Abbász: a palesztinok megszakítják kapcsolataikat Izraellel

Mahmúd Abbász - fotó: wikipedia
Mahmúd Abbász - fotó: Wikipédia

A palesztinok minden szinten megszakítják a kapcsolatokat Izraellel a jeruzsálemi al-Aksza mecsetnél bevezetett új biztonsági előírások miatt – közölte Mahmúd Abbász palesztin elnök péntek este.

A ciszjordániai Rámalláhban tartott sajtótájékoztatóján a Palesztin Hatóság elnöke elmondta, nem veszik fel a kapcsolatokat mindaddig, amíg Izrael vissza nem vonja az új szabályokat.

Jeruzsálemben és a megszállt területen három palesztin vesztette életét pénteken a biztonsági kapuk miatt kialakult feszült helyzetben. A Mecsetek terén a rendvédelmi erők és a palesztinok közötti összecsapásokban mintegy kétszázan sebesültek meg.

„Bejelentem, minden szinten felfüggesztek minden kapcsolatot a megszálló állammal az Izrael által a palesztin nép ellen elkövetett cselekményekért, különösen azért, amit Jeruzsálemben az al-Aksza mecsetnél tettek, ahová fémdetektoros kapukat telepítettek abból a célból, hogy a mecset feletti uralmukat gyakorolják, és megosszák térben és időben” – mondta Mahmúd Abbász a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint.

Abbász a belső ellentétek felszámolására és egységre szólította fel a radikális iszlamista Hamász szervezetet és az összes palesztin frakciót. „Felszólítok mindenkit, hogy hagyjon fel a nyilvános vitákkal, és védje meg szent helyeinket és nemzeti terveinket. Felszólítom a Hamászt, hogy oszlassa fel irányító bizottságát a Gázai övezetben, és vegyen részt az általános választásokon” – mondta a palesztin elnök.

„Ma csak azért tartóztatták le az elfogottakat, mert az al-Akszában akartak imádkozni, és nem akartak áthaladni a detektoros kapun. Kapcsolatban vagyok a jordán királlyal, az egyiptomi elnökkel, a marokkói királlyal, az Arab Liga és az Iszlám Együttműködési Szervezet elnökével” – zárta szavait a palesztin elnök.

Pénteken három halálos áldozatot és több száz sebesülést követeltek az al-Aksza mecsethez vezető utaknál lévő új fémdetektoros kapuk miatti zavargások, amelyeket Izrael a múlt pénteki, két izraeli rendőr életét kioltó merénylet után telepített Jeruzsálem óvárosába.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI