Kitől és miért kért bocsánatot Netanjahu fia?
Jaír Netanjahu valószínűleg a lány háta mögött elhangzott, a nőket erősen dehonesztáló, megalázó szövegre gondolt. Ezek valóban ízléstelen kijelentések voltak, és túlmutatnak önmagukon, hiszen milyen is lehet annak a közegnek az értékrendszere, ahol az ilyen szövegeket jófejségnek tekintik? Ám a hangfelvétel igazán felkavaró tartalma másban rejlik.
Az aranyifjak közti, foghegyről odavetett froclizásból ugyanis kiderül, hogy a miniszterelnök segítségével húszmilliárd dolláros üzlethez jutott egy magánvállalkozás. Ez egy olyan információ volt, amelyben egyikük sem kételkedett. Hallgatólagos egyetértésük bizonyítéka, hogy sem kérdés, sem kételkedő megjegyzés, sem tiltakozás nem hallható a felvételen. Elfogadhatjuk tehát, hogy Netanjahu fia mindannyiuk által jól ismert tényekre utalt.
Ez pedig több mint megrázó egy olyan fiatal államban, amelyet az eszmei hűség hozott létre. A megingathatatlan hit közös hazánk felépítésében, melynek fontos része volt a parancsolatok által is megszabott erkölcsi tisztaság, az egymás iránti elkötelezett hűség. Mindezt ma, modern szóval demokratikus alapelveknek nevezzük, melyek körébe beletartozik, hogy az ország miniszterelnöke nem él vissza hatalmával és nem intéz el senkinek milliárdos üzleteket.
Vezetői hatalmát nem használja pártja és önmaga számára gazdasági előnyök megszerzésére. Nem üzletel, hiszen nem üzletember, hanem politikus, aki értékek és ideológiák mentén politizál, nem egyesek, hanem mindannyiunk érdekében, az ország jobbá tételéért, az általa legjobbnak tekintett út követéséért.
Bocsánatkérés? Ugyan már! Miért? Ami történt, ahhoz nem sok köze van a miniszterelnök fiának.
A milliárdokat érő előjogokat nem ő ajándékozta másoknak a köz vagyonából. Bármennyire is igyekezett osztozni apjával a kétes dicsőségben, az mégiscsak az apja bűne. A bocsánatkérés az apa, Netanjahu részéről, egy egész nemzetet illetne, amelynek tagjai hitükben és bizalmukban, eddigi alapértékeikben megcsalatva érzik magukat.
Festőművész
