Van olyan hét, hogy se koncert, se stúdiófelvétel, se esküvőn muzsikálás, se zeneírás. Pontosabban egyszer csak lett egy ilyen hét, és megpróbáltunk utánaszámolni, hogy mikor is volt ilyen utoljára, és megállapítottuk, hogy egészen rég. Nyaralás-e vajon, mikor az ember nem utazik el, nem csinál semmi extrát, csak van és élvezi, hogy van?
A nem csinál semmit tág fogalom, mióta nem dolgozom munkahelyen, hajlamos vagyok magamról állítani, hogy nem csinálok semmit. Gyakorol, videót szerkeszt, új nótát tanul, minden létező hangszeren fúj, ami van itthon. Nem csinál semmit, hisz szabadságon van. Vajon mitől érezzük, hogy a valamit csinálás egy külső ellenőrzőszervhez kötött dolog?
Reggel nem csörög az óra, mert senki sem megy iskolába, szünet van, a katonák is itt szuszognak az ágyaikban. Kócosan, álomittasan, pizsamában sürgünk-forgunk a konyhában hatan, vágja, gyúrja, süti, terít, főzi, facsarja, ki mit. Keveset beszélünk, majd tele gyomorral, folyadékkal feltöltve indul aktívabban a diskurzus. Előkerülnek a játékok, kártya, társas, nagyokat kacagunk, szabad idő, önfeleledt együttlét. Aztán persze ki-ki a saját dolgába mélyed, olvas, rajzol, netezik, zenét ír, társalog, gyakorol, aztán a következő étkezés újra összerántja a csapatot, megint történetek, gondolatok, újra játék, aztán szétrebbenünk.
Berakom a mosást, kiveszem, összehajtom, elteszem, felmosok, lecserélem, letörlöm, kisikálom, kisöpröm, miközben épp nem csinálok semmit, erre gondolok közben, hogy ez tényleg semmiség, de azért az időbe belekóstol rendesen. Hallgatom a zenét, no nem gépből, ha itthon vannak, csak fülelni kell, szól a basszus, ciripel valahol a gitár, harsan a szaxofon, nemsokára a dobhoz is hozzáül az illetékes, vagy egy másik. Hirtelen visszaidézem a pár napja üres házat, azzal a megmagyarázhatatlan csenddel, ami falun napközben lenni tud. Amikor a madarak hangja éles, a harkály kopácsolása ütvefúrónak tűnik, mikor a kutya macskát kergetve liheg a kertben és bent tökéletesen hallod a ritmusát, ahogy megkerüli a házat.
Vendégek jönnek-mennek, gyerek, felnőtt, látogatók, röhögések, játékok, beszélgetésfoszlányok, sütögetés, forgolódás a kertben, gyomlálásnak tűnő mozdulatok, héber, magyar, néha egy-egy angol kifejezés, kényelmes zsezsgés.
Aztán van, aki búcsúzik, látom, ahogy veszi a zsákját, reggel csörög az óra, a másik is veszi a zsákját, a kicsik még alszanak, szuszognak, a suli még nem nyit ki, majd vasárnap. Megint maradunk kevesen. Cseppkőbarlangba készülünk, felvillan, ki mindenkivel voltunk ott ebben a tanévben, trappolunk a lépcsőn, tátjuk a szánkat a teremben, századszor is új lesz biztosan. Haladunk a nedves térben a félhomályban, csodáljuk a természet különös jelenségeit.
Csöng a telefon, háromkor érkezik a látogató, kiállok az útra, hogy ne tévessze el a házat. Zöld egyenruháján ugyanaz a sapka pihen, mint a gyerekünkén. Kicsit zavarban van, mi is, de hamar oldódik a kezdeti feszengés. Rögtön mondja, hogy mindenkit meglátogat, nem azért jött, mert valami gond van a gyerekkel. Tudtuk, hogy jönni fog, de most, hogy itt ül, az mégis váratlan. Érdeklődik és érdeklődünk. Összebiggyesztjük a puzzle darabjait. Ő a gyerekünk parancsnoka, kábé egyidősek lehetnek. Itt ül a konyhánkban egy pohár vízzel a kezében és elmondja, hogy nagyon elégedettek a gyerekkel, mesél róla, hogy mennyire. Aztán kérdezni kezd.
Azt kérdezi, van-e szükségünk valamire, amiben a honvédség segíthet nekünk, van-e kérdésünk, aggodalmunk. Van-e valami tudnivalójuk a gyerekről, ami esetleg eddig nem derült ki és fontosnak tartjuk, hogy megosszuk. Nézem a váll-lapján a kis legóalkatrész-szerű izét, figyelem az arcát, ahogy koncentrál, hogy mit is kell még mondania, kérdeznie. Vajon milyen lehetett ezt a családlátogatós dolgot először csinálni, vajon az ő szüleit ki látogatta meg annak idején, és vajon milyen lehetett az előző hely és család, ahonnan hozzánk érkezett. Igyekszem megjegyezni a vonásait, biztat, hogy bármikor felhívhatjuk, ha bármi kérdésünk akad. Aztán elköszönünk, beül a piros kocsijába és elhajt. Egészen valószínűtlen az egész. „Ha ezt én egyszer a klubban elmesélem” kategória. Folytatódik a délután, még hátravan kettő szabad nap, irtó klassz!
Mentálhigiénés szakember, blogger, Jeruzsálem
