Még keresik az izraeli telepes gyilkosait

Az izraeli hadsereg továbbra is hajtóvadászatot folytat a kedd este megölt izraeli, Raziel Shevach rabbi, gyilkosai után. A kocsijában agyonlőtt izraeli Havat Gilad zsidó telepen élt a palesztinok lakta Náblusz közelében. A lövéseket egy másik kocsiból adták le a 60-as úton.

A hatgyermekes férfi több lövést is kapott a felsőtestébe és nyakába.

Az meggyilkolt rabbi temetésén százak vettek részt tegnap, többek között Naftali Bennett oktatási miniszter HaBayit HaYehudi párt elnöke). Beszédét a telepesek többször is félbeszakították, bosszúra, a gyilkosság megtorlására buzdító felkiáltásokkal.

A temetés után több tucat telepes vonult a szomszédos palesztin falvak felé, ahol kövekkel dobáltak meg lakóházakat és megpróbáltak összecsapni a helyi lakosokkal. Az erőszakos incidensnek az izraeli hadsereg és a helyi rendőrség vetett véget, a háborgó tömeget feloszlatták, sérülés nem történt.

Izraelinfo logo

 „Iskola a szünetben” – évi 10 nappal kevesebb szünidő

Az Oktatási Minisztérium és a Pénzügyminisztérium bejelentette, hogy már idén bevezetik azt a programot, amely az óvodás kortól a harmadik évfolyamig lehetővé teszi a szülők számára, hogy délelőttönként oktatási intézménybe küldjék a gyermekeket azokon az iskolaszüneti napokon, amikor nincs munkaszünet.  Már az elkövetkező húsvétkor (peszach) nyitva lesznek az iskolák március 25 és március 29 között, majd öt napig a hanukai vakáció alatt is (a nem zsidó szektorban a „tavaszi vakáció” és a „téli vakáció” alatt).

A reform célja az, hogy áthidalja az Izraelben dolgozó szülők szabadsága és az iskolai szabadság közötti igen nagy különbséget. Az hátrányos szociális helyzetű településeken a szülőknek nem kell fizetni a szünidei napköziért, másokban 20-30 sékelért mehetnek a gyerekek a szünidei iskolába naponta.

A reform körülbelül egymillió gyermeket érint, az államnak mintegy 400 millió sékelébe kerül majd és a becslések szerint egy kétgyermekes család számára évente körülbelül 1000 sékel megtakarítást is jelenthet.

Izraelinfo logo

Trump bejelentése óta nőtt a terrortámadások száma Izraelben

Az izraeli hírszerzés (Sin Bét) adatai alapján háromszorosára nőtt a biztonsági incidensek száma Izraelben és Ciszjordániában, mióta Donald Trump amerikai elnök elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.

Trump december 6-i Jeruzsálemmel kapcsolatos bejelentése erőszakos tüntetéseket váltott ki Ciszjordániában és a gázai határ mentén, ezek száma azóta fokozatosan csökken.

December folyamán Ciszjordániában, a Gázai övezetben és Izraelben 249 terrortámadás történt, szemben a novemberi 84-el és az októberi 71-el. (Bővebben: Izraelinfo, Új Kelet online)

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.