Az Állam eddigi legnagyobb projektje: 57 km félóra alatt hidakon, alagutakban a két nagyváros között. A gyorsvasút 160 km/óra sebességgel robog – három hónapig ingyen.
Jiszrael Katz közlekedésügyi miniszter kedden bejelentette: a Tel-Aviv – Jeruzsálem gyorsvasút március végén elindul.
A villamos meghajtású szerelvények harminc perc alatt, 160 kilométeres óránkénti sebességgel szállítják az utasokat a két város között. Az egyetlen közbenső megálló a loddi Ben Gurion repülőtér alatt lesz.
A hosszú évek óta épülő gyorsvasút március 30-án, Peszách előestéjén nyílik meg az utazó közönség előtt, ráadásul az első három hónapban a RávKáv kártyával ingyen vehetjük igénybe!
A gyorsvasút nagyteljesítményű motorvonatai könnyedén küzdik le a tengerparti Tel Aviv és a júdeai hegyek ölén, 800 méterrel a tengerszint fölött fekvő Jeruzsálem közötti szintkülönbséget. Az 57 kilométer hosszú pálya tervezői alagutakkal és hidakkal oldották meg a hegyes-völgyes terep nehézségeit.
A völgyeken összesen 7 kilométernyi híd ível át, a leghosszabb közülük 1250 méter hosszú és 95 méter magas. A hegyek gyomrába több alagutat fúrtak, hosszuk összesen 38 kilométer, vagyis a gyorsvasút pályájának több, mint a felén alagútban halad.
A jeruzsálemi végállomást a központi autóbuszállomással szemben, a Binjanéj Hauma előtt, 80 méteres mélységben alakították ki.
A következő évek terveiben szerepel a földalatti vasútvonal meghosszabbítása a jeruzsálemi városközpontig, később pedig az Óváros zsidó negyedéig.
Az első hetekben olyan tömegekre számítanak, mint amilyenre csak 1967 nyarán volt példa, amikor százezrek jöttek látni a június 7-én felszabadított Óvárost és a Nyugati Falat.
Újságíró