Az Izraelbe először, vagy ritkán látogató külföldi nyilván a történelmi helyeket és a híres – tehát értelemszerűen emberekkel zsúfolt – látványosságokat fogja elsőként megtekinteni. A már hosszabb ideje itt élők azonban inkább eldugottabb helyeket keresnek fel, ahol félrevonulhatnak a világ zajától. Ilyen a Nachal Amud.
A 19 km hosszú, nyolcórás túraútvonal Izrael egyik legszebb völgyén vezet végig. Az utat még nyáron is bőséges víz, élénk vaddisznóforgalom, lenyűgöző vízesés, romok, sziklamászás és természetes medencékben való frissítő fürdőzés jellemzi. Hát kell ennél több?
Az Akkó–Cfat-i 85-ös útról a Hananya kereszteződésnél északnak fordulunk a 866-os útra. Néhány kilométeres hegyi kocsikázás után a Meron falu előtt mintegy egy kilométerrel lévő hajtűkanyarban található parkolóba érünk.
Megnézzük a bokrok közt megbújó malomromokat, egy rejtett kis forrást, és indulunk máris tovább. Ein Tinánál elhaladunk a szitává lőtt, az 1936-ban kezdődő arab felkeléskor épített brit rendőrállomás alatt, melynek az Ein Yakim forrás védelme volt a feladata. A patak partján óriási diófák meredeznek, régi malmok, hidak, vízvezetékek és gyapjú vízlágyító állomás mellett visz az út.
A Meron és Amud patakok találkozásánál hatalmas platánfák árnyékában pancsolásra alkalmas vízmedencék várnak, a partjukon lisztmalom romjai. Mi továbbmegyünk a gyönyörű olajfaligetben, keskeny csapáson leereszkedünk a völgybe, majd ismét emelkedni kezdünk. Jobboldalt szédítő mélység tátong alattunk, nagyobb lenne a biztonságérzetünk, ha valami kallantyúba kapaszkodhatnánk. Újra leérünk a szakadék aljára, aztán megint fel, és le, át a másik partra, majd vissza. A patakmederben, és romos, kígyóveszélyes helyeken hangosan beszélgetünk, vagy éneklünk, hogy ne lepjük meg a kígyókat, legyen idejük eliszkolni. Lemászunk egy létrán a patakmeder aljára, és megpihenünk. Csalogat a hely, hogy itt maradjunk, kunyhót építsünk, és kipróbáljuk a remetelétet.
Mi két napra osztjuk a túrát, itt ideális eltölteni az éjszakát. A szabadban együtt töltött estékben végtelen békesség és romantika van. A derengő holdvilág által megvilágított tisztást körülvevő sűrű bozótosból a környék állatai lesnek ránk: vaddisznó, farkas, gazella, hiéna, sakál, menyét, nyuszt, borz, mongúz, tarajos sül, róka és a többiek kémlelik a tábortüzet. Sátor nélkül alszunk, denevérek repkednek a fejünk felett, mint arcunkba lihegő szellemeket érezzük szárnyuk sötét csapkodását.
Másnap reggel legelésző teheneket kerülgetve Ein Savsevethez érünk. Ez a neve annak a régi kút mellett található, ötvenes években épített szélmalomnak, mely szivattyút működtetett az állatok itatására szolgáló vájú megtöltésére. A Jákob lajtorjájához hasonló furcsa építmény magasodik előttünk, mely nem a paradicsomba vezet, hanem Izrael százharminc kilométer hosszú fő vízcsatornájához. A betonlépcsőkbe bújtatott három méter széles acélcsőben százötven méter magasról zúdul a mélybe a víz, aztán a völgyszoros másik oldalán – külső beavatkozás nélkül – visszamászik ugyanarra a szintre.
A szurdok két oldalán sziklák meredeznek felettünk, falaikon saskeselyűk, sólymok, héják, pusztai ölyvek, fehérkarmú vércsék, dögkeselyűk, vörös vércsék és sziklagalambok fészkelnek, a sötét barlangokban denevérek rikácsolnak, és nagykoponyájú ősemberek csontvázai pihennek. Megcsodáljuk a közel harminc méter magas, oszlop (héberül amud) formájú mészkősziklát, amiről a patak a nevét kapta, majd elhaladunk Hukok kibuc mellett. A bibliai korból származó település közelében van Habakuk próféta sírja. Néhány száz méter után koponyabarlangra bukkanunk. A múlt század húszas éveiben, Izrael első ásatásán talált rá egy régész az állítólag 150 ezer évvel ezelőtt a környéken élt „Galileai ember” csontjaira és eszközeire.
Régi török híd mellett, aztán banán-, licsi-, avokádó-, kaktusz- és olajfaültetvények között visz az utunk. Átvágunk a Kalmon-patak medrén, találkozunk a Genezáreti-tavat körbejáró túraút jelzéseivel, majd a bazaltkövekből emelt különleges kis útjelző halmok jelzik, hogy most épp – a Kapernaumból Názáretig vezető, 65 kilométer hosszú – Jézus túraösvényen (The Gospel Trail) lépkedünk. Keresztyéneknek melegen ajánlott a szakasz, mert olyan helyeken halad keresztül, mint Tzipori, Kána, Tabgha (kenyérszaporítás), Boldogmondások hegye, Tibériás, Yardenit bemerítőhely, és Tábor-hegy.
Az Ein Nun forrásnál nem tudunk ellenállni a csábításnak, és megmártózunk üdítő, kis medencét megtöltő vizében. Még néhány száz méter, és Migdal mosávhoz, a túraszakasz végéhez érünk. A múlt század elején német csoport kereste itt Jézus anyjának, Máriának a szülőfaluját: Magdalát, mely arámiul tornyot jelent (innen a Mária Magdaléna – Mary of Magdala, héberül: Mirjam, a migdali). A malária durván keresztbe tett a kutakodóknak, de később oroszországi cionista zsidók vették a terepet kezelésbe, és a közben megtalált régi romok mellett megalapították a mai Migdalt. Az út melletti fogadóban egy hideg sörrel teszünk pontot a túra végére.
(Fotók: frankpeti)
Az írás az Új Kelet újság 2016 januári számában is megjelent nyomtatásban.
Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!
Salátakísérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője
