A hónap elején mutatta be a Védelmi Minisztérium fegyverfejlesztési részlege az IDF (izraeli haderő) kilenc technológiai fejlesztését, amely földön-vízen-levegőben megváltoztathatja a hadviselés módját és növeli az ország támadó és védekező képességeit. Az izraeli Globes honlapján felbukkanó szerkezetek egy része egyelőre még csak a tervezőasztalon létezik, néhányat azonban már működés közben is megfigyelhettek a szakértők.
A minisztérium Fegyverfejlesztési Hivatala, a Mafaat külföldi és hazai start-up vállalatokkal együttműködve fejlesztette ki az új technológiákat, a közreműködők között egy izraeli egyetem is szerepelt. A Mafaat több száz katonát és civilt foglalkoztat, akik a mintegy 1500 védelmi projekten dolgoznak.
Mint Daniel Gold dandártábornok, a Mafaat vezetője elmondta, a fejlesztések nagy része a katonáktól indul ki, az ő igényeiket felmérve döntenek az új technológiákról, ezenkívül megpróbálják megjósolni, hogy az aktuális fenyegetettségek és technológiák ismeretében hogyan nézne ki egy jövőbeli csatatér, milyen eszközökre lenne szükség. A Mafaat évente több milliárd sékeles büdzsével dolgozik, legtöbbször titkos projekteken, melyek fő célja az IDF technológiai előnyeinek megőrzése a régió országaival és az Izraelt fenyegető terrorszervezettekkel szemben.
A jövő tankja
A most bemutatott egyik legjelentősebb technikai fejlesztés a Carmel páncélozott jármű, amely a hadsereg jelenlegi, Merkava 4-es tankját váltja majd fel. A Merkava azontúl, hogy a hadsereg fő harckocsijaként tartják számon, a Namer páncélozott személyszállító és különböző harci gépjárművek alapja is. A minisztérium szerint három éven belül a Carmel hasonló funkciót fog betölteni. Az új hibrid tank gázturbinás motorral működik, és a Mafaat, valamint a Merkava fejleszti különböző védelmi társaságokkal együtt. A Tel Hasomer gyártóbázisról kigördülő tankok mindegyike a Rafael legújabb védelmi fejlesztéseivel, tankágyú- és RPG-elhárító rendszerekkel, távoli pontokat is láthatóvá tévő külső kamerákkal lesz felszerelve. A tankok belső kivetítő rendszerén megjeleníthető lesz a tank környezete 360 fokos szögben, a személyzet speciális fejvédője képes lesz kivetíteni a legszükségesebb információkat.
A fejlesztések során nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a harckocsik terepkörülmények között is kiemelten mozgékonyak legyenek. Az új tank előnye többek között az is, hogy – ellentétben a Merkavával, amely négyfős személyzetet követel -, a Carmel már két-három fővel is üzemeltethető lesz. A Carmel lopakodó üzemmódban a különböző radarrendszerek számára szinte láthatatlanná válik majd. Daniel Gold dandártábornok azt is elárulta, hogy a tankfejlesztések terén is törekszenek távvezérlésű eszközök bevezetésére, bár ez egy sokkal lassabb folyamat. A Carmelnek létezik egy távirányítható, személyzet nélküli kisebb változata, melyet a határőrizetben, logisztikai feladatokhoz és könnyebb mérnöki munkákhoz használnak.
A bemutató során olyan új, apró szenzoros szerkezeteket is láthattak a szakértők, amelyeket korábban csak az űrhajózásban használtak. A légi úton a helyszínre szállított egységek távvezérléssel, akár műholdakon keresztül irányíthatóak, képesek felmérni a környezetet, képeket, hangokat rögzíteni és visszasugározni a bázisra. Arra a kérdésre, hogy ezek a szerkezetek a célszemély közelében akár önrobbantásra is képesek-e, a dandártábornok igennel felelt.
A víz alatt
A Fegyverfejlesztési Hivatal két távirányítású tengeralattjárót is bemutatott. A kisebbik, felderítési célokat szolgáló merülő egységet a Beer Seva-i Ben Gurion Egyetem kutatóival közösen fejleszti a hadsereg, és elsősorban keresésre és felderítésre tervezik. A szerkezet képes lebegni és minden irányban mozogni a vízen. A nagyobbik, személyzet nélküli tengeralattjáró, a Kisaron (Császárhal), már túl van a tengeri éles teszteken, kamerái és szenzorai segítségével hasznos információkkal látta el a hírszerzést.
Szeptember elején mutatta be a hadsereg az „Első golyó” nevű elektrotechnikai eszközét is, amely a puskákra szerelve megtöbbszörözi a lövés pontosságának esélyét. Az egyik kis start-up cég által fejlesztett eszköz beállítását követően a lövész csak akkor húzhatja meg a ravaszt, ha a célszemély pontosan a célkeresztben van, ezzel csökkentve a harctéren az ártatlan áldozatok számát.
A levegőben
A légi hadviselésben évek óta folynak fejlesztések a pilóta nélküli eszközökre. A Mafaat nem vesz részt a légiipar nagy cégeinek minden innovációjában, de egy pontos célzást segítő fejlesztésükkel a következő évben nagy meglepetést okozhatnak majd a csatatereken. Szintén a Mafaat támogatásával készül az IAI (Izraeli Légügyi Vállalat) berkeiben az a 180 kg súlyt szállítani képes, pilóta nélküli mini helikopter, amely beépített belső égésű motorjának köszönhetően akár óránként 150 km/órás sebességgel is repülhet, és egyszerűsítheti a logisztikai küldetéseket. Egy másik, Mafaat által támogatott projekt az Aeronautics „Viharfecskéje”, amely hibrid motorjával 75 km/óra sebességgel képes repülni és teherbírása 90 kg.
A föld alatt
Három évvel ezelőtt, mint a Mafaat vezetője a gázai hadműveletek kapcsán elmondta, intenzív közös munkára fogták a fejlesztőket és a védelmi vállalatokat, hogy megfelelően erős választ adjanak az aktuális kihívásokra. A fejlesztéseknek köszönhetően jelentős előrelépés történt a terroralagutak feltárásában, a meglévő járatok megsemmisítésében és az új járatok kialakításának ellehetetlenítésében. Izrael világszínvonalú innovációkkal rendelkezik e területen is. A Védelmi Minisztérium támogatásával készül egy föld alatti falrendszer a Gázai övezetnél, mellyel megakadályozható lesz, hogy a terrorhálózat alagutakat fúrjon izraeli területen. „Ezzel párhuzamosan technológiai erőfeszítéseket is teszünk az alagútrendszer felszámolására, de csak a fizikai és technológiai fejlesztések közösen képesek 100 százalékos biztonságot nyújtani” – mondta Gold dandártábornok.
Mindez mennyibe kerül nekünk?
A teljes büdzsét firtató kérdésre Gold kitérő választ adott, véleménye szerint ez egy bonyolult, összetett ügy. A Mafaat 3 nagy területen 8 különböző részleget üzemeltet, a Globes újságírójának mindössze annyit sikerült megtudnia, hogy a nagy jelentőségű kutatás-fejlesztési részleg évi 800 millió sékellel gazdálkodik. A Mafaat mintegy 500 civilt és katonát foglalkoztat, ezen kívül az IAI fejlesztési központjain keresztül további 2,000 kutatónak és alkalmazottnak fizet bérkiegészítést. Ezek a személyek a különböző biztonságtechnikai cégeknél dolgoznak az IAI által felügyelt többéves projekteken, bérük egy részét ezek a vállalkozások fizetik, a Mafaat csak hozzájárulást ad.
Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!
Újságíró