Rendhagyó módon, az Új Kelet decemberi témájának apropóján, ezúttal nem izraeli vonatkozású írást teszünk közzé.
2014. június 21-én mintegy száz egykori budapesti csillagos háznál – ahova 1944-45-ben zsidókat toloncoltak – megemlékezéseket tartottunk. Az egész napos rendezvénysorozat több tucat aktivista közreműködésének köszönhetően 5-10 ezer résztvevőt vonzott a meleg nyári szombaton. Írásomban igyekszem bemutatni a program hátterét, az előkészítés szakaszait, a koncepció változásait, a szervezés során felmerülő kérdéseket és megoldásukat, a kompromisszumokat és kudarcokat, a civil kezdeményezések előnyeit és hátrányait.
Sokan emlékezhetnek rá, hogy a kormányzat hozzáállása a holokauszt emlékezetéhez zavart keltően ellentmondásos volt. Egyfelől emlékbizottságot hoztak létre, amely 2013 őszén több mint 1,5 milliárd forintot osztott szét egy hónap alatt kormányzati, önkormányzati, egyházi és civil szervezetek pályázatainak támogatására. Másfelől komoly közéleti vita bontakozott ki a kormányzat két nagyszabású tervezete, a Szabadság téri megszállási emlékmű és a „Sorsok Háza” emlékhely körül. A kikezdhető koncepcionális elképzelések és a megvalósításért felelős személyek megosztó szakmai munkássága olyan elhúzódó feszültséget gerjesztett, amelynek egy kitüntetett pontján a legerősebb zsidó érdekvédelmi szervezet, a Mazsihisz látványosan összeütközött a politikai döntéshozókkal. (A szakítással közel egy időben jelent meg a csillagoshazak.hu honlap, a sikeres bemutatkozásban szerepe lehetett a társadalmi vita felhajtó erejének is.)
A kiélezett helyzetben az állami támogatás nélkül működő OSA Archívumra mint a CEU biztos költségvetésű tagintézményére kivételes felelősség hárult: azok helyett is fel kellett szólalnunk társadalmi és történelmi kérdésekben, akiknek közvetlen feladatuk lenne, de nem merik, vagy különböző okokból nem tudják álláspontjukat képviselni. Ebben a környezetben jelentkezett az OSA Archívum a saját kezdeményezésével, 2014. január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján.
Az ötlet
A 2013-as Budapest100 – nyitott házak hétvégéje rendezvényen az egyik részt vevő ház közössége gangkiállításon emlékezett meg az 1944. októberi nyilas hatalomátvétel helyi eseményeiről.
Először tematikus honlapot terveztünk, amelynek központi része a csillagos házak várostérképre vetített interaktív képe volt.
A térkép elkészítése nem volt könnyű munka. Az utcanevek aktualizálása rendszerint nem okozott problémát, ennél nehezebb volt követni az elmúlt hetven évben feldarabolt utcák házszámainak változásait. A külsőbb kerületekben, különösen Óbudán akadt több kétséges eset, amikor az újonnan épült lakótelepek helyén próbáltuk elképzelni a régi utcák és dűlők nyomvonalát. A Klauzál téri vásárcsarnok helyrajzi számai és bejáratai is sok fejtörést okoztak. Már jó ideje ismert volt térképünk, amikor egy lakó jelezte, hogy a Teréz körút házairól rossz képeket töltöttünk fel, mert a háború után átszámozták egy szakaszát, így két számmal „elcsúsztak” az épületek.
Az egyik népszerű blogszerző így fogalmazott a térkép megjelenését követően:
Közösségi térképre került az összes budapesti csillagos ház. Meg fogsz döbbenni, mennyi ilyen volt a városban. Lehet, hogy te is csillagos házban töltöd a napjaidat. […] Nekem most furcsa érzés arra gondolnom, hogy az előttem lévő ablakon rettegő emberek néztek néha ki az utcára, és nem azért, mint én, hogy szuvenírt vásároló japán turistákon röhögjenek. Hanem hogy kifigyeljék, nem masírozik-e arra egy begerjedtebb nyilas különítmény.
Figyelmet kérünk
A Facebook-oldal látogatottsága, a médiaszereplések és a személyes megkeresések száma alapján sikerült felkeltenünk az érdeklődést. Ezek után a júniusi megemlékezések előtt olyan figyelemfelkeltő eszközt kellett választanunk, ami az online médiát nem követő lakók figyelmét sem kerüli el. Hosszas vitát követően, önkéntesek segítségével a házkapuk felmatricázása mellett döntöttünk.
