Ezen a héten se jön Pence

Ismét elhalasztották Mike Pence amerikai alelnök közel-keleti útját, ismét arra hivatkozva, hogy részt kell vennie Washingtonban az adóreformról tartott szenátusi szavazáson.  Eredetileg már vasárnap meg kellett volna érkeznie Jeruzsálembe, hogy hanukka gyertyát gyújtson a Siratófalnál, de az adóreform szavazás miatt szerdára tolták érkezését, amikor már véget ér a hanukka.  A frissen módosított január közepi dátum se tűnik  bombabiztosnak, mert Benjámin Netanjahu miniszterelnök január közepére egy hetes látogatást ígért barátjának, az indiai miniszterelnöknek. Az eheti halasztásnál az izraeli média úgy vélte nem csak az amerikai adóreform okozta az időpont módosítását, hanem az is, hogy a palesztinok kijelentették, nem hajlandók fogadni, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának.

Izraelinfo logo

Izrael bojkottálja a szélsőjobb osztrák Szabadságpárt minisztereit

Izrael az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) politikusai vezette minisztériumuknál csak a szakmai vezetéssel tart fenn kapcsolatot, miután Bécsben hivatalba lépett az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az FPÖ koalíciós kormánya. Heinz-Christian Strache, az FPÖ vezetője  antiszemita politikai karikatúrát posztolt a Facebookon, és egy náci felhangú kampányszlogent is megosztott. Ugyanakkor az utóbbi években Izrael barátjaként mutatkozik, megígérte az osztrák nagykövetség Jeruzsálembe költöztetését, és támogatja az izraeli telepesek építkezéseit Ciszjordániában.

Izraelinfo logo

Letartóztatták a katonát pofozó palesztin lányt

Éjjel az izraeli biztonságiak letartóztatták Ahed Tamimit, az egyik palesztin lányt, aki egy facebookon terjedő videó szerint becsmérelt és megpofozott egy izraeli katonát a ciszjordániai Nabi Szalehben. A katonák nem estek bele a nekik állított csapdába,  hidegvérrel tűrték a provokációt, ahogy a fiatal lányok bántalmazzák őket, amit a palesztinok telefonjaikkal folyamatosan filmre vettek. Nem ez az első eset, hogy Ahed Tamimi izraeli katonákat inzultál, kislány kora óta számos alkalommal filmre vették hasonló viselkedését, amit családja, elsősorban faluja tüntetéseit szervező édesapja támogat.

Izraelinfo logo

A Hamász szalafisták lefogásával küzd a rakétázás ellen

A Hamász elfogott és megkínzott több szélsőséges szalafistát a Gázai övezetben, akik rakétákat lőttek Izraelre. Az övezetet vezető iszlamista Hamász több csatornán, köztük Egyiptom hírszerzés közvetítésével megüzente az izraeli vezetésnek, hogy megpróbálják leállítani a harcok eszkalálódását.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.