Hogyan működik az 5-ös számú vízgyűjtő, és mi történt a töltésével, aminek beszakadása katasztrófához vezetett volna? Jako András építőmérnök szakfelügyelő írása.
Először is bemutatkoznék. A nevem Jako András. 1991 végén, 16 évesen jöttem Izraelbe. Érettségi után a kötelező három év katonaság következett, aminek befejeztével sokáig nem tudtam eldönteni, hogy mit tanuljak tovább. Végül 2003-ban beiratkoztam a Beer Sheva-i Műszaki Akadémia (akkor még így hívták) építőmérnöki karára. Nős vagyok és három kislány büszke apukája.
2012. márciusában kezdtem dolgozni a Holt-tengeri Vegyiművek konstrukciós és projektkivitelezési osztályán, egy külső mérnöki irodán keresztül, építőmérnök szakfelügyelő beosztásban. Első munkám egy nagyon speciális, összetett projekt volt: a nagyjából 77 négyzetkilométer nagyságú 5-ös számú vízgyűjtő terület 18 kilométeres töltését kellett megerősítenünk.
Ehhez földrajzilag annyit érdemes tudnunk, hogy van egy északi medence, amit ma Holt-tengernek nevezhetünk, és van az eredeti, nagy Holt-tenger déli medencéje Ein Bokektól délre, ami ma már mesterségesen van feltöltve vízzel.
A déli medence egészét, Ein Bokektól egészen az Arava elágazásig a Holt-tengeri Vegyiművek vízgyűjtő, illetve párologtató medencéi töltik ki.
A vizet az északi medencéből egy szivattyúállomáson szivattyúzzák egy mesterséges csatornába, amely az 5-ös számú vízgyűjtő medencében végződik. A víz gravitációs úton áramlik, ugyanis topográfiai szempontból az északi medence magasabban van a délinél.
Az 5-ös víztározóból a víz továbbfolyik déli irányban a gyár felé. A víz mennyisége és folyási sebessége szabályozva van.
A maradék vizet, miután az ásványi anyagokat kitermelték belőle, egy másik csatornán keresztül visszavezetik az északi medencébe. Ez a csatorna közös a jordániai vegyiművekkel, ami párhuzamosan helyezkedik el az izraeli gyárral a határ túloldalán.
Az ötös medence keleti töltésének megerősítése 2009-2010-ben annyira kritikussá vált, hogy naponta többször is végig kellett utazni a töltésen új repedéseket keresve. A töltés elvileg bármikor beszakadhatott volna – képzeljük el, mekkora katasztrófa, ha 77 négyzetkilométernyi víz megindul…
A repedések keletkezését és terjedését a töltés alatti átfolyások segítették elő, miután az átfolyásoknál az apró szemcséjű talaj kimosódott a töltésből, ezért kisebb-nagyobb üregek keletkeztek, amelyek idővel egyre nagyobbak lettek, végül pedig helyenként a töltés tetejéig terjedtek. Ezek a töltés tetejéig terjedő üregek az úgynevezett víznyelők.
De az igazi probléma az volt, hogy a töltés belsejében lévő agyagfal – aminek a feladata, hogy meggátolja a víz terjedését a szabad, száraz oldalra – az alámosás miatt meggyengült, illetve részlegesen vagy teljesen kimosódott.
Ilyen, vagy ehhez hasonló problémára nem volt azelőtt példa Izraelben, ezért nem is volt megfelelő szakmai tudás a kezeléséhez. Végül egy németországi tervezőiroda adta a megoldást, melynek a kivitelezése négy évig tartott.
Ez idő alatt egy mintegy 500 fős nemzetközi (német, angol, francia, spanyol és izraeli) állomány dolgozott heti hat napon éjjel-nappal. A végeredmény: egy 18 km hosszú, átlagosan 32-34 méter mély (ez körülbelül egy 9 emeletes épület magassága) speciális betonfalat építettek be a töltésbe.
Az eddigi felmérések azt mutatják, hogy a projekt sikeres volt, és a töltés stabilitása helyreállt.
Az írás az Új Kelet újság 2017 októberi számában is megjelent nyomtatásban.
építőmérnök szakfelügyelő
