Vallásosok és világiak, reformok, ortodoxok és ultra-ortodoxok. Kalaposok és kipások, parókások és miniszoknyások. Izrael megalakulása óta a zsidó identitás rengeteg új válfaja jött létre és él együtt – több-kevesebb sikerrel. A kérdés csupán az: hova vezet a világiak, és hova a hívők útja, milyen lesz a holnap Izraele.
Izrael szakadjon két részre, a telepesek és vallásosok Júdeájára és a világi Tel-Aviv Izraelére! Mert visszafordíthatatlan a demográfiai folyamat, ezek nemsokára úgyis többségben lesznek – mondta feldúlt barátom, miután meghallotta a hírt, miszerint a középiskolákban nagyot zuhant a humán tárgyakat választók száma, míg a zsidó vallásórát pártolóké megugrott.
Spiritualitás?! – folytatta – Szerintem a judaizmus (mint minden vallás) nem más, mint uralom, kizsákmányolás és a másság elnyomása, melynek semmi köze a szellemhez. Igazi világi soha nem próbálja ki az imaszíjat, és nem fog beleegyezni, hogy vallásos élményekre korlátozza a szabadságát.
Ami a zsidóságom megélését illeti, az kizárólag a magánügyem. Legalábbis amíg a főrabbinátus, állami támogatással, ki nem építi a vallásos diktatúrát.
Miért kell az államnak pénzelnie a vallási intézményeket? A judaizmus szegénységi bizonyítványa, ha a vallásosak nem képesek önmagukat finanszírozni, és szükségük van a világi adózók pénzére. Szabad államban vallási kényszer? Én nem avatkozom bele az ortodox, konzervatív, reform, vagy ultravallásos zsidók hitének gyakorlásába, így joggal elvárhatom, hogy tartsák tiszteletben az én utamat, és nekem se írja elő senki, hogy miként valósítsam meg szekuláris identitásom.
Én a kultúrámban vagyok zsidó. Megtartom a zsidó ünnepeket, de nem köszönöm meg Istennek. A családomat őrzöm, nem a Szombatot. Az egészségemért böjtölök, nem a bűneimért. Embereket szeretek, nem csak zsidókat. Az olyan értékeket, mint egyenlőség, igazság és testvériség nem egy képzeletbeli entitástól való félelemből teszem magamévá, hanem abból a felismerésből, hogy mindannyiunk élete véges, rövid és törékeny. A hit magánügy, roppant intim dolog köztem és önmagam közt, úgyhogy kopjanak le rólam!
Nyugi, nyugi! – próbáltam csitítani. – Egy szekuláris csak akkor ismerheti meg a judaizmusnak a hagyományokban gyökerező értékeit mint modern életstílusának és humanista gondolkodásmódjának alapjait, ha magabiztos higgadtsággal tudja szemügyre venni ezeket a dolgokat.
Bár e bonyolult világban kizárólag egy igazság létezik, mindenki csak bizonyos részét látja annak. A judaizmusnak is száz arca van, de fontosak a különböző vélemények, hogy fűszerezzék és gazdagítsák a valóságot.
Többféle zsidó azonosság közül választhatunk: vallásos, világi, hagyományőrző, liberális és így tovább. A judaizmus nem egységcsomag. Tanulhatjuk anélkül, hogy a parancsokat betartanánk, hitetlenül is imádkozhatunk, és mindenki kifőzheti a maga zsidó keverékét, bár a legtöbb izraeli csak felnőtt korára, a nagyvilág zsidó közösségeinek megismerése után jön rá a judaizmus kínálta lehetőségek igazi gazdagságára.
Az izraeli szekulárisok zsidó identitása a zsidó államban, héber nyelvben és a helyi kultúrában fejeződik ki, míg a diaszpóra világi zsidóságának judaizmusa a zsinagógai szertartásokban és imádkozásban valósul meg.
