Kilenc magyar innovatív vállalkozás mutatkozott be Izraelben, a Tel-Avivban megrendezett Axis innovációs konferencián, a Magyar Nemzeti Kereskedőház InnoTrade programjának közreműködésével.
Az idén március 7-én és 8-án tartott nemzetközi fórumon évről évre a világ élvonalbeli innovációs vállalkozásai vesznek részt, hogy üzleti kapcsolatokat alakítsanak ki befektetőkkel, valamint a technológiai újításokban élen járó cégek képviselőivel.
Az idén Magyarország kiemelt partnerországként vett részt az eseményen. Minden startupot szigorú szempontrendszer alapján szakmai zsűri választott ki – közölte a kereskedőház. A konferencián egyebek mellett bemutatkozott a parkolószenzorokkal foglalkozó Sparkon, az egészségügyi szoftverfejlesztő Spicy Analytics, a takarítószolgáltatást fejlesztő Rendi, a szőlőtermesztés- és felhasználás teljes folyamatát monitorozó Winedata, a technológiai vállalkozásokat fejlesztő Lab.Coop, valamint az ügyfélmenedzsment során használható mesterséges intelligenciával foglalkozó a Talk-a-bot.
A kilenc csapat közül az Axis főszervezői által kiválasztott három magyar startup a nagyszínpadon is bemutathatta projektjét. Így az ipari logisztikát, raktározást segítő Pozi Technologies, a marketing automatizációt új alapokra helyező Automizy nevű vállalkozás, és a mobiltelefonokra nyelvoktató alkalmazást készítő Xeropan.
A rendezvényen előadást tartott Nagy Andor tel-avivi nagykövet, aki például ismertette a magyarországi befektetési lehetőségeket, és bemutatta a magyar innovációs ökoszisztémát.
A magyar startupok több szakmai programon is részt vesznek Izraelben, így például információkat szerezhetnek a piaci környezetről, ellátogatnak a legjelentősebb inkubátorházakba és befektetőkkel folytathatnak személyes megbeszéléseket.