael amerikai nagykövetét, Ron Dermert tv stúdiókba küldte, ahol azt sugallta, bizonyítékai vannak rá, hogy az Obama kormányzat áll az ENSZ döntés előre vitele mögött. “Világos bizonyítékunk van rá, és azt be fogjuk mutatni az új kormányzatnak, – fenyegetőzött Dermer. “Ha ők meg akarják osztani az amerikai néppel, szívesen fogadjuk, ha megteszik”.
Ez a romboló kampány világméretűvé fajult. Netanjahu elrendelte, hogy a külügyminisztérium szinte teljesen függessze fel az együttműködést azzal a 12 országgal, amely a határozat mellett szavazott. Ezen “szankciók” részeként a miniszterek minimumra csökkentik utazásaikat ezekbe az országokba és Netanjahu nem fogadja külügyminisztereiket. Már vissza is utasította a találkozókat a brit és a kínai külügyminiszterekkel.
Netanjahu elzárja a párbeszéd csatornáit olyan országokkal, melyekre Izraelnek szüksége van, és szüksége lesz. A diplomáciai ügyekben híres paranoiája miatt attól fél, hogy újabb lépések következnek Barack Obama, amerikai elnök utolsó heteiben. Különösen tart a külügyminiszterek január 15-re Párizsba tervezett találkozójától, ahol egy magas rangú jeruzsálemi tisztviselő szerint Amerika és Franciaország diplomáciai lépéseket tehet a francia békekezdeményezés előmozdítására.
Ez a katasztrófa akkor történik, amikor nincs külügyminiszter, aki elmagyarázhatná Netanjahunak a hatalmas pusztítást, amit tesz, amikor balján egy olyan védelmi miniszter ül, aki a párizsi konferenciát “a zsidó nép elleni modern Dreyfuss perhez” hasonlítja, és felszólítja a francia zsidókat, hogy költözzenek Izraelbe, amikor jobbján egy olyan oktatási miniszter ül, aki Ciszjordánia C zónájának annektálást sürgeti.
Netanjahu arrogáns és üres retorikával, és a Siratófalnál meggyújtott hanukai gyertyával próbálja leplezni kudarcát. Az egy dolog, hogy nem képes szembenézni a valósággal, és nem hajlandó megérteni, hogy Izrael legfőbb érdeke egy egyezmény a palesztinokkal. De még ennél is rosszabb, hogy a miniszterelnök a mélybe rántja országát.
Mint minden Vélemény rovatban megjelent cikk, az itt közölt írás is kizárólag a szerző magánvéleménye, nem feltétlenül tükrözi az Izraelinfo álláspontját.