Sokan követelik, hogy ne judaizmust, hanem zsidóságot oktassanak az iskolákban, melybe az intellektuális tanulásra koncentráláson túl liberális “zsidó tartalmak” és az ima szépségének felfedezése is belefér. Hogy hagyománytisztelő szekuláris értelmiségiek tanítsák ezt a területet, akiknek filozófiai és történelmi az orientációja. Hogy pluralisztikus zsidó oktatás legyen, nyitott, aktuális, amely kombinálja a tudást az élménnyel, az értelmet a szellemmel, amely lehetővé teszi, hogy mindenki kiválassza a neki megfelelő identitást anélkül, hogy bocsánatot kellene kérnie a rabbinátustól.
A jobboldal szerint, aki el akarja választani a nemzetet a judaizmustól, az elveszti a gyökereit. Az ilyen – mondják – miért él éppen itt, és nem mondjuk Pápua Új-Guineában? Mert mi a cionizmus? Cion, egy bibliai szó. De az Izrael is vallásos kifejezés. Miért nem töröljük el a “rasszista visszatérési törvényt”, amely csak a zsidóknak teszi lehetővé az Izraelbe való bevándorlást? Mert nemzet nélkül a vallás nem valósíthatja meg önmagát, míg a vallás nélküli nép néhány nemzedék alatt teljesen megszűnne. Láthatjuk, hogy milyen magas az asszimiláció azok körében, akik elveszítették zsidó identitásukat.
Szerintük a cionisták azért hozhatták létre a településeket, mert hittek tetteik jogosságában, de mikor elszakadunk a vallástól, elvész a földhöz való jogunkba vetett hit, és a Cionba való visszatérés ideológiája megszállássá alakul.
A baloldali gondolkodók mindig is jók voltak a kegyelemre, árvák és gyengék gyámolítására vonatkozó bibliai részek idézésében. Nem beszélhetünk szekularizmusból származó erkölcsről, amikor a Biblia tíz parancsolata évezredekkel megelőzött minden ilyen felvilágosultat.
Kiválasztottságba vetett hitünk a bűnös? A hellenisztikus és római világ szemében nagyrészt a zsidó monoteizmus bálványszobrok templomba állításával szembeni zéró toleranciája miatt alakult ki negatív kép a zsidókról.
Antiokhosz szeleukida király judaizmus elleni harca, vagy Caligula római császár azon szándéka, hogy a Második Templomban szobrot állítsanak a tiszteletére, a pogány civilizáció afeletti dühét és frusztrációját tükrözte, hogy a “nem pluralista”, fanatikus keleti vallás szellemének megtörésére tett többszöri kísérlete is kudarcot vallott.
A megszállók csodálkoztak, hogy a zsidók nem hajlandóak együttműködni velük, amiben ők a judaizmus különösen sötét és barbár jellegének egyértelmű bizonyítékát látták, melyet aztán hatékony propaganda-fegyverként használtak ellenük.
Mellesleg a zsidó nacionalizmus mai képviselői is a vallási pluralizmusra hivatkozva követelik a muzulmán szent helyeken való “vallásszabadság” bevezetését. A valódi cél nem pusztán vallási, hanem főként politikai: kifejezni a mélyülő zsidó jelenlétet az egyik utolsóként megmaradt kollektív arab-palesztin szigeten.
Miként annak idején a Templom a zsidó nép sajátos magánszférájának számított, melyben nem volt helye a külföldi megszállóknak, a Templom-hegyben a palesztinok sem “csak” az iszlám egyik legszentebb helyét látják, hanem a palesztin nemzeti intimitás azon területét, melyen még nem taposott izraeli katonabakancs.
