A nemek, nemek és a gyermeknemzés

A mai napon, mint minden évben, megrendezik a tel-avivi büszkeség menetét. Ez mindig színes karnevál, felhőtlen felelőtlenség, össznépi ünnep így a nyárelőn, melyre boldogan vonul ki a város apraja-nagyja, sőt újabban egyre többen érkeznek külföldről is.

Mégis vannak, akik aggódva szemlélik az utóbbi évtizedekben oly gyorsan változó trendet, az előretörő homoszexualitást. Úgy gondolják, hogy ez az emberiség természetellenes elhajlását jelenti, s egyben végromlásának kezdetét. Az egynemű párok terméketlensége nyomán egyenesen az emberi nem pusztulását vizionálják.

Pedig a megelőző korok közel se mindig ítélték el oly hevesen a hasonló neműek közti szexuális kapcsolatot, mint az utóbbi két évszázad prűd erkölcscsőszei, akik a keresztény fundamentalizmus szellemében mindennemű házasságon kívüli nemi kapcsolatot tiltottak, illetve házastársak közt is szigorúan csak gyermeknemzés céljából engedélyezték azt. Ezt a felfogást vették át, és őrzik mai napig egyes zsidó, ultraortodox vallási csoportok is.

Mára az 1800-as évek végén kezdődő, a konvenciók minden formáját elvetni követelő, egymást követő permanens szexuális forradalmak során eljutottunk talán az utolsó, a zsidó-keresztény kultúrkör egyik legnagyobb tabujához, az egynemű párok kapcsolatának tiltásához.

A reneszánsz óta minden korszak gondolkodóit foglalkoztatta a hellén kultúra, de annak egyik fontos vonatkozásával, az ókori görögök szexuális szokásaival mit sem tudtak kezdeni. Jól mutatja ezt a plátói szerelem fogalma, melyről még a mi gyermekkorunkban is azt állították, hogy a soha be nem teljesülő vonzalom jelzője, holott eredetileg az ókori görög kultúrában a férfiak közti szerelmet jelentette.

A görögöknél a rangosabb polgárok körében társadalmi elvárás volt a feleséggel való párkapcsolat mellett a fiú szerető tartása. Vajon minden görög polgár genetikusan kimutatható, homoszexuális hajlamokkal bírt volna?

Még jól emlékszem, miként éreztem gyerekként, ha véletlenül csókolózó párt láttam. Nehéz volt elfogadnom, hogy két ember szájának kapcsolódása, – ami oly gusztustalannak tűnt akkor – valaha is örömet fog okozni nekem. Tízévesen a heteroszexuális kapcsolatot is visszataszítónak tartottam.

Amikor ma már nem idegenkedem egy fiú és lány csókolózása láttán, akkor felülírom gyerekkori előítéleteim egy részét, hisz kamaszkorom óta megengedhetővé, sőt kívánatossá válhatott, a társadalmi elvárásokkal összhangban, a másik nem tagjaival való szexuális kapcsolat a korábban belém rögzült tisztasági, egészségügyi rendszabályok ellenére, mint amilyen az egymás után nem iszunk, stb.

Ugyanez a feloldás a zsidó-keresztény kultúrában felnőve, nem történt meg, hiszen felnőttként is pontosan úgy idegenkedem az egyneműek szekszuális viszonya láttán, mint gyerekként a heteroszexuális kapcsolatoktól is.

Mindannyian magunkban hordjuk az emberi teljességet, annak ellenére is, ha ez idáig, kötelező jellegel vállalnunk kellett a nemzőképességünknek megfelelő szerepköreinket.

Ha szembe nézek magammal, nincs jelentősége annak, hogy nő vagyok és nem férfi. Önazonosságom legfontosabb jelzője, hogy ember vagyok. Igaz, egy olyan ember, akiben lehet, erősebb a nőiesség, de tagadhatatlanul vannak jószerivel férfias vonásaim is. Ennek a keveréknek százalékos aránya könnyen lehet, nem igazodik társadalmi elvárásainkhoz.

Régóta tudjuk ezt magunkról, mi emberek.

 Betöltés ...

Fenyves Gabriella

Festőművész