A knesszet tegnap jóváhagyta azt a törvénymódosítást, amely szerint ezentúl nem csak a kórházi, de az otthoni szülést választók is megkaphatják a születési támogatást.
A törvényjavaslatot Tamar Zandberg (Merec) képviselőnő jegyezte és az izraeli törvényhozó azt mind második, mind harmadik olvasatban tartózkodás nélkül jóváhagyta.
A Társadalombiztosítási Intézet által folyósított születési támogatást, amelynek összege mintegy 1700 sékel (kb. 130 ezer forint) eddig kizárólag kórházban lefolyt és bejelentett szülés után lehetett felvenni.
Az új szabályozás szerint a támogatás akkor is jár, ha a szülés nem kórházban történt, azzal a feltétellel, hogy az az Egészségügyi Minisztérium előírása szerint, vagyis szakképzett bába vagy orvos igazolt jelenlétében folyt le.
Zandberg szavaival élve: „Ez a törvény egész egyszerűen megszünteti a szülő nők között a szülés helye alapján eddig fennállt diszkriminációt. A szülési és az azt követő költségeknek semmi köze a szülés helyéhez, ezért nem is szabad ahhoz kötni a térítést. Mostantól évente körülbelül 600-800 további szülő nő kapja majd meg ezt a támogatást, amit ők is megérdemelnek.”
A törvénymagyarázat kiemelte: „Világos közérdek, hogy a szülés olyan körülmények között folyjon le, melyek lehetővé teszik az anya és az újszülött egészségének védelmét. Eddig az a felfogás uralkodott, hogy ennek egyetlen módja az, ha a születés a kórházban történik. Ezért annak érdekében, hogy ösztönözzék a nőket a kórházi szülésre, a támogatás folyósításának feltétele az volt, hogy a szülés kórházban történjen. A kórházi kezeléssel kapcsolatos költségtérítés esetében ez elfogadható, azonban a jelenlegi szabályozás igazságtalan helyzetet teremt, amikor a születési támogatást, melynek célja, hogy az újszülött részére megvásárolandó felszerelés költségeit fedezze, a szülés helyéhez köti.”
A törvényjavaslat azt is kiemelte, hogy Izraelben mára már „kialakult egy alternatív szülési kultúra, ahol a szülés rendszerint a szülő nő otthonában zajlik. Hangsúlyozni kell ebben az összefüggésben, hogy az alternatív szülést is szülész szakember közreműködésével folytatják le, és a tanulmányok azt mutatják, hogy az ilyen fajta szülésnek semmilyen negatív hatása nincs sem az anya sem az újszülött egészségére. Ezért javasoljuk, hogy a születési támogatásra való jogosultság a továbbiakban ne függjön a születés helyétől, mivel minden újszülött egyenlő támogatásra jogosult élete megkezdésekor.”
Ügyvéd, az Izraelinfo állandó szerzője. Az ELTE ÁJTK-n és a CEU alkotmányjogi karán végzett. 1995 óta él Izraelben. Jogászként dolgozik egy magáncégnél, mediátor (bírósági közvetítő). Izrael központjában él férjével és négy gyermekükkel. Hobbija az állampolgári ismeretek és az izraelinfo.com magazin, aminek főszerkesztő-helyettese.