Lehet, sokan nem értenék, mit keres hat nemzetközi oktatási szakember Neot Szmadar kibucban – miért nézik olyan érdeklődéssel a mandulacsomagolók munkáját, miért jó, ha részt vesznek a szamáretetésben és az izraeli tömegközlekedésben. Mi elmagyarázzuk.
Közel öt éve, 2012 nyarán kérdeztem meg először Iszraelát, a Neot Szmadar kibuc oktatási felelősét, hogy lehetne-e EU-s támogatással egy csoportot vinni oda. Kicsit gondolkodott, majd nemet mondott.
Ki gondolta volna, hogy…
…fél évvel később alijázom és visszatérek élni a kibucba?
…teljesen leteszek az álom megvalósításáról, sőt el is felejtem azt?
…két évvel később a kibucban megismert barátnőmmel részt veszünk Bulgáriában egy mozgással foglalkozó képzésen, melyet szintén az Európai Unió Erasmus+ programja támogatott?
…a barátnőm addig rágja a fülemet, amíg félretéve minden aggodalmamat és kétségemet, újra felvetem a témát a kibucban?
…újabb hosszas beszélgetések és győzködés után a kibuc vezetősége igent mond az ötletre, ugyan kevesebb emberre és kevesebb időre, de mégiscsak?
…két hónappal a Jeruzsálembe költözésem után, állandó lakás és munka nélkül, az ötödik költözés napján, az összecsomagolt bőröndjeim mellett ülve elküldöm a projekttervet elbírálásra?
…tavaly májusban, miután egy hétig nem mertem kinyitni a linket, mégis rászánom magam és azt látom, hogy a projekt költségeit 90%-ban fedező támogatást kapott, így már gyakorlatilag semmi nem áll a megvalósítás útjában?
…és végül, de nem utolsósorban, hogy néhány hónappal ezelőtt ott fogok állni 15 emberrel, akik azért érkeztek Izraelbe 6 európai országból, hogy részt vegyenek egy általam szervezett tanulmányúton?
Ez az Expanding Routes projekt első állomásának, egy háromhelyszínes izraeli tanulmányútnak az előtörténete. A cél az volt, hogy fiatalokkal foglalkozó, főleg a nem-formális oktatás eszközeit használó szakemberek új inspirációt nyerjenek a Neot Szmadar kibucban és a Hava veAdam oktató farmon tett látogatáson keresztül. Emellett számomra az is szempont volt, hogy nem zsidók is részt vehessenek a programon – ezért is fordultam az Európai Unió megfelelő pályázati alapjához pénzügyi támogatásért –, mert úgy látom, hogy fontos az is, hogy ők is megismerhessék Izraelt közelebbről is, és lássák, hogy itt a zsidó–palesztin konfliktus és egyéb rossz hírek mellett történnek jó dolgok is, az oktatás-nevelés terén is.
Azt emelem ki a rengeteg élmény és benyomás közül, hogy lenyűgözött, milyen különböző dolgokból tanultak az emberek, milyen apróságokat vettek észre, amiket én már nem is látok meg.
Ki gondolta volna, hogy…
…az együttműködésre kiváló példa lesz az, ahogy a kibucban a mandulacsomagolóban négyen dolgoztak együtt, és az egyik dolgozó nem a megfelelő mennyiségű mandulát rakta a zacskókba, ami miatt a társa nem tudta a zacskókat a dobozba berakni. Amint észrevették a problémát, megálltak, és megbeszélték, hogyan is kell pontosan csomagolni. Persze ez nagyon egyszerűen hangzik, de minden az ilyen alapvető dolgokból indul, és sokszor már ezen a szinten elromlanak a dolgok. Talán, ha sikerül egy ilyen problémát megoldani, akkor ennél bonyolultabb kérdésekre is tudjuk majd alkalmazni ugyanazt a gyakorlatot?
…lesz valaki, aki olyan éles szemmel gyűjt köveket, hogy a Negev milliárdnyi kavicsa közül kihalászik egy fa-fosszíliát, egy tengerisün-vázat és egy gyönyörű megkövült kagylót? Kívánom mindannyiunknak, hogy lássuk meg az apró csodákat a legunalmasabbnak és ismertebbnek tűnő környezetben, szituációban is!
