Mahmúd Abbász palesztin elnök csak Izrael létezését elismerő Hamász-politikust nevez ki a várhatóan létrejövő palesztin egységkormányba – írta a Háárec hétfőn.
Abbásznál vasárnap este a ciszjordániai Rámalláhban volt izraeli politikusok és parlamenti képviselők tettek látogatást, akik előtt kijelentette, hogy a megbékélés kormányában nem juthat szerephez a Gázai övezetet irányító Hamász mozgalom olyan politikusa, aki nem hajlandó nyilvánosan elismerni Izraelt.
A palesztin elnököt tizenkét volt izraeli kormánytag és képviselő, a Béke Parlamentje nevű szerveződés tagjai látogatták meg. A palesztin elnök megosztotta velük a Hamásszal történt kiegyezéssel kapcsolatos nézeteit, és hangsúlyozta, hogy csakis egy központi hatalmat és egy fegyveres erőt szeretne.
A találkozón részt vevő Avram Micna volt munkapárti elnök szerint Abbász érti, hogy a palesztinok érdeke megbizonyosodni arról, hogy a kormányban a felelősségek és feladatok „egyértelmű piramisa” legyen, és hogy csak egy katonai és rendőri erő működjön.
A palesztin elnök bírálta az izraeli kormányt és Benjámin Netanjahu miniszterelnököt, mert szerinte akadályozzák a politikai előrelépést. „Nagyon zaklatott volt, azt mondta, hogy a kormány nem teszi lehetővé a továbblépést a két népnek két államot ígérő megoldás felé” – hangsúlyozta a találkozó egyik izraeli résztvevője.
„Lehet, hogy visszaadom Netanjahunak hamarosan a kulcsokat” – jelentette ki a palesztin elnök, arra utalva, hogy felmondja az 1993-as oslói megállapodást, s az annak alapján gyakorolt jelenlegi részleges palesztin autonómiát.
A Rámalláhba látogató izraeli politikusok gratuláltak a palesztin elnöknek a Hamásszal kötött egyezményhez, és reményüket fejezték ki, hogy mindez közelebb vihet a béketárgyalásokhoz.
„Azt mondtuk Abbásznak, hogy partnernek tekintjük a békéhez” – mondta a tárgyaláson jelen lévő Ofír Pinesz volt miniszter és parlamenti képviselő a Háárecnek. „Nem csak egyszer, hanem oly sok éve ellenáll a terrornak, támogatja a békét, és elismeri az 1967-es határokon belüli Izraelt. A palesztin megbékélés után Ciszjordánia és a Gázai övezet nevében is szólhat, ami pozitív fejlemény, mert az utóbbi években hiányzott” – tette hozzá Pinesz.
Izrael és a Palesztin Hatóság között 2014 tavasza óta nem folynak béketárgyalások.