A meghívó Ron Huldai polgármester újévi szokásos pohárköszöntőjére a legtöbb tel-avivi számára messze eső Klauzner utcába szólt. A GPS-be beírva hamarosan egy alig befejezett épület gipszportól meg nem tisztított parkolójában találtam magam az egyetemi negyed szélén.
Ez itt az új, még meg nem nyitott, Természettudományi múzeum. A meghívóból megtudhattam, hogy a Természettudományi Múzeum, mely egyben a valószínűleg az adományozó Steinhardt nevét is viseli, elsőként mutatja be Izraelben a Közel-Kelet élővilágát. https://smnh.tau.ac.il/ A parkolóból a felszínre érkezve a már teljesen kész előcsarnokba léphetünk.
Az impozáns belső térben elnyújtott spirál alakban vízimadarak sora lóg reptében kitömve a plafonról. A felfele vezető folyosókon diaporámák sora eleveníti meg, kissé kifakult kitömött állatok sorával, Izrael élővilágát. Az embert rögtön elfogja valami kellemetlen érzet és nehezen barátkozik, ezen már nem élő állatok útján a helyi, remélhetőleg még élő világgal.
Csúnya Gabi, már megint előbb kritizálsz mint dicsérsz! Pedig, az épület szép, mértéktartó. Láthatóan sokat áldoztak a jó minőségű kivitelre, de nem igyekeztek rivalizálni a tel-avivi Képzőművészeti múzeum, méltán figyelmet érdemlő extravaganciájával. Biztos nem tévedek nagyot, ha a külső megjelenésével Noé bárkájára akart emlékeztetni a tervező.
Szinte le is késtem a polgármester megnyitó beszédét, mert annyi látnivalóval, vizuális élménnyel kecsegtetett ez az új kulturális tere Tel-Avivnak. Szép volt, ahogy az egyre alacsonyabbra ereszkedő nap sugarai keresztül szelték a termeket. Igazán kár, hogy az építkezésről a traktor nem marad ott, mert most igazán elgondolkodtató ellenpontja az épületet hosszan elválasztó, üvegezett vágatban felfüggesztett őskori vagy újkori óriás hüllő csontváznak.
Az interaktív, de még nem működő asztalnál egy nálamnál biztos 20 évvel fiatalabb nő azt magyarázza épp a körben álló gyerekeknek, hogy az ő gyerekkorában bizony még nem úsztak nylon darabok a tengerben. Nem akarom elkeseríteni, de bizony az én gyerekkoromban, igaz nem a Közel-Keleten, de a tengeri nyaralásaink során, már nagyon szennyezett volt a tenger.
A lányom, ki ez alkalommal is velem volt, ekkor fellázadt. Szép ez a múzeum mondta, de nem szereti, hogy folyamatosan bűntudatot akarnak ébreszteni bennünk, akik végső soron tehetetlenek vagyunk a hozzánk képest nagy gazdasági erőkkel szemben. – Ezek pedig ránk nézve is veszélyesek, miközben rabszolga munkára kényszerítenek a puszta, hétköznapi létfenntartásunk biztosítására. – fűztem hozzá elgondolkodva.
Huldai beszéde nem sok újdonsággal szolgált. Közvetlensége a pozíciójában eltöltött hosszú évek biztonságát sugározza. A hozzá közel állók azt suttogják a városházán, hogy igazából már rég szűknek érzi a ráosztott szerepet és miniszterelnöki kinevezésről álmodozik. A vágya teljesülése azonban megbukhat azon az egyszerű tényen, hogy a baloldal jelenleg messze áll egy esetleges választási győzelemtől és kevés a remény egy baloldali miniszterelnökre.
Ron Huldaihoz ambivalens érzelmek kötnek és ezt erősíti kijelentése a beszédében, miszerint ő azt akarja, hogy ne úgy beszéljenek Tel-Avivról, mint a helyről ahol nincs korrupció, hanem, mint a városról mely minden lakójával igazságos. Majd gondolatát folytatva hozzátette, Tel-Aviv megpróbál minden polgárának egyformán otthonává válni legyen az bármely közösség tagja, csak úgy mint homoszexuális, arab vagy menedékkérő. Eszembe jut egy vele nem olyan rég készült interjú a tízes adón, melyben relativizálta azt, hogy mi jó vagy mi nem, mondván hogy az sokféle lehet, épp ezért meghatározhatatlan. Én elvárom egy város vezetőjétől, hogy pontosabb fogalmakkal bírjon e tárgykörben.
Továbbá, nem tudom felejteni az esetet, amikor a Habima színház tetejére tervezett telefonos antennák ügyében érzéketlenül a polgárok kérésére és minden erőfeszítésük ellenére, melyben kérték, hogy a környezetüket és egészségüket károsító, egy pontban elhelyezett erősen sugárzó adók helyett valami más megoldást találjanak, végül semmilyen engedményt nem téve, a nagyvállalatoknak kedvezett.
Huldai szavai a fentiek tükrében sajátos értelmet nyernek, azaz nem számít ha korrupció van, ha a polgárok úgy érzik, hogy a város vezetése velük lojális, és ugyan enged a nagy pénzek fölött diszponáló erőknek, de ezzel párhuzamban nem a kisember pénzére építi költségvetését, hanem a kis és nagyvállalkozásokra kivetett adókra. Örülhetnénk is, hogy végre valaki a neokon thatcherizmus ellenében nem a hétköznapi kispolgárra hárítja azokat az adóterheket, amelyeket képtelen a gazdaság erősfiúitól behajtani, ha ezért cserébe nem kéne elvárásai szerint szégyenlősen félre néznünk, amikor a borítékot a megfelelő zsebekbe csúsztatják.
Igaz, a város virágzik, vitatkozom önmagammal. Jó az, hogy az itt lakók a legkevesebb városi adót fizetik az egész országban, hogy helyettük a városi vállalkozásokat adóztatják meg. Jó, hogy Tel-Aviv polgárai az egész városban ingyen parkolhatnak az utcákon. Jó, hogy ápoltak az utcák, és rendszeresen takarítják az utakat, hogy a nagyvállalkozások adói a város lakosait is gazdagítják. Parkok épülnek. A tengerpart kiszolgáló létesítményeit gyönyörűen tatarozták.
Nagyszerű, hogy megépült hiánypótlóan a Természettudományi múzeum. A kiállítások majd biztos változni fognak a kor szelleméhez jobban igazodva.
Huldai ide vagy oda, jó Tel-Aviv polgárának lenni, a városé, amely szemem láttára nőtt nagyra.
És nap mint nap, újra itt ez a narancsos fény, a lenyugvó napé, mely egy fél órára átlényegíti a várost, hol időtlenséget, hol idegen világokat, máskor romantikus filmeposz hangulatát idézve.
Mire a ros hasanai pohárköszöntő végére érünk, ismét kigyúlnak az alkonyati fények. Mézes és édes, langy szellők közt fogyasztjuk a bort és a falat-desszerteket az esemény zárásaként. Ambivalens gondolataink kísérnek a kitömött állatok már ismerős sorfala közt kifelé menet.
A fotók a szerző felvételei
Megnyílt!
Irány Tel-Aviv: Megnyílt a Közel-Kelet első jelentős természettudományi múzeuma
Festőművész