Aki más népen uralkodik, ezt leginkább isteni vagy genetikai paranccsal igazolja. Sokan csakis azon isteni ígéret folytán élnek itt, hogy e földet kizárólag Izrael népének adja. Ésszerű magyarázat híján várható az ilyen indok. Kicsi az esélye, gyakorlatilag nulla, hogy egy nacionalista telepest a nemzetközi joggal és észérvekkel meggyőzzünk arról, hogy téved, és megváltoztassuk világnézetét.
A fenti állítás, melyet manapság sokszor hallani miniszterek szájából is, kifejezi a vallás azon képességét, hogy híveinek magától értetődő válaszokat adjon az élet minden területén. Ezt használják ki a messiási nacionalizmus követői, mikor saját prioritásaik alapján felülírva, maguknak sajátítják ki a világi cionizmus teljesítményeit. Szerintük a föld birtoklására vonatkozó isteni ígéret, továbbá az ő buzgóságuk együtt érte el Izrael Állam újjászületését és jólétét, nem a cionista mozgalom vezetőinek döntései.
Herzl nem zsidó államról, hanem a zsidók államáról álmodott. A világi cionizmus egy vallási csoportból kovácsolt nemzetet. Az évek során fokozatosan nőtt a jelentősége, főként a holokauszt után vált domináns tényezővé, és kiharcolta, hogy a zsidó nép helyet kapjon a többi nemzet közt, összefonódva az egyetemes örökséggel és a civilizált világ normáival. Ez ma a világi zsidóság lényege, és nyilvánvaló, hogy nem a Lubavicsi Rebbe híveitől, vagy Naftali Bennettől fogja ezt megtanulni.
Az alapvető probléma abban az axiómában rejlik, hogy a világiak identitászavarral küzdenek. Bár már a 50-es években “üres szekérnek” hívták a szekulárisokat, Izrael megalakulásakor mégis a vallási körök voltak védekező állásponton.
A cionista mozgalom sikerében sokan a vallástól való történelmi elkülönülés igazolását látták. Később, különösen a jobboldal 70-es évekbeni hatalomra kerülése után, megerősödtek a vallásosok, de még mindig a világi állam logikájának hegemóniájához ragaszkodók biztos többségével álltak szemben.
A vallásos-szekuláris huzavona vallásosok térnyerésével jellemezhető jelenlegi fejezete a 90-es években kezdődő globalizációval, a Rabin-gyilkossággal és a társadalmi szolidaritás eróziójával indult. Ekkor találták ki a világi “hovatartozás-válságot” is.
Prominens értelmiségiek fejezték ki amiatt érzett bűnösségüket, hogy mindeddig még csak bele sem lapoztak a Talmudba, miközben azzal vádolták az országalapítókat, hogy elrejtették előlük a judaizmus kincseit. Ez a nélkülözés-tudat különböző “zsidó megújulás” csoportok születéséhez vezetett, melyek az erősödő nemzeti identitáspolitika támogatásával manapság nagy népszerűségnek örvendenek.
Sokan azért fordulnak e világi-vallási párbeszéd körökhöz, mert menekülnek a modern életre jellemző technológiától, az elidegenedéstől, és megnyugtatja őket, ha akár a kávészünetben azonosságtudatról diskurálhatnak.
A ma embere személyes élményt akar, mint az élet értelmének kutatása, szellemi megerősödés, nosztalgia, vagy a New Age harmóniája. Kár, hogy a megújuló judaizmus rendezvényein leginkább olyan szöveges, zenés és rituális giccset kínálnak, melynek intellektuális tartalma közepes, vagy kínosan gyenge.
Ne becsüljük alá a veszélyt – emelte fel ujját barátom -, mert gyors terjedésével és romboló erejével a vallás a racionális gondolkodás legádázabb ellenfele. Lehet, hogy izgalommal mondott Kiddussal és gyertyagyújtással kezdődik, de tolerancia híján akár a Sziklamecset lángba borításával is végződhet.
Grafika: frankpeti
Az írás az Új Kelet újság 2016 februári számában is megjelent nyomtatásban.
Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!
Salátakísérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője
