Benjamin Netanjahu kormányfő Izrael-ellenességgel vádolta a világszervezetet az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszakának általános vitáján mondott keddi beszédében.
„Nincsen határa az ENSZ őrültségeinek, ha Izraelről van szó” – hangoztatta Netanjahu. Példaként az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) az izraeli telepespolitikával szembeni határozatait említette. Azt pedig, hogy az UNESCO a részben Izrael által ellenőrzött Hebront palesztin világörökségi helyszínné nyilvánította, átverésnek nevezte.
„Ez rosszabb a hamis híreknél. Ez meghamisított történelem”
– mondta.
Netanjahu a hat nagyhatalom által 2015-ben Iránnal megkötött atomalku kapcsán kijelentette, hogy az egyezményt vagy módosítani kell, eltörölve azon pontjait, amelyek Teherán nukleáris programjának korlátozásait idővel feloldják, vagy pedig teljes egészében el kell vetni. „Változtassák meg, vagy vessék el. Tegyék rendbe, vagy el vele” – szögezte le a kormányfő.
Azt is kijelentette: Izrael meg fogja akadályozni, hogy Irán katonai bázisokat hozzon létre Szíriában.