Az izraeli védelmi erők több harckocsija és egy repülőgépe csapásokat mért csütörtökön a Hamász palesztin szélsőséges mozgalom négy állására a Gázai övezetben válaszul arra, hogy a szervezet gránátvetőkkel lőtt egy izraeli katonai állást az övezet északi határának izraeli oldalához közel.
Az izraeli hadsereg közlése szerint a palesztin szélsőségesek több gránátot is kilőttek a katonai állásra. Arról azonban nem közöltek információkat, hogy volt-e áldozata a palesztin támadásnak.
Izrael válaszul a Gázai övezet északi részén lévő Hamász-állásokat támadott.
A hadsereg leszögezte: a Gázai övezetből indított bármilyen „ellenséges akcióért” a „Hamász terrorszervezetet” teszi felelőssé.
Izrael és a Gázai övezetet uraló szélsőséges mozgalom közötti konfliktus legutóbb 2014-ben fajult háborúvá. Jeruzsálem Erős szikla fedőnéven hadműveletet indított az övezetben, aminek hivatalosan bejelentett célja az onnan érkező gránát- és rakétatámadások megszüntetése, valamint az Izrael területére átnyúló támadó alagutak megsemmisítése volt.
Miután a Hamász 2007-ben átvette az uralmat a palesztin enklávéban, a gázai övezeti erőforrások jelentős részét a terület alatt húzódó alagútrendszer kiépítésére fordította. A vájatok egy része Egyiptomba tartó csempészalagút, másik része pedig Izrael elleni támadások végrehajtására szánt járat.
Az Erős szikla fedőnevű, 50 napos hadművelet után Izrael több méter magas és mélyen a föld alá nyúló, érzékelőkkel felszerelt biztonsági betonfal építésébe kezdett a Gázai övezet körül.