Szürke az ég, zuhog az eső, patakként zubog a falu főutcáján. Nappal is égetjük a villanyt, előkerestük a téli cuccok közül a vékonyabb pulcsikat. Ez még csak bemutató, de aztán tényleg lehűl majd az idő, még fűteni is fogunk. A balta – aminek a nyelét az elsőszülött faragta – már a farakás mellett vár. Ma nem kellett kinyitni a locsolóberendezést a kertben, és minden poros levél üde zöldre van mosva. A hatalmas babérbokor, a pálmafák, a marakujabokor, az orgona, a citrusfélék, a mandula mind más árnyalatban zöldell, míg a pekándió, a füge, a japán naspolya, a gránátalma és a mandulafa elkezdte beszínezni, ledobálni a sárga, barna, vörös leveleit. 
A vetésben már kibújtak a saláták, hagymák, retkek, nyújtózkodnak a fűszernövények, már kúszik a bab, leveleit növeszti az óhazából hozott patisszon és fehérrépa. Kedvenc ösvényeinken bizonyára sarat dagasztunk majd napokig, vagy egyszerűen átváltunk a betonozott útra a falu alatt. Új illatokkal telt meg a levegő, esténként pedig lehet érezni, hogy van a közelben, aki már beüzemelte a kályhát. Amikor kint hidegebbre fordul az idő, még jobban esik a friss kenyeret kiszedni a sütőből, nézni, ahogy kavarog belőle a gőz. Jó, hogy mifelénk szabad szeretni nőként a női szerepeket.
Tánctábor
Majdnem tele a fészek, csak az a katonalány, az hiányzik belőle. Kanyargunk a dombok között álmosan, de lelkesen. Éjszaka tánctáborban muzsikáltunk a Kineret partján. Tűző napsütésben érkeztünk a helyszínre délután, a teremből görög zene szűrődött ki. Bepislantva látni lehetett a lelkes táncosokat. Mindenki hatvan év felett volt, a többség hetven fölött. Műkedvelő csapat, balkáni táncok, este élő zenére ropják majd. Sűrű a program, négy órát szünet nélkül csinálnak végig fülig érő szájjal. Éjszaka aztán sem jókedvben, sem alkoholban nincs hiány, és tánc táncot követ. 
Nézem a vádlikat, csodálatos formát ad neki ez a mozgás. A páros táncokat pajkos jókedv kíséri. Hajnal kettőkor mi eloldalgunk aludni, de vannak más zenészek is, és táncosok is akadnak még szép számmal, igaz, egyre többen húznak széket és hallgatják ülve a zenét. Reggel korán ébredünk, irány a Golán-fennsík. Kanyargunk a dombok között álmosan, de lelkesen, döccen az autó a rossz minőségű alsóbbrendű úton. Isten hozott – olvasom a lepedőre festett szavakat, ami a harckocsi oldaláról lóg, miközben az ágyú csöve pont az érkező fele van irányítva. Van humorérzékük, csak speciális, állapítom meg magamban, és tudok mosolyogni is. Ő is mosolyog, gyönyörű és üde, mintha nem gyakorlatozott volna egész héten, nem ügyelt volna és nem ügyeletbe készülne egy óra múlva újra. Sétálni megyünk, a közelben rengeteg szép hely van, találomra elindulunk, aztán ücsörgünk a sziklákon. Egy óriás gyerek dobálta le a játékait, mindenféle formájú kövek egymás hegyén hátán. Mikor visszaérünk a laktanya bejáratához, látjuk hogyan is kell igaziból bent maradós katonagyereket látogatni. Család szorgoskodik a tank körül. Annak árnyékában kemping asztalt állít fel, kockás terítő libben, zöldséges láda kerül a kocsiból szék gyanánt, hatalmas hűtőtáskából előbuggyanó élelmek szűnni nem akaró sora. A harckocsi másik oldalán épp befejezte egy másik család a szolidabb élelmezést, már bezsákolták a képződött szemetet, talán búcsúzkodáshoz készülődnek. Mi is ölelgetjük a zöldbe bújtatott kölkünket, egy hét múlva találkozunk. Nagy fehér kocsiból drúz család kászálódik elő, idáig hozta őket az autóstop. Most majd bizonyára kicsit várniuk kell, mert ezen az úton nem sokan járnak. Minket otthon várnak a „kicsik”, a szabadságos katonánkat pedig útközben felszedjük egy baráttól, aki másnap vonul be. Édes a hazatérés egy nap után is, értem, hogy a katonagyerekeink arcán mi az az üdvözült mosoly, amikor meglátják a cseréptetős kicsi házat.
Katonadolog
Múlt héten, mikor megkezdődött az egy hetes eltávozás, olyan beláthatatlan hosszúnak tűnt, mint kisiskolás korban a nyári szünet. Igaz, hogy rögtön a szabadsága első napján felhívta a tisztje, hogy vajon mennyit késik még a megbeszélésről, de sikerült közösen felidézni, hogy jogosan van távol. Egy kolléga is felhívta, hogy jó lenne, ha kéznél lenne, mert nem boldogul a szerelni-valóval. Amikor odabent van én szoktam hívni, és azok állnak mellette, míg beszélgetünk. Jó volt látni, hogy nagyokat alszik, sokat vigyorog, van ötlete mivel töltse el a szabadidejét. Volt múzeumban, mert a katonánknak tényleg ingyen van, városban civil ruhában sétált peckesen a napfényben, gitározott óraszám, kártyáztunk, beszélgettünk, nevetgéltünk és újranézte a Tavasz tizenhét pillanata című sorozatot is, mert Stirlitz tudta, és ő sem felejtette el. A katonazsákot csak a sokadik napon bontotta ki, hogy gépbe tegye a temérdek zöld ruhát.
Tanulás
Kezdődik a hét, az iskolások dolgozatokkal súlyosbított időszakot élnek. Nem szoronganak, nem is tanulnak gőzerővel, vannak prioritások az világos. A zenei gyakorlati vizsga például két napig zajlik. A saját meghallgatása mellett másokén is szerepelnek ilyenkor a tanulók, már ha hívják őket. A fiatalok maguk szervezik a zenekarokat, maguk választják ki a bemutatásra szánt darabot, amihez kapnak szempontsort a tanáraiktól. Nagy az izgalom, nemkülönben a próbateremért folyó tülekedés. Este üzenetek garmada érkezik a gyerekeknek, és nekünk szülőknek, hogy melyik évfolyamokra vonatkozik az aktuálisan zajló pedagógus sztrájk. Nem bánják, hogy csak a felsőbb évfolyamosoknak nem lesz tanítás. Én is tanulok, megint új dolgokat, amik persze régiek, de mégis teljesen újak. Csiszoltam már életemben, de nem felújítandó hintaszéket, kis komódot, ahogy varrtam is már huzatot, igaz nem varrógéppel, nem bújtatott zippzárral, pláne nem megrendelésre. Fából készült bútort magamtól nem festenék be, és csiszolnék „régire”, de örülök, hogy ez a dili a környező asszonynépeknél, mert így bátran tanulhatom a festést ecsettel, szivaccsal. Inaskodni jó! Legalábbis Caroline-nál igazán szórakoztató és tanulságos. Persze mire számítson az ember, ha a mestere lengyel anyuka, angol apuka Svédországban felnőtt gyereke, aki pont egy izraeli klasszikus ütő-hangszeresbe szeretett bele.
Mentálhigiénés szakember, blogger, Jeruzsálem
