Az elmúlt húsz évben 90 százalékkal csökkent a negevi pusztaityúkok száma. A drámai csökkenés a helyi szennyvíznek köszönhető, amely károsan hat a madarak termékenységére. A hadsereg természetvédelmi projektje keretében a dél-izraeli Sivta bázis katonái egy tiszta vizű medencét hoztak létre a madarak számára. Az elmúlt napok során körülbelül ötven pusztaityúk kereste fel a vízforrást és ivott belőle.
A medence egy természetvédelmi projekt keretében jött létre, amelynek célja, hogy a katonai vezetők is felelősséget vállaljanak a környezetért. A projekt a hadsereg, a Természetvédelmi Társaság és a Nemzeti Parkok Hatósága összefogásában jött létre, a Duchifat Alap támogatásával. A projekt 2017-es folytatását csütörtök este, a tel-avivi Kiriában tartott ünnepélyes rendezvényen jelentették be.
A fegyveres egységek kiképzőközpontjaként működő Sivta bázis saját missziójának tekinti a negevi pusztaityúk-populáció megmentését a létesítmény környékén. A tyúkok magokkal táplálkoznak, és négy alfajuk él a Negevben.
„A szennyvíz komolyan károsítja a pusztaityúkok termékenységét”
„A madaraknak naponta inniuk kell” – magyarázza Meidad Goren, a Természetvédelmi Társaság vezető ornitológusa. „Az elmúlt évtizedekben a populáció drámai fogyásának lehettünk tanúi. A fogyás egyik oka a szennyvíz, amelyből számtalan pusztaityúk iszik rendszeresen. Ezek a vizek a felelősek elsősorban a tyúkok termékenységének csökkenéséért. A projekt elsődleges célja, hogy javítson az állomány mennyiségén, illetve felhívja a figyelmet az állatok védelmének fontosságára a bázis gyakorlati területein – különös tekintettel a fiókák kikelése körüli időszakra.
A Természetvédelmi Társaság közleménye szerint a pusztaityúkok védelmére indult projekt újszerű és úttörő jellegű, az annak keretében épülő itatómedence létrehozását építészeti tervezés előzte meg. A bázis katonái mindent megtettek annak érdekében is, hogy elrejtsék a medencét.
A létesítmény része egy búvóhely, információs házikó és maga az itatómedence. A medence építése 2016-ban kezdődött meg és négy hónapja avatták fel. Csak az elmúlt napokban ötven pusztaityúk látogatott el az itatóhelyre.
„A pusztaityúkok repülésképtelen madarak, amelyek Ázsia, Európa és Afrika sivatagaiban és vad vidékein élnek” – magyarázza Goren. „A madarak tápláléka magok, csírák, levelek és virághagymák, amelyekre fürge járkálás közben a talajban lelnek. A tyúkok a földre rakják tojásaikat vagy egyedül, vagy kis telepekben. Általában egy fészekben két tojás található.”
“Annak érdekében, hogy a fiókákat megitassák, a felnőtt állatok mellkasukat vizezik be, amiből a fiókák később „kiszopogatják” a vizet. Az izraeli pusztaityúk-populáció az ország sivatagos területein él” – teszi hozzá Goren.
Újságíró