…az utolsó estén, amit itteni barátaim szerveztek meg nekünk Neve Cedekben, a közös éneklés során fény derül arra, hogy a cicát ugyanúgy mondják görögül és héberül?
…annak a költséghatékony megoldásnak, hogy tömegközlekedéssel utaztuk keresztbe-kasul az országot, olyan hozadéka is lesz, hogy a vasárnap reggel Beér-Seva felé tartó, katonákkal telezsúfolt járaton a résztvevők spontánul kikérdezik őket a katonaságban szerzett élményeikről, és hogy a biztonsági őrökkel és a buszsofőrökkel fogok a program tartalmáról beszélgetni?
…egy szamár megetetése épp elég ahhoz, hogy egy 35 éves holland szociális munkás és egy 20 éves izraeli polgári szolgálatos összebarátkozzanak?
Olyan jó, amikor ilyen hétköznapi csodák képesek erőt, energiát adni arra, hogy még több emberrel és még nagyobb odaadással dolgozzunk.
És ami végigkísért minket ezen az úton, nem meglepő módon: a tűz. A tábortűz reggel a sivatagban, teával és kávéval, gondolatokkal arról, hogy hol vándorolt a 12 törzs és hogy fontos, hogy meghallgassuk és meg is halljuk egymást, esti nevetéssel és beszélgetéssel Modiin mellett és végül énekléssel és búcsúzkodással Tel-Aviv szívében.
Úgy tűnik, hogy bármi is legyen, bárhonnan is jöjjünk, ez az ősi elem összeköt minket és lehetőséget teremt a találkozásra, inspirációra, és biztos, hogy minden résztvevő és sokan mások, akik találkoztak velünk az út során, vitt belőle magával egy pici szikrát.
Az Expanding Routes projekt első állomása, a tanulmányút, amiről a cikk beszámol, az Európai Unió Erasmus+ programjának támogatásával jött létre, a támogatást a hollandiai irodától kapta a projekt. A cikk a szerző magánvéleménye, az Európai Unió hivatalos véleményét nem tükrözi.
Megjelent az Új Kelet újság 2016 november-decemberi számában
A szerző magáról
Tulajdonképpen még mindig meglep, hogy Izraelben élek, azt szoktam mondani, hogy ha tíz éve megkérdeznek, hogy hol látom magamat a harmincas éveim elején, biztos, hogy a válasz vagy Olaszország, vagy Magyarország lett volna, és valószínűleg ez a verzió egészen abszurdnak tűnt volna. Pedig – utólag értelmezve a történetet – a váratlan fordulat felé vezető első narancs már 11 évesen a kezemben volt.
Ekkor jártunk a családommal először Izraelben, és a sok rokon és barátlátogatás egyik állomása Kfar haHores kibuc volt, akkor még működő közös étkezővel és klasszikus vendégházakkal, itt élt nagyszüleim egy régi barátja. A mai napig emlékszem arra, amikor leszedett csak úgy egy narancsot az út mentén és a kezembe nyomta, és hogy mennyire meglepődtem, hogy itt minden közös és ezt meg lehet csinálni. Ez az emlék késztetett arra, hogy érettségi után komolyan gondolkodtam azon, hogy önkéntes leszek egy kibucban, de végül az intifáda közbeszólt és ehelyett Olaszországba mentem. 8 év ifjúsági munka, egyesületi vezetőségi tagság, közgazdász diploma és szakkolégiumi évek után azonban valóban egy kibucban kötöttem ki, ez volt Neot Semadar, amit akár a cikkeimből is ismerhetsz, kedves olvasó.
Most már több mint egy éve Jeruzsálemben élek, és mindig találok csatornát arra, hogy írásban is rögzítsem az élményeimet: európai és izraeli kalandozásaimról is blogokon számoltam be, legújabban pedig az Új Kelet hasábjain próbálkozom ugyanezzel. A közösségekkel való kísérletezésen kívül szeretek sütni – az utóbbi időben főleg kovászos kenyeret és barheszt, főzni, biciklizni (bár egyelőre Jeruzsálemben nem merek), olvasni, és legjúbban angoltanárként feszegetni a határaimat.
Pedagógus – Corvinus University of Budapest, Társadalomelméleti Kollégium egykori tanulója
