Eran Neuman, a Tel-avivi Egyetem építészeti karának jelenlegi igazgatója követi az Izrael Múzeum élén a húsz év után távozó James Snydert – jelentette kedden a ynet.
Már a jövő hónaptól a 48 éves Neuman vezeti Izrael legrangosabb múzeumát, miután a jeruzsálemi intézmény igazgatótanácsa kilenc hónapig tartó keresés és válogatás után egyhangúlag őt választotta a feladatra.
Eran Neuman a jeruzsálemi Bezalel művészeti akadémia építészkarán végzett, majd az Egyesült Államokban, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem építészettörténeti karán folytatott tanulmányokat. Később a holokauszt megörökítését szolgáló építészeti alkotások kutatásával, valamint az új technológiák tervezésre gyakorolt hatásának tanulmányozásával szerzett nevet magának, és a világ vezető oktatási intézményeiben, többek közt a Harvard Egyetemen és a Pennsylvaniai Egyetemen dolgozott előadóként.
Eran Neumannak kiemelkedő örökséget kell átvennie az intézmény élén, ugyanis elődje, az amerikai James Snyder a világ vezető múzeumai közé emelte az Izrael Múzeumot, és két évtizedes vezetése idején sikerült az éves látogatottságot 800 ezer főre növelnie.
Az 1965-ben épült Izrael Múzeum számos területtel foglalkozik az őstörténeti gyűjteménytől a modern kortárs művészeti alkotásokig. Az intézményben található a világ legjelentősebb bibliai és szentföldi régészeti együttese, benne a Holt-tengeri tekercsekkel.
MTI