Április elején végigjártuk a házakat és kitettük az értesítő matricákat, néhol A3-as méretű rövid ismertetőt is tartalmazó plakátokat. Fontosnak tartottuk az őszinte, mentegetőzés nélküli szembenézést, amely nem kicsinyíti elődeink felelősségét a zsidó lakosság tönkretételében. Szükségtelen lett volna finomkodni, amikor éppen a figyelemfelhívás, a vitára ingerlés volt a célunk.
Utóbb elmondható, hogy ez az akció váltotta ki a leghevesebb reakciókat. Sokan örültek, hogy végre a csillagos házakról is nyíltan lehet beszélni, és szívesen csatlakoztak a programhoz, mások, többnyire az üldöztetést átélő zsidók és leszármazottaik sérelmezték, hogy újra megbélyegzik őket. Követelték, hogy vegyük le a matricákat vagy ők maguk megtették. Habár számítottunk hasonló véleményekre, az indulatkitörések kezelése sok türelmet, kellő empátiát és komoly kommunikációs tevékenységet igényelt tőlünk.
Szembesíteni akartuk a mai lakókat azzal, hogy mi történt lakásaikban és házaikban hetven évvel ezelőtt. Úgy akartuk kissé erőszakosan ráébreszteni az embereket erre a felháborító eseménysorra, hogy ne térhessenek ki előle. Ezért vállaltuk a provokációt, még ha sebeket fakasztottunk is fel és fájó érzéseket keltettünk is.
Így emlékezünk mi
A politikusoktól nem idegen az emlékműavatás, csakhogy sajnos sokszor épp a lényeget tévesztik szem elől. A megemlékezések elképzelhető módjai között szerepelt az emléktábla ötlete is, amelynek formájára honlapunkon tettünk javaslatot, és kérés esetén a kivitelezésben is segítséget nyújtottunk.
Az első emléktáblát egy Teréz körúti ház falán helyezték el a lakók még a június 21-i emléknap előtt. A 2014-es választások idején Navracsics Tibor leköszönő közigazgatási és igazságügyi miniszter szintén elrendelte, hogy a frissen felújított Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Kossuth Lajos téri épületén emléktáblát állítsanak. A hatágú csillag motívuma helyett – amelyet túlságosan erős szimbólumnak tartottak a feszültséggel terhes emlékezetpolitikai térben – a Holokauszt Emlékév kormányzati logójának használatát javasolták. Nem szóltunk bele döntésükbe, de felhívtuk az ügyintézők figyelmét, hogy a pulzus görbe szöges drótban folytatódó szimbólumát az Ismerős Arcok nevű szélsőjobboldali rockegyüttes használja.
Önkéntesek és sikertörténetek
A „Csillagos házak 1944–2014” program leglényegibb eleme az emberek aktivitásán múlott. Kimondott sikernek gondoljuk, hogy felhívásunkra 206 házhoz összesen 239 visszaemlékezést, emléktöredéket küldtek el egykori vagy mai lakók. A beküldött és néhány napon belül a honlapon is olvasható szövegek hitelesítették kezdeményezésünket, megmutatták a téma létjogosultságát és a közös emlékezés fontosságát. A szervezés hónapjaiban külön örömöt okozott, amikor rajtunk keresztül régen egymást nem látott, halottnak hitt emberek találtak egymásra. Az alábbi Facebook-levelezés egy kedves példája volt ennek:
A Király u. 85-ből jelentkezett az oldalon akkori nevén Fried Veronika nevű hölgy, aki feltételezi, hogy ő az utolsó túlélő. Örömmel közlöm vele, hogy én is ott laktam, emlékszem rá, komoly, értelmes lány volt, szemüveget hordott és a lépcsőháztól jobbra levő sarokban volt a lakásuk ajtaja. Az általa említett Osvát Zsuzsának nemcsak lánya, hanem kisfia is volt, János nevezetű, az lennék én. Akkor öt és fél éves voltam. Élek én is és a nálam 11 évvel idősebb Kati nővérem is. Szívesen kapcsolatba lépnék Veronikával.
Zárszó
2015-ben nem volt az előző évihez hasonló méretű megemlékezéssorozat. Hollandia városaiban az egykori zsidó házak lakásbelsőiben 2012 óta minden évben családias hangulatú, beszélgetésekre épülő kétnapos rendezvényt tartanak. Mi is megpróbálhatnánk higgadtan, csendesen emlékezni. Kár, hogy nálunk proteszt alapon működnek a dolgok, vagy sehogy.
Az írás az Új Kelet újság 2017. decemberi számában megjelent nyomtatásban.
az ’56-os Intézet munkatársa
