A Kéz a kézben héber-arab kétnyelvű iskolában zsidó és palesztin fiatalok együtt tanulnak. A különleges izraeli oktatási intézmény annak ellenére terjeszkedik országszerte, hogy nem mindenki van elragadtatva az együtt tanulás ötletétől.
A jeruzsálemi Max Rayne Kéz a kézben iskola falán különböző kézzel festett minták vesznek körül olyan szavakat, mint például a méltóság. Természetesen, mint minden ebben az iskolában, ez a szó is két nyelven, héberül (kavod) és arabul (karam) is megtalálható. Mindegyik osztályt két tanár, egy zsidó és egy arab vezeti, az iskola 600 tanulója pedig egyenlő számban oszlik el a város arab és zsidó fiataljai között. Az idejáró gyerekek pedig inkább hatnak egyfajta együttélési kísérlet alanyainak abban a városban, ahol a kisebb etnikai csatározások szinte mindennaposnak számítanak.
Egy 2013-as felmérés szerint az izraeli zsidók 64 az izraeli arabok 39 százaléka nem számít tartós békére Izrael és a palesztinok között. Ilyen közhangulatban pedig nem lehet egyszerű egy ilyen iskola diákjának lenni. A Kéz a kézben alapelve azonban teljes mértékben az egyenlőségre helyezi a hangsúlyt, a gyerekek szünetet kapnak a zsidó, a muszlim és a keresztény ünnepekre egyaránt, és ugyanúgy tanulnak mindegyikről. Az izraeli függetlenségi napon, amelyet a palesztinok csak nakbának, katasztrófának neveznek, az iskola diákjai mindkét nyelven megvitatják egymással a nemzeti érzéseiket. Egyetérteni nem kötelesek, csak odafigyelni a másikra.
A Kéz a kézben zsidó-arab oktatási központ első iskoláját Jeruzsálemben nyitották meg 1998-ban, azóta a héber-arab kétnyelvű oktatási hálózatnak több iskolája is működik Izraelben. Az iskola ötlete egy amerikai zsidó, Lee Gordon fejéből pattant ki, aki az oslói békefolyamatok euforikus optimizmussal teli idején egy pluralista iskolát szeretett volna létrehozni. Gordon végül Amin Khalaffal, egy izraeli arabbal együtt nyitotta meg a Max Rayne iskolát Jeruzsálemben, amelyet annak ellenére követett öt másik Kéz a kézben intézmény, hogy az oslói békefolyamat már régen feledésbe merült. Ma már Kéz a kézben iskolák működnek Haifán, Jaffában, Wadi Arában, a Galilban és Tira-Kfar Szaba térségében.
A Kéz a kézben iskolák legfőképpen abban térnek el a többi izraeli oktatási intézménytől, hogy itt a tanulók nincsenek demográfiai vonalak mentén csoportosítva. Nem tanulnak külön az arab, a világi zsidó és az ultraortodox zsidó diákok, mint máshol az országban, hanem mindenki együtt, ezáltal is elősegítve a zsidó és az arab gyerekek közötti természetes és állandó együttműködést. Gordon és Khalaf azt szerették volna elérni, hogy a gyerekek és persze a szüleik szabadon kifejezhessék saját identitásukat, és megoldást találjanak az érzelmileg igen feltöltött konfliktusok kezelésére. Khalaf ráadásul még személyesen is érintett volt az ügyben, ugyanis éppen iskolakorú gyermekét egy olyan iskolába szerette volna járatni, ahol az izraeli tananyagot is el tudja sajátítani, és szívesen látják, mint izraeli arabot.
Hogy ez mennyire nem magától értetődő, azt talán jól mutatja, hogy 2014-ben a jeruzsálemi iskolát zsidó szélsőségesek támadták meg, felgyújtották az egyik osztálytermet, és olyan szövegeket festettek a falra, mint „halál az arabokra” vagy „nem lehet együtt élni a rákkal”. Miután letartóztatták a támadás amúgy fiatalkorú gyanúsítottait, az egyikük édesanyja azt közölte az izraeli médiával, hogy ha nem lenne illegális, akkor maga is felgyújtotta volna az iskolát, számára ugyanis elfogathatatlan, hogy zsidók és arabok együtt tanuljanak.
KIBIC Magazin
közösség-kultúra-közélet
