Mától kötelező a járművek közúti kivilágítása
Mint minden évben, a mai naptól (1.11.) minden, közúton közlekedő jármű a napszak minden órájában köteles kivilágítva haladni. A Közlekedési Minisztérium rendeletei szerint a teherautók, buszok, taxik és motorkerékpárok kötelesek bekapcsolni a fényszórót a városi utakon is, valamint a kerékpárosoknak egész évben bármilyen módon világítaniuk kell. A szabályozást megszegők bírsága két pont a vezetői engedélyben és 100 sékel terhelés a pénztárcának.
A katonák lelőtték az autóvezetőt, mert nem állt meg a kérésükre
Egy IDF erő lelőtt tegnap (kedd) egy 26 éves palesztint, aki a nővérével utazott a Halamish település közelében lévő Nabi Saleh-ba. A 33 éves nő közepes sérülést szenvedett a lövéstől. A hadsereg szóvivője szerint az autó gyanús módon közeledett a katonákhoz. Sajtóértesülések szerint a tüzet nyitó katonák nem közelítettek a járműhöz, miután a kocsi megállt. Az IDF tisztviselői rendkívül problémásnak tartják az esetet.
A vezetőt a Magen David Adom mentője evakuálta a Beilinson kórházba, ahol belehalt sérüléseibe. A palesztinok beszámolója szerint a sebesült nőt egy palesztin személykocsival szállították Ramallába. A családja közölte, hogy a vállába fúródott a golyó, és várhatóan műtéten fog átesni. Egy rokon szerint a férfi a vezetői engedélye megújításáért utazott Ramallába. A testvérpár nagybátyja azt mondta, hogy „aki terrortámadást tervez, nem viszi magával a nővérét – egy ötgyermekes anyát – az autójában”.
A gázolásos merényleteknél az izraelieket támadó terroristák rendszerint egyedül ülnek az autóban. A tény, hogy a járműben két utas volt, nem jellemző az ilyen eseményekre. Az IDF szóvivője szerint az esetet vizsgálják.
Betiltották Irakban az izraeli zászló használatát
Az országban a lobogó bárminemű használata tilos – válaszul arra, hogy Izrael támogatta az észak-iraki Kurdisztán autonóm régióban szeptember végén tartott függetlenségi népszavazást. A „cionista egység” zászlajának bárminemű használatát a nyilvános helyeken tiltó törvénytervezetet az Ammár al-Hákim imám vezette al-Muatin-koalíció terjesztette be a törvényhozás elé – közölte a parlament egyik szóvivője.
Egy kibucban forgat valóságshow-t a BBC
A brit közszolgálati média Izrael megalapításának 70. évfordulója alkalmából készít tévéműsort, amelyben két héten keresztül tíz brit zsidó önkéntes élményeit követi végig egy izraeli kibucban. A valóságshow várhatóan valamikor 2018-ban kerül majd adásba.
A BBC tíz különböző életkorú és hátterű brit zsidó szereplőt toboroz egy különleges valóságshow forgatásához, amely résztvevői két hetet töltenek majd önkéntesként egy izraeli kibucban. A nagyjából 250 kibucot tömörítő kibucmozgalom nyújt segítséget a műsor készítői számára, hogy a lehető legjobb helyszínt találják meg a forgatáshoz, amely idén decemberben venné kezdetét. Maga a valóságshow pedig jövő májusában kerülne adásba, Izrael 70. függetlenségi napjához igazodva.
A BBC szóvivője azt nyilatkozta, hogy a valóságshow célja, hogy bemutassa, mit jelent manapság britnek és zsidónak lenni. A szóvivő szerint a műsorban részt vevők a lakosság és a vallásosság egy igen széles keresztmetszetéből fognak kikerülni, és azért utaznak Izraelbe, hogy ott minél többet fedezzenek fel saját kulturális identitásukból, illetve, hogy megvitassák a modern judaizmus legfontosabb kérdéseit – írta a Israel21c.org nyomán a Kibic.