Idén szerényebben zajlott az éjféli mise Betlehemben

Betlehem. Születés temploma - fotó: wikipedia

Idén viszonylag kevesen voltak az éjféli misén Betlehemben az esős, hideg idő és az utóbbi hetek zavargásai miatt – jelentette hétfő reggel a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

Vasárnap, szenteste napján szünetelt az erőszak, nem voltak összecsapások a palesztinok és az izraeli biztonságiak között, de az elmúlt hetek zavargásai nyomán a szokásosnál kevesebb Izraelben és Ciszjordánia más részein élő keresztény indult útnak Betlehem felé, hogy Jézus születésének hagyomány szerinti helyén ünnepelje karácsonyt.

Más években több ezres tömeg szokott a Születés temploma melletti Jászol térre gyűlni, de a hideg, esős idő miatt ezúttal csak néhány tucat hívő volt a téren, sokan a templomban és egyéb közeli épületekben kerestek menedéket. Noha Izrael és a Palesztin Hatóság idegenforgalmi rekordévet zár, elmaradt a szokásos karácsonyi zarándoktömeg Betlehemből.

Betlehem polgármestere, Anton Salman azt mondta, hogy Donald Trump december 6-i, Jeruzsálemet Izrael fővárosának elismerő döntése miatt idén visszafogták a karácsonyi ünneplést a városban.

Az éjféli misét Pierbattista Pizzaballa érsek, a jeruzsálemi latin pátriárka apostoli adminisztrátora, hivatalának ideiglenes képviselője tartotta. Múlt héten ő is elutasította az amerikai döntést, de megpróbált távol maradni a politikai jellegű kijelentésektől.

„Már elmondtam üzenetemet”- közölte az érsek. „Most az ünneplésnek jött el az ideje. Mi, keresztények jól fogjuk érezni magunkat minden nehézség ellenére. Boldog karácsonyt”- mondta.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI