Minden út Jeruzsálembe vezet

Ezen a héten némi kacskaringóval Vespasianustól és az ő római császári útjától eljutunk John F. Kennedyhez, egy másik birodalom demokratikusan megválasztott elnökéhez, és mindezt úgy, hogy ki se tesszük a lábunkat Jeruzsálem környékéről. Sőt, attól tartok, akadnak köztünk olyanok, akik még a fotelből sem kelnek föl. Akár foteltúrázók vagyunk, akár a bennfentesek méregdrága túrabakancsában vágunk neki, kezdjük az időutazást.

Római út

Első állomásunk a Hurvat hanut, vagyis egy régi-mai karavánszeráj az ókori római út mentén, ahol nyáron ma is felverhetjük sátrainkat, ha rászántuk magunkat az izraeli kéktúrára. Ennek a helynek a környékén a 375-ös út mentén, ha Cúr Hadassza felé indulunk, az út bal oldalán a kocsiból is láthatjuk az egykor kőbe vésett eredeti római utat. Ki is szállhatunk, ha nem ömlik az eső, és végigjárhatjuk egy szakaszát a szegény legionáriusokra emlékezve, akik építették. Sorsuk nem sokban különbözött a Rejtő-féle legionáriusokétól, és ezzel már be is lopták magukat szívembe, noha a megszálló római hatóságokhoz tartoztak egykoron.

Az út az i. sz. első században Askelon kikötőjétől vezetett Bét Guvrin érintésével Jeruzsálem felé. Nagy szükség lehetett rá, hiszen mindennek alapja a kommunikáció, a világ uralmához hozni-vinni kellett az üzeneteket. A rómaiak korában ehhez a jó utak kellettek, ezt bölcsen fölismerték; évszázadokig uralták is a világot.

Bizánci gat

Ezen a helyen egy keresztény közösség virágzott Róma után a bizánci korban, talán eleink egy része követte a Jézus nevű zsidó ember vallási reformtanait. Nem éltek rosszul, fennmaradt templomuk csodálatos mozaikpadlója, és nem csak misebort ihattak. A templom mellett erről tanúskodnak egy néhány éve hihetetlenül jó állapotban előbukkant, ezerötszáz éves gat maradványai. A gat a szőlőprés volt, ahol előbb egy medencefélében mezítláb addig ugrabugráltak a szőlőn, amíg minden leve kifolyt az erre rendszeresített lukon, majd gondosan belefolyatták a nedűt a lefolyóhoz tartott amforákba. A többi már a természet dolga. A borkészítésre valahogy az egész világon mindenütt rájöttek az emberiség sokfelé szakadt ága-bogai. A helyet az 184-es busszal Mata faluhoz utazva lehet gyalogosan megközelíteni.

Hurvat haSzaidim

Multikulturálisak vagyunk, még akkor is, ha némelyeknek bizonytalan identitásuk okán ezzel fájdalmat okozunk, és ezért következő állomásunk bizony egy arab hely lesz, a Hurvat haSzaidim (חורבת הסעדים). Eredetileg ezt a romhalmazt is a bizánciaknak köszönhetjük, de a bizánci korban megindult építkezést – kicsi a világ – muzulmánok folytatták, és egy arab falu virágzott ezen a helyen. Manapság erdei kirándulásokat tehetünk a festői romoknál, egy mecset maradványainál. Szorgosan fényképezhetjük az Izraelben ritka, több száz éves erdei fákat, melyek nem a földhatárokat egykoron jelző öreg olajfák.  Az a titkuk, hogy a muszlim hagyomány nem engedi a fák kivágását a szentek sírjainál, és szerencsére egy sejk szent sírhelye is a faluban volt. A 150-es busz tesz le a közelében.

Moca

Közeledünk napjaink felé, ideje zsidó, sőt cionista emlékhelyet látogatni. Ezért Moca felé vesszük az irányt, ahol 1860-ban megszületett az első zsidó földvásárlás és földműves vállalkozás, évtizedekkel a cionista mozgalom kitalálása előtt.

Józsué könyve is említette már Mocát ezen a vidéken, és az egyik dombon régészeti bizonyítékokat is találtak rá, hogy zsidó település lehetett errefelé már háromezer évvel ezelőtt is, az első templom idejében. Aztán Vespasianus római császár legionáriusokat telepített a vidékre, ebből lett a közeli arab falu, Kolonya neve. De erről mit sem tudva vette meg a földet 17 éves vejének 1860-ban egy Bagdadból akkoriban Jeruzsálembe költözött dúsgazdag zsidó, bizonyos Júda Ezékiel Salomon. A vő szülei lengyel vidékről költöztek a törökök uralta Jeruzsálembe, mert mélyen vallásos haszidok voltak. Egy vasuk sem volt, de David Jelin névre hallgató fiuk olyan jól teljesített a jeruzsálemi jesivákban, hogy vejének nézte ki a tizenéves lányát gyorsan férjhez adni vágyó bagdadi mágnás. Erre a fiú szégyenszemre otthagyta a jesivát, és a hozományba kapott földeken gazdálkodni próbált. Persze csúfos kudarcot vallott, mert nem értett hozzá, és az másmilyen szakértelmet igényel, mint a tóratanulás.

Éppen csődbe ment volna, amikor egy hatalmas termet talált a föld alatt, amit kiásott egy kicsit, és afféle karavánszeráj-szállodává csinosította. Nála megpihenhettek a zarándokok Jeruzsálem előtt, hogy megborotválkozva, akarom mondani szakállukat megfésülve, tisztán érkezzenek a szent városba. A vállalkozás virágzott, mindenki boldog volt, és idővel több, a földtúráshoz konyító zsidó család is a melléjük telepedett, és idelátogatása után Herzl Tivadar is ezt a falut állította követendő példaként a cionista szervezetek elé. A Jelin család leszármazottai aztán pár éve múzeumocskát rendeztek be őseik felújított otthonában, amit érdemes megnézni, ha érdekel minket a cionista újjászületés Izrael földjén.

Már csak a magyar vonatkozásai miatt is, mert amikor 1905-ben magyar rabbik Jeruzsálembe látogatva megpihentek a szálláson, akkor mélyen megrökönyödtek a zsinagóga hiányán. Gyorsan összeraktak hát egy imaszobát az emeleten, s ebből lett a mai zsinagóga. A 186-os buszra szállva GPS nélkül is oda lehet jutni.

Har Adar

Ha már cionizmus, akkor ugorjunk be a közeli Har Adarra, amely pár hete egy merénylet miatt került a címlapokra. Nevét roppant ősi módon a britek első világháború után itt elhelyezett radarjairól kapta. Ha felmegyünk a hegytetőre, ma is ott láthatunk mindenféle antennákat, mert a jó vételhez kiváló ez a magas dombtető. Mellettük pedig tankok, az errefelé különösen véresen zajló 1948-as harcok emlékére. A Palmach rengetegszer nekifutott, hogy megszerezze ezt a vidéket, de csak 1967-ben sikerült az izraeli hadsereg Harel hadosztályának bevenni. A nyolcvanas években hozták létre rajta a nem messianisztikus vallásosok, hanem ex-jeruzsálemi felső középosztálybeliek villái alkotta telepet. Közösségi falu a kiváló életminőség ígéretével, és akkoriban nem foglalkoztak azzal, hogy a határ innenső, vagy túlsó oldalán van-e. Így aztán ez egy olyan különös telepes falu, melynek lakói többnyire balra szavaznak. Ugye nem minden fekete és fehér? Ha odalátogatunk, egy kacskaringós lépcsőn felmászhatunk egy kilátótoronyba, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Jeruzsálem felé vezető hegyláncokra. A 187-es busz egyik megállója a faluban van.

Kennedy-emlékmű

És végül egy furcsa kakukktojás mára, a Kennedy-emlékmű. A Hadassza kórház ejn-karemi kampuszától nem messze egy félbevágott fatörzsre hajazó, nagyszabású emlékművet építettek a fiatal és szépreményű amerikai elnök lelövése után. Akkora volt a sokk, hogy az amerikai zsidók úgy érezték, ezt a történelmi csapást kőbe kell vésniük Jeruzsálemben – vagy legalábbis a környékén. Bent örökmécses és Kennedy-dombormű, kint és bent pedig a hatvanas évek egyszerre bizakodó és csalódott világa fogad bennünket. Jeruzsálemből a 150-es busszal lehet kijutni a Kennedy-féle dombra.

Így ér el a gyanútlan turista Izraelben néhány óra alatt a Római Birodalomtól John F. Kennedyig, útba ejtve Bizáncot, az arabokat és a cionista mozgalmat. Nem is értem, az izraeliek miért utazgatnak nyakra-főre a nagyvilágban, teljesen fölösleges kimozdulni egy olyan országból, ahol pár kilométeren belül efféle csodák várnak ránk.

Fleischer Ferenc

Kész főnyeremény: mindenevő főszerkesztőhelyettes, ír, olvas, beszél. Alapvetően naív ember, aki hisz benne, hogy írásaival szebbé, jobbá teheti Izraelt…